A legutóbbi négy Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitómérkőzéséből négyet elveszített a magyar válogatott. Így habár Bulgária papíron könnyű ellenfélnek tűnt előzetesen, a statisztika ellenünk szólt. A nemzeti tizenegy rácáfolt ezekre az aggodalmakra, és nagyon magabiztos játékkal győzte le a bolgár válogatottat.
A mérkőzés elején a magyar csapat kezdeményezett, amelynek meg is lett az eredménye. A 7. percben Sallai kis szögletét követően Szoboszlai lövése kipattant a kapusról, és egy kis kavarodás után Vécsei Bálint helyezte közvetlen közelről a kapuba a labdát – 1–0 a magyar válogatottnak! Ezt követően a bolgár csapat nyomás alá helyezte a magyar védelmet, de nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. Mivel a vendégcsapat kitámadt, több területünk lett. Ádám Martin a 12. percben veszélyeztetett távolról, de a bolgár kapus hárítani tudott. A 15. percben Bolla kiugrása okozott veszélyt a bolgár kapu előtt, de a befejezésnél hosszan tolta meg a labdát, így veszélytelenné vált a támadás.
Ezt követően ismét a magyarok uralták a játékot, a bolgárok csak elvétve tudták megkaparintani a labdát. A 25. percben Szoboszlai 22 méterről, szabadrúgásból tökéletesen helyezte el a labdát a bal felső sarokba, így lett 2–0. A mérkőzés első félórájában lefocizta ellenfelét a válogatott.
A magyar dominancia a félidő végére is megmaradt, aminek ismét gól lett a jutalma. Szoboszlai Dominik passzolta Bolla felé a labdát a 16-oson belülre, amit a bolgár védő egy becsúszó szereléssel hárítani tudott, ám a labda Ádám Martin elé került, aki a hosszú oldalra helyezett lövéssel laposan talált a kapuba – 3–0. Ezzel az eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második félidő ott folytatódott, ahol az elsőt abbahagytuk. Már a 47. percben Szalai Attila révén veszélyeztettünk, de a hátvéd nem találta el jól a labdát. A bolgár Despodov az 54. percben látványos cselekkel ültette hintába Szalai Attilát, ám a beadása végül veszélytelen volt. A 64. percben Iliev veszélyeztette a kapunkat 18 méterről, majd a szögletet követően Rusev lőtt hasonló távolságból, de Dibusz magabiztosan hárította a kísérletet.
Ettől kezdve a bolgár válogatott vette át a kezdeményezést, nyomást próbáltak helyezni a magyar védelemre, de a támadásokat sikeresen kivédekeztük. A magyar csapat számára ekkor már a labdatartás volt az elsődleges cél, amely három gólnál abszolút helyes döntés.
A magyar válogatott az észt mérkőzésből tanulva sokkal összeszedettebben, szervezettebben futballozott, és klasszis különbséggel múlta felül a bolgárokat. A következő mérkőzést a mieink június 17-én, Montenegró ellen vívják idegenben. Hajrá, magyarok!
Grafika: Gálfalvi Erika