1367 ITTHON

Minden zöld lépés számít! – Interjú Kulcsár Tündével

2022-ben Magyarországon ismét első, míg a nemzetközi mezőnyben 21. helyen végzett a PTE a UI GreenMetric World University Rankings, a zöld egyetemeket számontartó nemzetközi listán. A megtisztelő címek elnyerését követő időszak újabb fenntarthatósági törekvéseiről, terveiről beszélgettünk Kulcsár Tündével, a PTE Zöld Egyetem Program koordinátorával. Az elismeréshez ezúton is gratulálunk! 

Mi volt a PTE legfőbb motivációja a Zöld Egyetem Programba való belépésnél a környezettudatos szemlélet fontossága mellett? 

A Pécsi Tudományegyetem 2016-ban felkerült a jakartai Universitas Indonesia egyetem által 2010 óta készített UI GreenMetric World University Rankings nemzetközi listára, amely a világ környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsorolja, és egyben a PTE Zöld Egyetem Program számára iránymutatásul szolgált. A PTE 2016-ban rakta le szimbolikusan a Zöld Egyetem Program alapkövét, mely missziójaként fogalmazta meg, hogy a környezeti, társadalmi, gazdasági felelősségvállalás révén a fenntarthatóságra fókuszál, valamint a tudomány bevonásával, illetve az oktatás segítségével népszerűsíti és erősíti az ökológiai tudatosságot.

Ön szerint minek köszönhető a PTE sikere a ranglistán? 

Az egyetem elkötelezett a zöld gondolat mellett, és ennek megfelelően tervezi fejlesztéseit a jövőben is. A világ egyetemeinek zöld mérőszámokon alapuló rangsora 2010 óta minden évben összeállításra kerül, a PTE 2016-ban csatlakozott ehhez. Ettől kezdve tudatos, fegyelmezett környezeti ambícióinak és a fenntartható fejlődési célok eléréséért tett erőfeszítéseknek köszönhetően a PTE évről évre előre tudott lépni az egyre bővülő nemzetközi rangsorban. Csak hogy az utóbbi két év eredményeit említsük, a PTE-t 2021-ben a világrangsorban 956 egyetem között 42., 2022-ben 1050 egyetem között a 21. helyre tették.

Hazai színekben pedig a PTE immár harmadszor tartotta meg első helyét. 

2019 óta magunkénak tudhatjuk a PTE PET-mentes egyetem címet, a 650. jubileumi évben 650 fát sikerült elültetnünk az Ültess fát partin, növeltük a megújuló energiaforrás arányát, víztakarékos megoldások kerültek bevezetésre, valamint a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges objektumokat is változatos módon sikerült kialakítanunk és elhelyeznünk a városban. Ilyen például a CseppetSem használtsütőolaj-gyűjtő program elindítása, a kupakgyűjtő szívek kihelyezése vagy a mobiltelefonok leadását lehetővé tevő Passzold vissza, tesó programhoz való csatlakozás.

Emellett nagyobb hangsúlyt kapott az egyéni és közösségi szemléletformálás is.

A felsőoktatásban egyre inkább fókuszba kerül a fenntarthatósági témák kurzusokba integrálása. A PTE minden karán találunk olyan képzéseket, ahol a fenntarthatóság témái megjelennek. A teljesség igénye nélkül idesorolhatók az intelligens környezettechnológiák, a 3D technológia, a megújuló energia, a klímatudatos építészet témájú tantárgyak, a körkörös gazdaság, illetve a fenntartható anyag- és energiagazdálkodás témakörei.

A Pécsi Tudományegyetem a kutatás az egészség- és orvostudományok, az élő és élettelen természettudományok, a humán tudományágak, a társadalomtudomány és a művészetek területén különösen aktív, azonban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a fenntarthatósághoz kapcsolódó kutatásokra is. Pár kiemelt fontosságú kutatási téma: gyökérzónás szennyvíztisztító rendszer; extenzív zöldtető, csapadékvíz-visszatartás, épületenergetikai és akusztikus komfortszempontok vizsgálata, a települési szilárd hulladékból másodlagos tüzelőanyagot előállító eljárás, időjárásfüggő megújuló villamos energia tárolására alkalmas hidrogéntechnológiák, tüzelőanyag-cellás berendezések fejlesztése; vízpolitika és vízdiplomácia, illetve különböző orvostudománnyal és gyógyszerészettel összefüggő kutatások.

A közeljövőben miként kívánják népszerűsíteni a környezettudatos szemléletmódot az Ön által koordinált Zöld Egyetem Programon keresztül? 

A PTE Zöld Egyetem Program számára fontos, hogy az egyetem dolgozói, oktatói és hallgatói számára legyen lehetőség a természet, a környezet iránt érzett felelősséggel cselekedni, megteremtve az esélyt a környezetbarátabb életvitelre. A környezettudatos szemléletmódot, a fenntartható fejlődési célok elérését megvalósító ötleteket minél szélesebb körben szeretnénk elterjeszteni és cselekvéssé formálni partneri viszonyok formájában, ezzel is illeszkedve az ENSZ 17 fenntarthatósági céljának alapgondolataihoz. Így februártól a Boszorkány úti, a Damjanich illetve a Balassa kollégiumokban használtsütőolaj-tárolókat szeretnénk elhelyezni a CseppetSem program kibővítéseként. Mindez jó továbblépés lehet a hulladékgazdálkodás, illetve az újrahasznosítható hulladék minél nagyobb mértékű leválogatása területén tett törekvéseinkhez. Emellett a hulladék mennyiségének csökkentésével kapcsolatban is szeretnénk jelentősebb változásokat elérni.

Milyen, a közeljövőben megvalósuló, fenntarthatósággal kapcsolatos programok közül választhatnak az egyetemi polgárok a már megszokott programok mellett?

A Zöld Egyetem Program számos lehetőséget kínál az új évben is az érdeklődők számára. Csak hogy néhányat kiemeljek: 

  • Talán a legközelebbi eseményünk az úgynevezett veganuár lesz, melynek kapcsán különféle vegán receptötletek megosztásával készülünk. 
  • Január és február környékén izgalmas egyéni versenyeket szervezünk, ahol a feladat reelsvideó készítése lesz fenntarthatósági témában.
  • Lift helyett használd a lépcsőt! kezdeményezéssel az egészség megőrzése mellett az energiamegtakarításra is fókuszálva aktivizálunk.
  • Tavasszal a Fenntartható Fejlődésért Szakkollégiummal közösen faültetési partit szervezünk, továbbá előadásokkal, filmvetítéssel a víz értékére, megóvására kívánjuk felhívni a figyelmet.
  • 2023 őszétől pedig újból elérhetővé válik a Megoldás a klímaváltozásra című nyitott egyetemi kurzus, melynek célja a környezettudatos gondolkodás és cselekvés iránti fogékonyság megteremtése, népszerűsítése lesz. Az előadás különlegessége, hogy nemcsak egyetemi polgárok, hanem az egész pécsi lakosság számára is elérhetővé válik, ezzel is erősítve az ENSZ 17 fenntarthatósági pontjában megfogalmazott partnerség létrejöttére tett törekvéseinket. 
  • Érdemes figyelni a pécsi Tudásközpont közösségimédia-platformjait is, hiszen az év során ott is rendszeresen szerveznek izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat a fenntarthatósággal kapcsolatban. 

Hol és miként tájékozódhatnak az egyetemi polgárok a Zöld Egyetem Program keretein belül szervezett megmozdulásokról? 

A PTE Zöld Egyetem Program honlapján, Facebook– és Instagram-oldalán, valamint hírlevélben bővebb információkhoz juthat mindenki, aki többet akar tudni a programokról. 

A Zöld Egyetem Program nemcsak a környezettudatosságot tartja szem előtt, hanem a társadalmi felelősségvállalást is új szintekre emeli. 2023-ban is tervezik folytatni ezt a hagyományt?

Mivel a fenntarthatóság a PTE stratégiai célja, így a válaszom igen. Továbbra is partneri együttműködéseket kezdeményezünk a PTE szervezeti egységeivel, különféle civil szervezetekkel, céges partnerekkel, a hazai és külföldi egyetemekkel. Igyekszünk az egyetemi polgárokkal, valamint a pécsi lakossággal kollaborálni és létrehozni, illetve megtartani olyan programokat, megmozdulásokat, melyek ezen a téren is a fenntartható fejlődést szolgálják. Szeretnénk rendezni fenntarthatósággal kapcsolatos workshopokat, európai hulladékcsökkentési hét rendezvénysorozatot, folytatni az európai mobilitási hét és autómentes nap szervezését és lebonyolítását (ezzel is népszerűsítve a zéró emissziós közlekedés előnyeit és fontosságát).

És persze kiemelt feladatnak tekintjük a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformjának tagjaival közösen folytatott brainstormingokon megfogalmazott tervek mentén együtt cselekedni egy még zöldebb folytatásért. 

A fenntarthatóság terén milyen jövőképet képzel el a PTE-nek, ha csak 4-5 éves távlatban gondolkodunk? Mit tart a legfőbb személyes küldetésének a Zöld Egyetem Program koordinátoraként?

A UI GreenMetric World University Rankings világrangsorban szeretnénk bekerülni a top 20-ba, fenntartva és tovább javítva azokat az eredményeket, melyeket a 4-5 éves tervünkhöz képest nagyjából 1,5 év alatt sikerült kiviteleznünk. A környezettudatos szemléletmódot, a fenntartható fejlődési célok elérését megvalósító ötleteket az ENSZ 17 pontjában is meghatározott partnerség kialakításának jegyében minél szélesebb körben szeretnénk elterjeszteni és cselekvéssé formálni apró léptekkel haladva, hiszen mint tudjuk, és ahogy vallom is: minden zöld lépés számít!

Grafika: Kovács Eszter