Folyamatosan bővülő verskiállítást nyitott az Alma Galéria (Zrínyi Miklós u. 19.). Hogy értjük, hogy folyamatosan bővül? Nos, ennek több értelmezése is lehet, ugyanis található egy parafatábla a kiállítás egy szegletén, ahol a szervezők várják a látogatók saját írásait. Egy másik opció szerint pedzegették, hogy a tematikában felkérnek képzőművészeket, hogy egy-egy alkotásukkal bővítsék a kiállítás anyagát. A kiállítás 05.05. és 06.02. között látogatható, 13 és 17 óra között.
Öt szerző vesz részt a galéria programjában, ahol egy hónapig olvashatjuk írásaikat.
De kik is ők? Nézzük meg a bemutató estek sorrendjében őket:
Hajnal Éva a Litera-Túra alapító tulajdonosa és főszerkesztője, akit idén Petőcz András József Attila-díjra jelölt. Az ő bemutató estje a kiállítás megnyitóján zajlott le, május 5-én. Itt a résztvevők megtudhatták, hogy Évának idén saját kiadójánál jelenik meg ötödik kötete, amelyről úgy nyilatkozott, hogy ha nem így tenne, akkor hiteltelenné válna. Természetesen emellett megjelent már a Spanyolnáthában, az Opuszban és a Nyugat Pluszban is több írása.
Kopecskó Jáde a PTE BTK Szociális Munka szakos alumnija, aki bemutatkozása szerint öt éve bolyong a vendéglátás világában. Tizenkét éves korában találta ki első történetét, azóta számtalan regényötlete született. Eddig a Wattpadon írt, idén jelenik meg első szöveggyűjteménye az Irodalmi Rádió jóvoltából. Jádéval ma találkozhattok 17:45 és 19:30 között.
Bánfi Veronika a pécsi pszichológia képzés utolsó éves hallgatója, egyetemi tanulmányai mellett az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentorprogramjának részese. A programba tavaly került be, így idén a próbaévét tölti. Tizenöt éves kora óta ír és két éve jelent meg először publikálása, itt Pécsen többször is megfordult a Pécsi Slam színpadán és az Ésatöbbin. Vera bemutatkozó estjén a zenei kíséretet Jakab Viola biztosítja, aki a pécsi magyaros képzés mesterszakán vesz részt. Ha felkeltette az érdeklődésed a leírás, május 15-én, hétfőn látogass le a galériába.
Bali Anikó a PTE BTK alumnija, aki 10 évig élt Pécsett, így nagy örömmel tér vissza sűrűbben a városba a kiállítás miatt. Idén jelenik meg első kötete a Parnasszus Könyveknél, korábban pedig az Élet és Irodalom hasábjain, a Bárkában vagy a Parnasszusban olvashatták. Anikó bemutató estje május 26-án lesz, 18 és 19 óra között, ahol Kemény Viktor, a város legmagasabb szájharmonikása kíséri, aki egyben a pszichológia doktori iskola hallgatója is. Rendszeresen lép fel, egyik gyakran fellépő formációjuk neve Mr. Smood and the Harp. Várhatóan olyan hangulat lesz, amit nem érdemes kihagyni.
Fehér Dorka eseménye lesz a záró program. Dorka Verához hasonlóan több szabadszínpadi formában kipróbálta magát, és rendszeresen vissza is tér ezekhez. Tanulmányait a PTE Szociális Munkás képzésében folytatja. Legutóbbi projektje a Két Királyság Projekt volt, amit legegyszerűbben úgy próbálhatnánk meg leírni, hogy egy inkluzív program kereteiben kreatív alkotói folyamatok és játékok segítségével próbálta a város deprimált intézményeinek tanulóit és az elit iskolák diákjait összekapcsolni. Az utolsó bemutató esten Gupta Bence Vedant játszik, aki a Made in Pécs Fesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek. Emellett rendszeres fellépője a Trafikban rendezett zenei szabad színpadnak, illetve az Ésatöbbinek. Dalairól így fogalmaz: klasszikus mondanivalóval felruházott dalok modern köntösben.
Ne maradj le az eseményről, június 2-án, 17:45-re gyere az Alma Galériához!