A cikkben a magyar kultúra napjának alkalmából egy rövid válogatást olvashattok, amely az általam legszebbnek tartott magyar verseket tartalmazza. A 20. századi nagy költők olvasása mellett fontosnak tartom, hogy ismerkedjünk meg a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotóival is, hisz ki ismerné és érezné át náluk jobban a 21. század emberének társadalmát, gondjait, hétköznapi problémáit, mint ők. Három klasszikus és egy kortárs verset hoztam számotokra, afféle bevezető jelleggel.
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? (1912)
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin-téát és sárga páragőzt?
Kosztolányi egyik legszebb verse az életet allegorikus, rövid, de annál kifejezőbb emlékképeken keresztül mutatja be, és leírja, hogy miként válnak a gyermeki énünk meghatározó részét képező szerepjátékok valósággá. A lírai én gyermeki naivitással ekképpen invitálja társát erre az élethosszig tartó játékra: ,,A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani?” Ám ez a meghívó nemcsak az evilági életre szól, hanem azon is túl, a halál utáni transzcendens világba való közös átlépés reményét is magában hordozza, felidézve bennünk a gyermeki kötődés tisztaságát és őszinteségét.
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Sohonyai Attila: 21 (2019)
Sohonyai Attila, kortárs költőnk az érdekkapcsolatok nyomásától megfáradt, összetört, bezárkózó ember képét festi le leplezetlen őszinteséggel. A címválasztás a 21 grammban mért lélek súlyáról szóló hiedelemre is utalhat. Az olvasó bepillantást nyerhet a lírai én rezignált hangvételű, önreflektív és létértelmező belső monológjába. A vers ambivalens érzéseket vegyít, a zárlatban végül felsejlik a sokat látott, tapasztalt ember lelkében a remény és a törekvés, hogy az eljövendő viszontagságok ellenére is igaz, őszinte ember maradhat.
mert elveszíthetem mindenem,
állhatok, dőlhetek, csalódhatok,
és lehet még bármi, mi széttép,
de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!
Így a cím és a vers tartalma közti összefüggést ellentétként értelmezhetjük, hiszen a 21 gramm fizikai értelemben rendkívül csekély tömeg, ám az emberi lélek terhei ennél sokszor jóval nehezebbnek bizonyulnak, és csak esetenként válnak szinte súlytalanná.
József Attila: Kopogtatás nélkül (1926)
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Az egyik legszebb, legtisztább verse ez József Attilának, mely az őszinte, igaz szeretetről és az érdek nélküli másik felé fordulásról, feltétel nélküli törődésről szól. Mindezt maga a címadás is megerősíti, valamint ennek köszönhető, hogy a lírai én ambivalens hangvételben szól kedveséhez. Hisz az efféle mély, már-már éteri kapcsolatok olyan kincsek, értékek az ember életében, melyek méltatlan lezárása visszafordíthatatlan töréseket okozhat bennünk. Értelmezhetjük szerelmes versként is, de ha jobban belegondolunk, sokkal több annál.
Radnóti Miklós: Bájoló (1942)
mossa az eső össze szívünket
Radnóti szó szerint ,bájoló, elbűvölő módon írja le a vihar kerekedésének folyamatát, mely egyben az életben bekövetkező tragikus folyamatok előszeleként is értelmezhető. A vihar előtti csend szépsége a rózsafa és a fény mozgásának érzékletes leírásával készíti elő a félelmet keltő ismeretlen történéseket, mely egyidejűleg nyugtató hatással van a nyugtalan lírai én számára. Mindez persze metaforikus, hiszen a fény szerelme, Fanni megtestesítője, míg a vad vihar a Magyarország felé közeledő háborús katasztrófaként jelenik meg a műben. A veszély azonban még távolról ,feleselget, így a lírai én fizikai otthonába menekülve keresi a lelki menedéket, az igazi, lelki értelemben vett otthont kedvese karjaiban.
„A vers néma. Adj neki hangot” (Kosztolányi Dezső)
A versek – legyen szó klasszikus vagy kortárs alkotásról – szoros összefüggésben állnak az előadóművészettel, így legnagyobb irodalmi klasszikusainkat kiváló színészektől is meghallgathatjuk, emellett gyakorta dolgozzák fel zenés formában magyar költők műveit. Ez alól az általam legszebbnek tartott magyar versek sem képeznek kivételt. Érdemes például meghallgatni Sohonyai Attila 21 című versét Molnár Piroska színművésznő előadásában, valamint József Attila Kopogtatás nélkül című versét a színészvilág egyik legnagyobbjaként számontartott Latinovits Zoltán tolmácsolásában. A klasszikus száltól némiképp eltérve, a zene bohém kedvelőinek jó választás lehet egy-egy borongós napon Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse a Kaláka együttes feldolgozásában vagy Radnóti Miklós Bájolója a Szabó Balázs Bandájától.
Az ajánlóban említett alkotásokat a következő linkeken keresztül érhetitek el:
Versek
Zenék
Grafika: Buda Klaudia
