Míg a komák nagyrésze a koncertre hangolt a PEN utolsó napján, egyiküket sikerült elkapni néhány kérdés erejéig. Valószínűleg nem véletlen, hogy Héra Barnabás, a Carson Coma dobosa vállalta az interjút, hiszen ő a zenekar kommunikátora, aki időközben megszerezte az újságíró diplomát is. Nyugalom, a rajongóknak nem kell aggódniuk, Barna jó ideig nem tervezi, hogy hangszereit diktafonra cseréli!
Örülünk, hogy először látogattok el a PEN Fesztiválra. Van valamilyen kedves emléked, ami Pécshez fűz?
Rokonaim nincsenek Pécsen. Viszont a gimnáziumi osztálytársaim közül többen is ide jártak egyetemre. Amikor először voltam a Fishing on Orfűn, akkor is náluk aludtam, így elég sokat sétáltam a városban, napközben és éjszaka is. De nagyon sok itteni emlékem van a koncertjeink kapcsán. Mikor Pécsre jövünk koncertezni, akkor is mindig találkozom gimis haverjaimmal, és ez elég jó bulikat szokott eredményezni. Legutóbb a pécsi egyetem gólyabálján léptünk fel itt (2021-ben – a szerk.).
Te befejezted már az egyetemi tanulmányaidat?
Tavaly kellett volna diplomáznom, de csúszott a dolog. Döntenem kellett, mi az elsődleges projekt, az egyetem vagy a zene. Én az utóbbit választottam. Meg hát persze többet is tanulhattam volna. Nehéz volt, de végül sikerült összeegyeztetni, és idén megszereztem a diplomámat. Egy pár hete mentem el átvenni, szóval zsír új. Az van beleírva, hogy kommunikátor vagyok. Az ELTE-n jártam Kommunikáció- és Médiatudomány szakra, ahol újságíró specializációt végeztem. Ám mivel ebbe nem tettem akkora energiát, mint a zenekarba, így valószínűleg jó sokáig nem lesz belőlem újságíró. De kommunikátorként már tevékenykedem. Bár van sajtósunk, a zenekar kommunikációs feladataiban azért kiveszem a részem.
Az egyetemen találkoztatok egymással? Hogy állt össze a zenekar?
Nem, nem az egyetemen ismertük meg egymást. Igazából amolyan saját útjukat kereső késő tizenévesek voltunk, akik szerettek volna zenekart alapítani. Mindenki játszott különféle hangszereken, meg volt, aki már zenekarban is, csak nem találta meg azt a brigádot, akivel jól működhet akár emberileg, akár zeneileg. Aztán ebben a hatosban egy olyat sikerült összehozni, ami minden szinten működik.
Bizonyára vannak olykor súrlódások. Hogyan tudjátok megoldani az esetleges nézeteltéréseket?
Ez azért az elmúlt 4-5 év alatt már frankón kialakult, szerintem jól működik a párbeszéd. Mindenki tudja, ki hogyan gondolkozik bizonyos kérdésekről, hogyan reagáljunk egymás szélsőséges viselkedéseire. Szerencsére már egyre ritkábban vannak ilyenek. Változunk és fejlődünk. Az alkotásban pedig mindig megtaláljuk a közös hangot. Demokrácia van a zenekaron belül, mindig mindent megvitatunk.
Hogyan zajlik az alkotási folyamat?
Egy évre lebontva úgy szokott kinézni, hogy az első félévben érkeznek a demók, dalötletek – adott esetben egész dalok – minden tagtól. A következő negyedévben finomítgatjuk őket, összegyúrjuk olyanná, hogy el tudjuk játszani, elő tudjuk adni őket. A következő negyedévben pedig felvesszük a dalokat, majd koncertezni kezdünk velük. Június 1-jén megjelenik az új lemezünk, amin egy csomó olyan dal lesz, ami a magyar emberek hétköznapjaira reflektál, a mi szemüvegünkön keresztül. Az első dal Feldobom a követ címmel már elérhető. De a többire se kell már sokat várni.
Változott valami azzal, hogy a hobbidból munka lett?
Egyszer csak elkezdtem észrevenni, hogy érdemes a zenélésbe a hobbinál több energiát belefektetni. Először csak félmunka volt, amikor még nem kaptunk érte pénzt. Aztán mikor elkezdtünk vele keresni, már elég nehéz volt hobbinak nevezni. De nem veszített a zene semmit a jelentőségéből, sőt, csak nőtt.
Így, hogy most már ekkora közönségetek van és sok embert képesek vagytok megszólítani, éreztek egyfajta elvárást, társadalmi nyomást?
Nem, nem érzünk ilyesmit. A társadalmi felelősségvállalás egy olyan dolog, hogy ha vannak nekünk fontos ügyek, amikről azt gondoljuk, az embereknek hallaniuk kell, akkor azt megírjuk, de szerintem ez csak akkor működhet jól, ha belülről fakad. Meg Magyarország egy kis ország, egy nagy világban, szóval ezeknek inkább csak lokális szinten van jelentőségük.
Adtatok már koncertet Magyarországon kívül? Mi lenne a legnagyobb álom egy határon túli koncertnél?
A Kárpát-medencében már többször is koncerteztünk: Szlovákiában, a Felvidéken, Románia területén, Erdélyben és Székelyföldön. Megyünk majd Bécsbe is, meg Brüsszelbe egy akusztikus koncertre. Az álomkoncertet én úgy képzelem el mondjuk, hogy fellépünk Barcelonában, a Primavera Fesztiválon (Primavera Sound Barcelona – a szerk.).
Van bármi, amit még sosem kérdeztek meg interjú során tőled, de szívesen megosztanád az emberekkel, beszélnél róla?
Ez egy kicsit más, de mondjuk nagyon örülnék egy olyan podcast-szituációnak, ahol másfél órán keresztül a kedvenc lemezeinkről tárgyalunk. Azokról nagyon hosszasan el tudnék beszélgetni.
És milyen zenék lennének ezek?
Nagyon sokrétű és változó a stílus, de könnyen körülírható: olyan, amiben van dob, basszus és elektromos gitár. Sok instrumentális zenét hallgatok, jellemzően 70-es évekbeli progresszív rockot, jazzt vagy jazz-rockot. Meg hát a turnébuszban, vagy mikor mind együtt autózunk, általában a rock, blues, rock’n’roll a legnagyobb közös metszet. Ha egyet kéne említenem, az Abbey Road az, amit sosem tudok megunni.
Köszönjük Barnának, hogy elfogadta felkérésünket az interjúra!
Kép forrása: PEN Fesztivál
