A kultúra nemcsak a művészeteken és a hagyományokon keresztül hozhat össze minket, hanem egy-egy különleges élmény során is.
1367 — Mellettük a Hallgatói Szolgáltatási Központ (HSZK) programjai és pályázatai, valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) hírei is ide futnak be. Minden cikk az eredeti lapnál nyílik meg.
Novemberi programajánló
Bár novemberben egyre korábban sötétedik, Pécs programkínálata szerencsére nem igazodik az időjáráshoz. A következő hónapban az egyetemi közösségi eseményektől, a koncerteken és színházi előadásokon át a különleges kulturális programokig sok mindenből válogathatunk.
Közelgő programok
Minden programGyorsan elérhető
Friss a lapcsaládból
Mediterrán szemlélet magyar módra – Az Okostányér® ajánlásai
Már megtanultuk, hogy az étrend alapja a kilokalóriák (kcal) egyensúlya, és már azt is tudjuk, hogy nem igazán mindegy miből is visszük be. Hatással van az ételek összetétele az energiaszintünkre, sportteljesítményükre, éhségérzetünkre, figyelmünkre .
Miért olyan nehéz megtalálni önmagunkat fiatalon?
„Mikor elengedem, aki vagyok, azzá válok, ami lehetnék.” Önmagunk keresése A társadalom gyakran azt várja el, hogy fiatalkorban megtaláljuk önmagunkat, később pedig megnyugodjunk és elfogadjuk az öregedéssel járó változásokat.
A placebohatás: hogyan képes az agy valódi változásokat létrehozni a testben?
Előfordult már, hogy bevettél egy gyógyszert, és szinte azonnal jobban érezted magad? Vagy egy kezelés után enyhült a fájdalmad, pedig a kapott készítmény valójában nem tartalmazott hatóanyagot? Ez nem feltétlenül önbecsapás.
Amit érdemes tudni az endometriózisról
Az endometriózis egy krónikus jóindulatú betegség, amely napjainkban már a női társadalom 10%-át érinti, ez Magyarországon több mint 200. 000 nőt jelent. Legfőbb jellemzője, hogy meddőséghez vezető szervi összenövéseket, különböző immunreakciókat és ciklikus fájdalmat okoz.
Lelki egészség napja
,,Az ember azt látja a világból, amit a szívében hordoz” -Johann Wolfgang von Goethe gondolatai egy mondatban összefoglalják a lelki egészség fontosságát.
Lehulló levelek, felnyíló világok. – Őszi filmajánló
Az ősz valahogy számomra mindig együtt jár azzal, hogy többet nézek filmet. Talán azért, mert ilyenkor már kevésbé érzem azt, hogy bármiről lemaradok, ha egy estét otthon töltök bekuckózva, a saját kis világomban.
Gyertyalángtól az uborkalóig: A gyász és a megemlékezés anatómiája
A 21. század a rohanásról és a felgyorsult életvitelről szól. Eközben pedig tabuvá vált, hogy az elmúlásról beszéljünk, a belső gyászfeldolgozás folyamatainak felvállalásáról nem is beszélve.
Klinikai halál küszöbén
Egyszer mindenki találkozik egy olyan személlyel, aki akaratán kívül befolyásolja az életét. Nekem az egyik ilyen ember a mostani cikkem alanya, Tamás Balázs. Egy középiskolában koptattuk a padot és igaz, sosem mondtam neki, de mindig felnéztem rá. Arra is emlékszem, hogy tanított pár dolgot.
Újraélesztés, mikor minden másodperc számít
Október 16-a, az újraélesztés világnapja, ezért most egy olyan témát hoztam, ami szó szerint életet menthet. Fontos megjegyeznem, hogy éles helyzetben még nem volt alkalmam kipróbálni a tudásomat, így a protokoll alapján írom le a folyamatot, kifejezetten laikus olvasóknak szánva.
Fast food-tól is lehet fogyni!
Előző cikkben végig mentünk a kcal-k rejtelmein: mik is azok, milyen paraméterek alapján döntjük el, mennyire van szükségünk belőlük, és képletekkel ki is számoltuk. Rendben, de miből is vigyük be az energiát?