Az évről évre megvalósuló nyári Erzsébet-táborok egyre nagyobb sikert aratnak. A visszatérő iskolák, a túljelentkezés és a rengeteg mosolygó arc mind azt támasztja alá, hogy a tábor egy olyan hely, ahol gyermek és felnőtt egyaránt jól érzi magát. Kalocsa Lillával, a fonyódligeti Erzsébet-táborok táborvezetőjével beszélgettem a nyáron lezajlott turnusokról, és a tábor egyik fontos mozgatórugóját alkotó TESO-król.
Az ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesz Erzsébet-táborokban, valamint az Erzsébet-karácsonyon évente több tízezer gyermek kapcsolódik ki. Ezen belül a Balaton csodás környezetében lévő zánkai és fonyódligeti felújított táborok meghatározóak: a két helyszínen nyári élménytáborok, Zánkán őszi és tavaszi osztálykirándulások várják a gyerekeket, valamint az Erzsébet-karácsonyt is minden évben megszervezi az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A programokban a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű vagy betegséggel élő gyerekek sem szenvednek hátrányt, hiszen az Erzsébet-táborokban mindenkit szeretettel várnak.
A gyermekek a táborban törődést kapnak, miközben számtalan játék és program közül válogatva kapcsolódhatnak ki.
A fonyódligeti Erzsébet-tábor táborvezetője, Kalocsa Lilla 2013-ban dolgozott először TESO-ként, azaz Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársként. „Onnantól kezdve évek óta visszajárok. 2021-ben FeletTESO-ként próbálhattam ki magamat, nagyon érdekes volt kisvezetői pozícióban dolgozni, ahol három altábor és az altábori TESO-csapat tartozott hozzám. 2022-től vagyok táborvezető, szóval ez volt az első szezonom. Nagyon izgalmas és érdekes volt, nagyon sokat tanultam, és fejlődött a személyiségem. A csapattal nagyon jó volt együtt dolgozni, a legnehezebb pillanatokban is számíthattam rájuk.”
Az idei fonyódligeti Erzsébet-táborok zökkenőmentesen teltek, a kisebb fennakadásokat könnyedén megoldotta a csapat, a gyerekek pedig felhőtlenül érezték magukat. Ehhez az is hozzájárult, hogy számos régi és új program várta a táborozókat. Kalocsa Lilla elmondta, hogy a felújítás során két játszótér is épült a fonyódligeti Erzsébet-táborban, ami a gyerekek kedvence volt egész nyáron. Illetve a sportpályák is megújultak, így a népszerű sportbajnokságokat is meg tudták szervezni. A táborvezető hozzátette: a vízi kalandpark is visszatért Fonyódligetre, amit a meleg napokon hatalmas kedvvel vettek birtokba a gyerekek. A hagyományos programok közül pedig a sárkányhajózás, a sétahajózás és az éjszakai akadályverseny bizonyult a legnépszerűbbnek, valamint a sportnap, ahol sportszövetségekkel működik együtt az Erzsébet Alapítvány. Ezenkívül a különleges hősök napján a „mindennapi hősök” (a katonák, a rendőrök, a mentők és a katasztrófavédelem munkatársainak) hivatását ismerhették meg a táborozó gyerekek interaktívan, játékos keretek között.
A tábori turnusok idején számtalan pozitív visszajelzés érkezett mind a kísérők, mind a gyerekek részéről. Kalocsa Lilla táborvezető szerint a gyerekek mosolya az, ami igazán visszajelzés lehet mindannyiuk számára.
A nyári szezon során a kilencedik turnus különleges volt, mivel ukrán gyerekek is érkeztek a fonyódligeti Erzsébet-táborba. A háború sújtotta Ukrajnában, Kijev térségében élő gyermekek, valamint a Magyarországon élő ukrán menekült családok gyerekei közül több mint háromszázan táborozhattak a Balatonnál. Nem mindenki beszélt magyarul vagy angolul, de a kommunikáció nehézségei miatt érzett kezdeti félelmek gyorsan elmúltak, a tolmácsolást végző kísérőknek hála. Az ukrán nemzetiségű gyerekek is egy remek hetet tölthettek Fonyódligeten. „Egy személyes pillanatot kiemelnék a hétről, az pedig a tábortűz, ahol a zene volt a közös nyelv. Nagyon különleges érzés volt ezt átélni.”
A TESO-k az Erzsébet-táborok pótolhatatlan tagjai. Ők a tábori programok mozgatórugói, akik turnusról turnusra szívvel-lélekkel a gyerekek boldogságáért dolgoznak. Egyfajta nagytesók, akik egész nap kapcsolatban vannak a gyerekekkel, programokat tartanak, szórakoztatják őket, együtt buliznak velük a nyitó- és záróeseményeken. A táborozók hozzájuk is bármikor fordulhatnak segítségért, barátjuknak érezhetik őket.
Lilla szerint nemcsak az élmény és a társaság, hanem a szakmai fejlődés miatt is jó TESO-ként dolgozni. „Annak idején én nagyon becsültem azt, hogy a Balaton partján táboroztathatok, és gyerekekkel foglalkozhatok. Szerintem nagyon sokat lehet tapasztalni, valamint nagyon sokat ad a szakmai tudáshoz azoknak, akik pedagógusnak készülnek. Sok gyermekkel találkozunk, különféle élethelyzetekkel, ezért a problémamegoldó képességünk is rengeteget fejlődik. Igazából nagyon nehéz elmondani, milyen is TESO-nak lenni, de ha egy jó csapatban dolgozhatunk, az mindennél többet számít.”
Ha felkeltette az érdeklődésed a táboroztatás élménye, és többet szeretnél tudni, akkor kövesd az Erzsébet-táborok közösségi oldalát, ahol további információkat találsz a tábori életet illetően!
Az Erzsébet-táborok honlapja: https://erzsebettaborok.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/erzsebettaborok/
Képek forrása: Az Erzsébet Alapítvány engedélyével