MERÜLJ EL

Hontalan, kóbor állatok világnapja 

A kóbor és menhelyen élő állatok száma globális problémává nőtte ki magát napjainkban: az augusztus 16.-i napon róluk emlékezünk meg. A hontalan állatok világnapját az International Society for Animal Rights (A Nemzetközi Állatjogi Társaság) szervezet kezdeményezésére 1992 óta tartják, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az utcára kitett állatok problémájára, a kedvtelésből tartott állatok túlnépesedésére, a menhelyek túlzsúfoltságára, valamint az állatvédők munkájának fontosságára.  

Azzal, hogy csökkenteni tudjuk a kóbor állatok számát, elsősorban a felelős állattartással lehetne neki keretet szabni, emiatt nagyon fontos a megelőzés és a tudatosság. 

Magyarországi viszonylatban az országban nagy gondot okoznak az utcán kóborló macskák és kutyák, így fontos beszélni, hogy mégis mit tehetünk a magányos és szenvedő kisállatokért. Egy 2023-as felmérés szerint a magyar háztartások csaknem háromnegyedében tartanak háziállatot. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar lakosság fontosnak tartja az állatvédelmet, az egytől tízig tartó skálán az állatvédelem 7,38 pontot kapott. Akkor mégis honnan ez a sok kóbor állat? 

Sajnos az adatok hiába mutatnak javulást, a magyar menhelyek és mentőegyesületek zsúfolva vannak kutyákkal és macskákkal. Emellett az is probléma, hogy sok örökbefogadó fajtatiszta állatot akar örökbe fogadni a menhelyiek helyett, és számtalan olyan posztot is olvashatunk az internetes oldalakon, hogy találtak kiskutyát, de nem szeretnék vagy nem tudják befogadni, és az sem ritka, mikor ráunnak az emberek kiskedvenceikre, és felelőtlen módon kiteszik őket az utcára. 

A hontalan állatok világnapján fontos magáról az állattartásról beszélni. Az állattartás része, hogy az állat megvásárlását felelős döntés kell, hogy megelőzze. A házi kedvenc önálló életre képtelen, tartása az ember felelőssége. A házi kedvenc megvásárlásakor vagy örökbefogadásakor az állat egész életére számolva kell, hogy történjen, ez csak így lehet. Ha örökbe fogadtunk egy kisállatot, fel is kell nevelnünk, és szeretnünk kell élete végéig, és ezáltal csökkenthetjük a hontalan állatok számát is. 

Viszont az elsődleges dolog, amivel jobbat tehetünk az állatokért, az maga az ivartalanítás. Az állatvédők nem győzik hangsúlyozni, hogy az állattartók ivartalanítsák állataikat, hiszen az ivartalanítás segíthet a felesleges szaporulatok számának csökkentésében, így hozzájárul az utcára kidobott, nélkülöző, kóbor állatok populációjának kontrollálásához és csökkentéséhez. Ha az állatunkat későn ivartalanítjuk és kölykei születnének, azokat is kötelesek vagyunk megtartani. 

Aktuális téma, és igenis foglalkoznunk kell az állatok védelméről. Ez a világnap segít megemlékezni a kóbor állatokról, akik csak egy szerető családra vágynak, és képesek lennének az egész életüket is feláldozni egy ilyen családért, aki törődik velük. A világnap felhívja a figyelmet, hogy vegyük észre őket az utcán, ha nincs is lehetőségünk örökbe fogadni, álljunk meg legalább egy percre, hozzunk nekik friss vizet, ételt, ahol tudjuk segítsük őket, jelentsük egy menhelynek, állatvédő egyesületnek, hiszen még egy menhelyen is jobb nekik, mintha az utcán szenvednének, de aki csak teheti, fogadjon örökbe.