KIKAPCS MERÜLJ EL

Ilyen volt a 95. Oscar-gála

Március 12-én, magyar idő szerint március 13-án, hétfő hajnalban került megrendezésre a 95. Oscar-gála, ahol ahogy az eddigi években is megszokhattuk, az előző, 2022-es év legjobb filmjeit és közreműködőiket díjazták. Az esemény a Disney+-on is nyomon követhető volt, így az érdeklődők kényelmesen, akár otthon ülve is figyelhették az élő közvetítést.

A gála abszolút nyertese a Minden, mindenhol, mindenkor és a Nyugaton a helyzet változatlan lett, az előbbi hét, az utóbbi öt szobrocskát szerzett.

A Minden, mindenhol, mindenkor egy sci-fi-köntösbe bújtatott, kicsivel több, mint kétórás kalandfilm, amely egy kínai család kaotikus életébe enged bepillantást. A főszereplő egy családanya, aki nem érti, hol és mikor siklott ki az élete. Aztán ellátogat hozzá a férje, de egy párhuzamos univerzumból – itt már erősen jelen van a science fiction, hiszen az utazó a végtelen párhuzamos univerzumok egyikéből látogat a nőhöz. A férfi szembesíti az anyát a saját életével, ráébresztve a nőt, hogy másik élete is lehetne, ha máshogy dönt élete során. A film során kiderül, hogy minden egyes világ sorsát egy gonosz fenyegeti, és a nő kell ahhoz, hogy ne következzen be a pusztulás és a megsemmisülés.

Őszinte leszek, engem nem fogott meg a film, de zsűrit igen, hiszen megnyerte a legjobb film, legjobb rendező, legjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb vágás és a legjobb eredeti forgatókönyv után járó díjat.

A Nyugaton a helyzet változatlan egy német alkotás, ami az első világháború eseményeit dolgozza fel. A főszereplője egy fiatal német gimnazista fiú, neki és osztálytársainak mutatja be a történetét, szolgálatukat a háborúban. A besorozásuktól kezdve a harcon át kíméletlenül mutatja be a film a háborús eseményeket. Nem véletlenül kapta a legjobb látványtervezés díját, rengeteg benne a halál, a vér, a kosz. A film kendőzetlenül mutatja be a történelem egy kis darabkáját.

A Nyugaton a helyzet változatlan a legjobb látványtervezés mellett elnyerte a legjobb operatőr, a legjobb production design, a legjobb külföldi film és a legjobb filmzene díját is.

Ezeken kívül díjat nyert még A bálna című film is, ami a legjobb férfi főszereplő és a legjobb haj és smink díját vihette haza. A filmet egyébként az EHÖK Kulturális Kalandozások nevű programsorozat keretein belül volt is lehetőségünk megtekinteni.

A legjobb adaptált forgatókönyv a Woman Talkingé lett, a legjobb speciális effektusok díját az Avatar: A víz útja nyerte, a legjobb animációs film a Pinokkió lett, a legjobb látványtervezés díját pedig a Fekete Párduc 2. nyerte. A legjobb rövid dokumentumfilm a The Elephant Whisperers lett, a legjobb dokumentumfilm pedig a Navalny. A legjobb eredeti dal díját az M.M. Keeravaani és Chandrabose által írt Naatu Naatu nyerte, a legjobb hangot pedig a Top Gun: Maverick című film. A legjobb rövidfilm az An Irish Goodbye, a legjobb animációs rövidfilm pedig A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló lett.

Fotó: Rodin Eckenroth (Getty Images)