Gondolkoztál már azon, hogy milyen lenne az életed, ha valamiben másképp döntesz? Sorsfordító döntésekről beszélünk, amikor valaki két szakma, esetleg munkahely között vacillál, vagy döntenie kell, hogy kimondja-e az életre szóló igent valakinek. De nap mint nap hozunk olyan apró döntéseket is, amik végső soron talán jobban meghatározzák az életünket és azt, hogy milyen emberekké válunk. A „mi lett volna, ha…?” viszont mindig az a nagy kérdés marad, amire senki sem kaphatja meg választ. Vagy talán mégis? A Minden, mindenhol, mindenkor multiverzumában talán igen.
Az EHÖK Kulturális Kalandozások programsorozatának második filmvetítésén, ezúttal is egy Oscar-díjas filmmel hangolódhattunk közösen a vizsgaidőszakra az Apolló Mozi vetítőtermében. A Minden, mindenhol, mindenkor lassan indul, és a legelején azt hihetjük, hogy egy kínai család drámájáról szóló film végtelennek tűnő percei várnak ránk. Daniel Scheinert és Daniel Kwan közös filmjében megtalálhatunk minden karaktert és körülményt, ami a családi gondhoz szükséges. Egy önmagát túlhajszoló, látszólag csak a saját gondjai körül forgó anyát (Michelle Yeoh); egy mindenkivel barátságos férjet (Ke Huy Quan), akit méltán megillet a papucs jelző; egy lázadó, meg nem értett tinédzser lányt (Stephanie Hsu) és egy szigorú, konzervatív nagyapát (James Hong), akinek a lánya életre szóló csalódást okozott azzal, hogy nem fiúnak született. A család egy kis mosodát vezet saját vállalkozásként, adógondokkal és családi konfliktusokkal küzd, és szinte süt a képernyőről a boldogtalanság. Az édesanya, Evelyn Wang egy romantikus film képkockái között elmerülve egy pillanatra elmereng azon, hogy vajon mi lett volna, ha másképpen alakul az élete.
Azonban a rendezők egyszer csak egy egészen váratlan fordulattal rántják ki a nézőt ebből a szürke hangulatból. A kedves, kissé mimóza férj, Waymond Wang ugyanis szinte minden átmenet nélkül igazi nindzsamozdulatokkal kezdi átszelni a kis mosodát, majd néhány másodperc múlva folytatja szokásos munkáját, mintha mi sem történt volna. Innentől kezdve sejthető, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor esetében nem egy szokványos családi dráma van terítéken.
A filmmel együtt Evelyn élete is száznyolcvan fokos fordulatot vesz, amikor az átváltozott Waymond közli vele, hogy nem a számára felfogható világ az egyetlen létező univerzum. Ugyanis az emberek életük minden egyes döntéshelyzete újabb és újabb világokat idéz elő, így míg Evelyn a saját életétben próbál elboldogulni, addig a több csilliónyi Evelin azokban a világokban él, amik akkor jöttek volna létre, ha másik férfihoz megy hozzá, másik karriert választ, vagy egyszer a másik irányba fordul az utca végén. Vagyis ha az élete során bármiben máshogy dönt. A világai között úgy tud kapcsolatot teremteni, hogy egy teljesen valószínűtlen döntést hoz, például lenyel egy legyet, vagy szándékosan megvágja az ujját. Ilyenkor viszont megkapja azokat a potenciális képességeit is, amiket ő ugyan sosem bontakoztatott ki, de egy másik Evelyn a multiverzum egyik kis zugában igen. Waymond figyelmezteti, hogy ezekre a képességekre nagy szüksége lesz, ugyanis az életét veszély fenyegeti. A multiverzum titkait éppen azért tárták fel előtte, hogy segítsen elpusztítani a gonosz Jobu Tupakit, akinek egyetlen célja a teljes káosz és értelmetlenség megteremtése a létező összes univerzumban. Evelyn küldetését a sötét fellegek helyett a káosz és az értelmetlenség nagy, fekete bagele árnyékolja be arra csábítva, hogy a kudarcba fulladt életével együtt a harcot is feladja.
Daniel Scheinert és Daniel Kwan szürreális filmje a tizenegy jelölésből hetet váltott díjjá a márciusi Oscar-gálán. Elnyerte a legjobb film, a rendezés, az eredeti forgatókönyv, a női főszereplő, a férfi és a női mellékszereplő, valamint a legjobb vágás díját is. A szinopszist az utolsó pillanatig próbálták titokban tartani a készítők, így sokáig csak annyit lehetett tudni a film tartalmáról, hogy egy nő megpróbálja befizetni az éves adót. A Minden, mindenhol, mindenkor végül igazi közönségsikert aratott, és az év egyik legeszementebb és legkreatívabb filmjeként emlegetik a kritikusok. Ez nem is csoda, hiszen a rendező váratlan fordulataival egyetlen pillanatra sem ereszti el a néző figyelmét. Nemcsak a lehetséges univerzumok között ugrálva rántja ki a lábunk alól a talajt, de a különféle érzelmek szédítő árama is magukkal ragad minket. Nem beszélve a sokszor egészen valótlan, álomszerű, gyakran képtelenül vicces eseményekről, amelyek alatt Evelynnel együtt egy kicsit bennünk is átértékelődnek a normák, a döntések és magának az életnek az értelme.
Evelynnel ellentétben mi valószínűleg sosem fogunk választ kapni arra, hogy mi lett volna, ha… A Minden, mindenhol, mindenkor viszont éppen arra mutat rá, hogy a boldogságunkért talán nem is a sorsdöntőnek vélt döntéseink felelnek, és nem is kell univerzumok között ugrálnunk ahhoz, hogy boldogok és elégedettek legyünk abban az egyetlen életben, amit végül leélhetünk.
Kép forrása: NBC4 Washington
