A Ne nézz fel! rendezőjének újabb társadalomkritikája, amit nehezen vesz majd be a gyomrunk.
Mark Mylod legújabb filmje, A menü nagy várakozással töltötte el a nézőket. Már a színészgárda is felhívja magára a figyelmet ebben a filmben, hiszen többek között szerepel benne a mostanában hírnevet szerző Anya Taylor-Joy, akit sokan a The Queen’s Gambit (A vezércsel) című Netflix-sorozatból ismernek, emellett a főséfet alakító Ralph Fiennes, aki a Schindler listája és A Grand Budapest Hotel szereplőjeként aratott nagy sikert. A filmben továbbá szembetűnő a nem mindennapi képi világ is. A színek és a díszlet ugyanolyan gazdag, mint maga a felszolgált menü.
A film központi eleme maga az exkluzív kulináris élmény, egyfajta „speciális” fine dining vacsora, amin a két főszereplőnk vesz részt. A film expozíciójában a hősnő, Margot (Anya Taylor-Joy) és párja, Tyler (Nicholas Hoult) megérkeznek egy privát szigetre, ahol egy különálló, csak és kizárólag a vendégek számára összeállított menüsort kóstolhatnak végig, miközben a műsor fő tematikáját próbálják kideríteni. A cselekmény ebbe a menüsorba van beleillesztve. Ezzel a nem mindennapi megoldással fokozza a rendező a film feszültségét, ugyanis a történet mindig félbe van szakítva a fogások bemutatásával.
Miután szereplőink megérkeznek a szigetre, és körbevezetik őket a legfontosabb részein – aminek bizonyos elemei később is nagy jelentőséggel fognak bírni –, leülnek az étterembe, ahol a kitűnő kilátás mellett megismerjük a kóstoló többi résztvevőjét. A legtöbben gazdag, öntelt alakok, akik tökéletes megtestesítői az emberi nemtörődömségnek. Tyler, a férfi főszereplő igazi ételrajongó. A kulináris ételek iránti vágy nála a megszállottság fokáig hág, ismeri az összes egzotikus alapanyagot és a legprofibb ételkészítési módszereket is, de amikor a séf kihívja, hogy főzzön valamit, nekiállni is alig tud. Tyler karaktere képviseli azokat az embereket, akik azt hiszik magukról, hogy mindent tudnak egy adott témáról, mégsem tudják ismereteiket átültetni a gyakorlatba.
A többi vendég között akad gazdag idős házaspár, három fiatal bróker, de ételkritikusok és egy filmsztár is, új és visszatérő vendégek egyaránt. Látszólag semmi közös nincs bennük, pont úgy, ahogy az egymás után következő ételekben sem a menüsoron, de ez a film végére teljesen megváltozik. A neves Slowik séf (Ralph Fiennes) kicsit sem véletlenül ezeket az embereket hívta meg erre a felettébb különleges és hátborzongató vacsorára. Véleménye szerint minden meghívottban van valami negatív tulajdonság, vagy elkövetett valami megbocsáthatatlant, amit ő a menü fő attrakciójaként le is leplez.
A filmet nemcsak a folyamatos megszakítások teszik érdekessé, hanem az ételekhez járó próbatételek is. Miután kiderül a résztvevők számára, hogy ez nem csak színjáték az étterem részéről, már senki sem várja a következő fogást. Egyetlen céljukká a menekülést tűzik ki, ami nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek gondolták. A vacsora élet-halál harcba fordul, ahol már senki nem kér a desszertből. A film cselekménye ettől a pillanattól kezd igazán érdekessé válni, ami sok nézőnek zavaró lehet, ugyanis már a játékidő több mint felénél járunk.
A séf előre eltervezett próbatételeinek sorozatára Margot vet árnyékot, akinek igazából nem kellene a résztvevők között lennie. Tyler az előző párja helyett hozza el magával. Margot-t nem jellemzi a gazdag társaság arroganciája, emiatt őt érezzük a legőszintébb és legemberibb karakternek. Ez a tulajdonsága felerősíti a többi szereplő képmutató magatartását. Slowik az, aki görbe tükröt tart a társadalmunknak, és általa merül fel a művészek legnagyobb dilemmája is: mit és mit nem tehetnek meg a műveikkel, meddig mehetnek el azzal a céllal, hogy elismerjék őket? A séf erősen feszegeti ezeket a határokat.
Habár a film alapkoncepciója egy jól megtervezett és alaposan átgondolt menüsorozaton alapul, a végére sok megválaszolatlan kérdés maradhat bennünk. A film számomra nem adta meg a várt katarzist. A feszültség folyamatosan nő az emberben, viszont a végkifejlet csalódásként érhet minket. Nincs meg a várt finálé. A vendégeket igazán sosem ismerjük meg, emiatt csak felszínesen tudunk kötődni hozzájuk, valamint sok részlet nem áll össze, vagy éppen teljesen logikátlannak tűnik.
Ettől eltekintve mindenkinek ajánlom ezt a filmet, akik szeretnek félni, és éhesek lenni egyszerre. A film frappáns humorával és a lassú indulás ellenére kiszámíthatatlan fordulatokkal szegezi a képernyő elé a nézőket. Azoknak pedig, akik szeretik, ha a filmek minden egyes jelenete alkalmat ad egyéni értelmezésekre, már csak azért is ajánlom ezt a filmet, hogy egy jó beszélgetésbe vagy akár vitába keveredjenek azokkal, akik szintén látták A menüt.
Grafika: Rudas-Mekkey Csenge
