KIKAPCS

Milyen filmekre és sorozatokra számíthatunk 2023-ban?

Az új év eljövetelével megkezdődik egy újabb szemeszter az egyetemisták számára, azonban a tanulás mellett a szórakozásra, kikapcsolódásra is muszáj időt szentelni. 2023 rengeteg izgalmas sorozatnak hozza el a folytatását, illetve rengeteg új filmet is tartogat számunkra, így most összegyűjtöttem nektek azokat, amiket semmiképp sem érdemes kihagynotok!

A Te egy zseniális, de már-már idegesítő alkotás. Minél több részt, évadot néz belőle az ember, annál bosszantóbbá válik a főhős, de mégis megunhatatlan a történet a megszokott befejezéseivel, amik ettől függetlenül képesek meglepetésként érni bennünket. A 4. évad első fele február 10-én, második fele pedig március 10-én érkezik. 

Akik nem ismernék a történetet, azoknak röviden: az első évadban megismerkedünk Joe Goldberggel, aki felfigyel egy lányra a könyvesboltban, és megszállottjává válik. Elhatározza, hogy megszerzi magának, és ijesztően beteges kutatásba kezd, hogy kiderítsen róla mindent. Hamar a közelébe férkőzik, és nem nézi, ki kerül az útjába, gyilkolni sem fél a cél elérése érdekében. Guinevere Beck megszereti az idegent, azonban kételkedni kezd benne, miután lassacskán felszínre törnek múltjának sötét foltjai. Joe a szereplőkön kívül minket is bűvkörébe von, manipulál. Egyszerre szeretjük és utáljuk tetteiért, egyszerűen nem tud közömbös lenni számunkra. Ha a boldog befejezések rajongója vagy, el kell hogy szomorítsalak. Itt ne számíts habos-babos lezárásra!

Nem sokkal ezután, február 16-án a Marvel-rajongóknak kedveskedik a filmvilág.

Ugyanis ekkor jelenik meg A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, ahol a már előző filmekben is érintett kvantumvilág fog nagyobb szerepet kapni. Fanoknak kötelező film, de akiket csak a témája érdekli, azoknak is nézhető, hiszen sok mindenről nem maradtak le, a rajongók is csak most ismerkednek meg igazán ezzel az új világgal.

Tavasszal, egész pontosan május 19-én a Halálos iramban-széria is folytatódni fog a tizedik résszel, ami tökéletes felvezető a nagy fináléra. A korábban szereplő karaktereink is visszatérnek, mint például a Gisele-t megformáló Gal Gadot, illetve Jason Momoa és Brie Larson is bemutatkozik ebben a részben.

A nagysikerű könyv- és játéksorozatból készült filmsorozat, a Vaják nyáron folytatódik a harmadik évaddal, ahol még Henry Cavillt láthatjuk Geralt szerepében, de már nem sokáig! Az utolsó évadra búcsúzik, és kinek örömére, kinek bánatára, az Éhezők viadalából ismert Liam Hemsworth bújik majd a főszereplő bőrébe. 

A Vaják Andrzej Sapkowski könyvsorozatán alapszik. Az új évadban egy új gonosztevő – a könyvekből már ismert – Professzor kaphat nagyobb szerepet, aki egy bérgyilkos, feladata pedig Yennefer és Ciri megölése. Valószínűleg így az új évad a Time of Contempt című könyv cselekményével fog megegyezni.

Emellett folytatódni fog a Dűne – a második rész november elején érkezik –, több mint 10 év után új filmet készítenek az Éhezők viadala-világhoz is, a nagy sikerű koreai sorozat, a Squid Game is új szériával rukkol elő, a Bridgerton pedig egy előzménysorozattal, amely Queen Charlotte életével fog foglalkozni.