MERÜLJ EL

Három magyar nő, akikről valószínűleg nem hallottál, pedig kellett volna

Czobel-Minka

Magyarország bővelkedik a tehetségekben: probléma nélkül fel tudnánk sorolni legalább öt embert, akik magyar származásúak és kiemelkedő adottságokkal bírnak valamilyen területen. Számos tudós, feltaláló, színész és író rendelkezik magyar gyökerekkel, akikre méltán vagyunk büszkék. Azonban a nagy tumultusban hajlamosak vagyunk megfeledkezni néhány fontos szereplőről, akik nagyobb visszhangot érdemelnének a köztudatban. Különösen érdekes azoknak a nőknek az esete, akik korukat meghaladva, a női nemet elnyomó világban alkottak nagyot, férfiakat megszégyenítő lelkesedéssel és szenvedéllyel. Éppen ezért a következőkben bemutatok három olyan magyar nőt, akik kiemelkedőt alkottak a múltban, tetteikkel pedig pozitív irányba formálták történelmünket.   

Bédy-Schwimmer Rózsa

Bédy-Schwimmer Rózsa (1877-1948), ismertebb nevén Rosika Schwimmer, a magyar nőjogi mozgalom egyik legfontosabb alakja, aki az akkoriban szokatlan – és veszedelmesnek tartott – aktív, függetlenül gondolkodó nő alakját testesítette meg. Egész életét a nők jogaiért való küzdelemnek szentelte, ezzel meghatározva a magyar nők jelenlegi helyzetét is. 

Rosika_Schwimmer

Budapesten született egy felső középosztálybeli zsidó családban, tanulmányait Temesváron fejezte be egy polgári leányiskolában. Már ekkor, 16 éves korában megmutatkozott a jogaiért felszólaló nő, hiszen a polgári iskola befejezése után kiharcolta, hogy egy fiúiskolában szerezhessen érettségit esti tagozaton. Tanulmányainak lezárását követően nevelőnőként, könyvelőként és kereskedelmi levelezőként is próbált elhelyezkedni, azonban minden területen hátrányos megkülönböztetéssel kellett szembesülnie: a munkáltatók csak rosszabb feltételek és jóval alacsonyabb bérek mellett alkalmazták a dolgozni vágyó nőket. 

A munkaerőpiacon szerzett negatív tapasztalok hatására vált nőjogi aktivistává, és csatlakozott már húszéves korában a Nőtisztviselők Országos Egyesüléséhez, amelynek később elnöke is lett.

1904-ben Glücklich Vilmával (ugyancsak a magyar feminista mozgalom vezéregyénisége, az első magyar nő, aki egyetemi diplomát szerzett) berlini utazásuk alkalmával a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség rendezvényén tartott előadást a magyar munkásnők helyzetéről, valamint megismerkedett a nőjogi mozgalmak nemzetközi mivoltával. Visszatértük után megalapították a Feministák Egyesületét, majd 1907-ben A Nő és a Társadalom nevet viselő folyóiratot, amely olyan fontos témákat dolgozott fel, mint a nők helyzete az oktatásban, a munka világában, a gyermek- és egészségvédelem, prostitúció, leánykereskedelem, valamint a szexuális felvilágosítás hiányának problémaköre és a választójog kiterjesztése. Bédy-Schwimmer Rózsa tevékenységével a modern magyar feminista mozgalom úttörőjének számított, kiemelkedő szerepe volt a magyar nők politikai, gazdasági és társadalmi emancipációjának elérésében, nagy mértékben hozzájárult a női egyenjogúság témakörének nyilvánossággal való megismertetéséhez, a közvélemény bevonásához a nők társadalmi helyzetével kapcsolatos vitákba. 

A nemzetközi elismerést az 1913-as év hozta meg számára, ekkor került ugyanis megrendezésre a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség újabb kongresszusa, amelyet Budapesten, a Feministák Egyesületének szervezésével bonyolítottak le.

A sajtóban megjelenő pozitív kritikák világszerte ismertté tették Rózsát mint békepárti, feminista aktivistát.

Az első világháború kitörése után a háború nyílt ellenzőjeként igyekezett előmozdítani a béke: részt vett a Hágában megrendezésre került nemzetközi nőkongresszuson, majd az itt létrehozott Állandó Béke Nemzetközi Női Bizottságának egyik alelnökévé vált. Kezdeményezője volt a Henry Ford által támogatott ,,békehajó” missziónak is, amely egy nem hivatalos békekongresszus létrehozását célozta meg, ahol a háború lezárásáról, a békekötés feltételeiről tárgyaltak volna, azonban tervei kudarcba fulladtak. 

Rózsa diplomáciai karrierje nem ért véget a háború lezárultával, 1918-ban Károlyi Mihály miniszterelnök Svájcba küldte, majd követté nevezte ki. Ezzel Schwimmer Rózsa végérvényesen beleírta magát a történelembe: a világ első női követe lett. Kiküldetése azonban sikertelennek bizonyult, amely a svájci választójogi vitáknak tudható be, ekkor ugyanis a kormány ellenezte a választójog nőkre való kiterjesztését, a női követ kinevezését pedig politikai nyomásgyakorlásként könyvelték el.

Emellett levelezéseiből kiderült, hogy nőként ezen a területen is megkülönböztetéssel nézett szembe: munkatársai akadályozták feladatai elvégzésében, a magyar állam nem juttatta el hozzá fizetését. 

1919-ben a fehérterror-ellenes felszólalásai miatt el kellett hagynia Magyarországot, az Egyesült Államokba emigrált. Haláláig itt élt, azonban pacifista elvei miatt sosem kaphatta meg az állampolgárságot, ugyanis ellenezte a hűségeskü egy pontját, amely szükség esetén hazája fegyverrel való megóvását írta elő. 1948-ban, támogatói Nobel-békedíjra jelölték, azonban ez év augusztusában, hetvenévesen, tüdőgyulladás következtében elhunyt. 

Telkes Mária

Kevesen gondolnánk, hogy a napenergia technológiájának alapjait egy magyar nő fektette le az 1950-es évek környékén a hazánkban méltánytalanul keveset emlegetett Telkes Máriát az Amerikai Egyesült Államokban Napkirálynőként tartják számon ma is jelentőséggel bíró találmányai miatt. 

Telkes Mária (1900-1995) Budapesten látta meg a napvilágot, tanulmányait Magyarországon végezte, a Budapesti Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd doktori fokozatot fizika szakon. Tehetségét a tudomány területén külföldön is kamatoztatni kívánta, ezért nagybátyja, a clevelandi magyar konzul segítségével az Egyesült Államokba utazott, ahol a clevelandi klinika biofizikai laboratóriumában tevékenykedett.

Rátermettségét már itt bizonyította, rövid időn belül az osztály vezetője lett, valamint az intézetben végzett kutatásai eredményeként bemutatta az agyvelő infravörös sugárzásának mérésére alkalmas elektromos fényképezőgépet, ezzel kivívta a tudományos elismertséget a tengerentúlon. 

A napenergia hasznosításával kapcsolatos kutatásait 1939-től a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) tanáraként végezte. Ekkor szabadalmaztatta a napenergiával működő, hordozható tengervíz-sótalanító berendezését, amelyet az amerikai hadsereg már a második világháborúban sikeresen alkalmazott. A nevéhez köthető a Boston közelében épült, kizárólag napenergiával fűtött ház, amellyel a hőtárolás kérdését igyekezett megoldani, a napenergiával működő, úgynevezett passzív házakat a mai napig Telkes-háznak szokás nevezni. 

Napjainkban húsz szabadalmát tartják számon, ennek jelentős része a napenergiához köthető, így nem véletlen a Napkirálynő elnevezés, amely az évek során ráragadt. 

Élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, az évek során számos neves egyetem oktatója és kutatója volt. Mai napig meghatározó találmányaiért 1952-ben megkapta az Amerikai Női Mérnökök Társaságának Életműdíját, 1977-ben az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését, a New York Times Amerika legsikeresebb asszonyai közé sorolta, valamint 2012-ben örök helyet biztosítottak neki az Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében. Bár hetven évet töltött az amerikai kontinensen, magyarságát sosem felejtette el: 1995-ben visszatért Budapestre, amely így élete kezdetének és végének helyszínévé vált, 1995 decemberében, 95 éves korában hunyt el.

Czóbel Minka

A cikkben bemutatott személyek közül kétségkívül Czóbel Minka (1855-1947) volt az, akivel a legigazságtalanabbul járt el az emberi emlékezet. Schwimmer Rózsa és Telkes Mária életük során megkapták a nekik járó elismerést és megbecsülést, míg a költőnőről ez aligha mondható el.

Kivételes személyéről, korát megelőző írásairól jóformán teljesen megfeledkeztünk, és megfeledkezett már a kor is, amelyben élt. 

Minka a Szabolcs megyei Anarcspusztán született, jómódú nagybirtokos család gyermekeként. Családi háttere lehetővé tette számára, hogy magasabb fokú műveltséget szerezzen, beutazta Európát és a Sorbonne-on hallgatott órákat, anyanyelvi szinten beszélt németül, angolul és franciául. Valószínűleg a párizsi tartózkodása alatt találkozott a francia szimbolizmus, Verlaine és Baudelaire költészete nagy hatást gyakorolt rá. 

Sógora, Mednyánszky László festőművész (a kritikai realizmus magyar képviselője) buzdítására kezdett maga is verseket írni. Később a festő mutatta meg Minka verseit Jókai Mórnak, akitől meglehetősen pozitív kritikát kapott, ezen felbuzdulva 1890-ben kiadta első verseskötetét Nyirfa lombok címmel. A szimbolizmus első magyarországi képviselője volt, emellett elsőként kezdett szabadverseket írni, és ültette át sikeresen a francia dekadensek stílusát. Ekképpen művészete korszakalkotó, Magyarországon addig ismeretlen, modern formában nyilvánult meg, és csak a Nyugat költőinél vált gyakorlattá.

Ilyenformán pedig olyan neves költők előfutárává vált, mint Ady Endre.

Költészete mellett műfordítói tevékenysége sem elhanyagolható: elsőként fordította Verlaine verseit franciáról magyarra, valamint a magyar irodalom külföldön való terjesztéséhez is hozzájárult: németre fordította Az ember tragédiáját és angolra Petőfi Sándor verseit. 

A kezdeti sikereket követően hamar elkezdett halványulni a költőnő emléke, az addig sziporkázó, aktív társasági életet élő nő az 1910-es évektől visszavonult az anarcspusztai családi birtokra, mely részben családja elszegényedésének, részben szerelme, báró Justh Zsigmond halálának is betudható. Emellett a korábban kapott elismerést az irodalom világában negatív kritikák váltották fel, a Nyugat ódzkodva fogadta el Czóbel költészetének jelentőségét.

Ady így nyilatkozott a költőnő verseiről: „műveit nem értem, és nem tudok lelkesedni értük”

Így történt, hogy a kivételes tehetségű Czóbel Minka 91 éves korában elfeledetten, a világtól elvonultan hunyt el. Jelentőségét a magyar irodalomban elfelejtették annak ellenére, hogy jócskán túlélte kortársait és utódait: a Nyugat előfutáraként megélte annak 1941-es megszűnését.

A cikkben felsorolt nők élete rendkívüli, munkásságuk kétségkívül több figyelmet érdemelne napjainkban is, ezzel a cikkel pedig remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést irántuk.

A képek forrása: Wikipédia

Írta: Kovács Réka