Ismerős-e a mondás, miszerint: ha valakinek rossz napja van, akkor ő „bal lábbal kelt”? Nem véletlenül alakult ki, hogy ezt kérdezzük egymástól, amikor valaki rosszkedvű vagy ingerlékeny reggel, ugyanis az ébredésünk az egész napunkra rányomhatja a bélyeget. Persze az alvásunk felett nehezebben lehet kontrollunk. Nyilván nem tehetünk arról, ha nyúzottan kelünk egy forgolódós éjszaka után, vagy úgy érezzünk, hogy szemhunyásnyit sem aludtunk az este, olyan aktív álmunk volt, és alacsony a mélyalvásunk ideje. Amivel azonban tenni tudunk ez ellen, azok az ébredés utáni tevékenységink, rutinjaink.
Sokszor a „rutin” szótól feláll az ember hátán a szőr is, hiszen könnyen asszociálhatunk róla a mindennapi mókuskerékre, amelyből aztán mindenáron szabadulni kívánunk, és úgy érezzük, hogy gúzsba köt. A reggeli rutin értelmében azonban ezek a szokások sokkal inkább a segítségünkre szolgálnak: összeterelik a gondolatainkat, és segítenek összeszedetten indítani a napot.
Benjamin Spall és Michael Xander kutatásából1 (amelyben háromszáz sikeres embert kérdeztek meg reggeli rutinjukról) kiderült, hogy mennyire fontos az ébredés időpontja. Ám nem az alapján, hogy maximalizálni tudjuk-e az alvásidőt, hanem hogy hagyunk-e magunknak időt a nyugodt elkészülésre. Persze elengedhetetlenül fontos a megfelelő alvásidő; azonban, ha nem kapkodással és rohanással telik a reggel, sokkal jobban fel tudunk készülni a napi teendőinkre mind mentálisan, mind pedig fizikailag. Ez az első lépés, amelyet érdemes végiggondolni: mennyi időre van szükségünk, hogy kényelmese el tudjunk készülni, mielőtt elkezdjük a napot.
Spall és Xander arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes olyan dolgokat is beiktatni a reggeli rutinunkba, amelyek nem feltétlenül szükségszerűek, de hozzájárulnak a jó hangulatunk megteremtéséhez. Ez is természetesen egy olyan dolog, amelyet embere válogat, és mindenképp érdemes saját magunknak kitapasztalni, hogy mi az, ami feltölt és energizál a napi teendők elvégzéséhez. Erre hoztam pár példát, hátha valamelyik beválik nektek is beválik.
Reggeli kávé és tea
Anyukám a reggeli kávéra esküszik: miután hajnalok hajnalán felkel és lefőzi kávéját, kiül a teraszra, hogy szívjon egy kis friss kora reggeli csípős levegőt. Vitatott ugyan, hogy kávéval indítani a napot éhgyomorra mennyire egészséges, ráadásul nem is hagyunk időt a szervezetnek az önálló ébredésre. Azonban ez a nyugodt rituálé nem feltétlenül a kávé élénkítő hatásáról szól, sokkal inkább a nyugodt és fokozatos ébredezésről. Ilyenkor hagyunk magunknak időt, hogy végiggondoljuk, mi vár ránk a nap folyamán, vagy akár csak elmélkedjünk, amiről éppen jólesik. Így kávé helyett jó választás lehet egy bögre tea is, amely ugyancsak jótékony hatásokkal bír, és megadja nekünk a reggeli lassú ébredés lehetőségét is.
Mozgás
Rengetegféle mozgásforma létezik, amelyet ha csak rövid ideig is végzünk a reggel folyamán, nagy segítségünkre lehet a nap hátralévő részében, hiszen beindítja a vérkeringést és az agyműködést. Itt is érdemes saját igényeink alapján kiválasztani azt, ami számunkra a leginkább meghozza a kívánt hatást. Apukám például amint reggel kikel az ágyból, gyakorlatilag papucs helyett a futócipőjébe ugrik bele, és pár percen belül már bottal üthetjük a nyomát. De persze nem kell feltétlenül magas intenzitásúnak lennie a reggeli mozgásnak: egy nyugodt séta, jóga, pilates is megteszi jótékony hatását.
Zene
Egy középiskolás tanárom, akivel sokszor volt reggelente az első óránk, mindig látta, amikor nyomottan pilledezünk az iskolapadban. Többször mondogatta, hogy mennyit jelent az, ha az aktuális kedvenc dalunk meghallgatásával indítjuk a reggelt. Azóta kiderült, hogy több barátom is szeret zene társaságában ébredezni, egy-egy fülbemászó dallam pedig képes egész nap elkísérni minket. Egy dal, amelyet szeretünk, bizonyosan jókedvet fog vinni a napi tevékenységünkbe.
Olvasás
Van, hogy az válik nagyobb hasznunkra, ha még fetrengünk az ágyban; ám, ha folyton visszaalszunk csupán pár percekre, azzal csak megnehezítjük az ébredésünket. Helyette érdemes kipróbálni, hogy könyvet ragadunk, és pár oldal erejéig elmerülünk egy másik világban. De akár egy újságcikk elolvasása is jóleshet, bár ebben az esetben érdemes olyat választani, ami nem feltétlenül az aktuális híreket tartalmazza, sokkal inkább egy ismeretterjesztő, érdekes cikket. Ezek is segítenek aktiválni az agyunkat.
Sudoku, keresztrejtvény
Számomra kis agytornaként az is sokat segít, ha reggeli után megoldok egy-két sudoku-feladványt. Úgy érzem, egyszerre élénkíti és kapcsolja ki az agyamat. Ezeket persze egyéb fejtörők, feladványok formájában is lehet gyakorolni.
Napló
Segítségünkre lehet az is, ha egy naplóban rendszerezzük a gondolatainkat reggelente. Ez szólhat akár arról, hogy mik a terveink, elvárásaink az adott napot illetően; mi az, amit a legjobban várunk; illetve mit szeretnénk megcsinálni, elintézni a nap végére. Ezenkívül vezethetünk álomnaplót is, amely szerintem egy nagyon izgalmas dolog, hiszen sokszor felfedezhetjük a kapcsolódást az álombeli elemek és a megelőző vagy elkövetkező napok között. Ez pedig segíthet, hogy jobban lássuk, mi foglalkoztat minket tudat alatt. Illetve leírhatjuk azt is, hogyan ébredtünk, hogyan érezzük magunkat aktuálisan, milyen gondolatok kavarognak a fejünkben. Azáltal pedig, hogy jobban tisztában vagyunk érzéseinkkel, könnyebben ráismerhetünk mi és miért okoz épp nehézséget, kihívást a nap folyamán, így könnyebben tudjuk orvosolni is a dolgot.
Mindezek fényében úgy gondolom, hogy a rutin ebben az értelemben semmiképpen sem negatív, inkább egy keretet ad a napnak. Az összeszedettség ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan tölthessük az időnket, és természetesen, hogy a jókedv se maradjon otthon. Spell azt is hangsúlyozza, hogy érdemes úgy alakítani a reggeli rutint, hogy olyan helyzetekre is legyen egy tervünk, amikor éppen nem otthon alszunk. Persze nem kell a teljes reggeli rutinunkat átköltöztetni; elég, ha néhány elemet adaptálni tudunk az új helyhez. Kizökkenni sokkal könnyebb, mint új szokásoka kialakítani és hosszútávon működtetni. B tervvel azonban nem kell aggódnunk a rutin megtörése miatt sem.
Vezető kép: Magosi Máté