KIKAPCS

Szekunder izgalmak – Folytatódott a 2023-as Formula–1-es világbajnokság

Amikor legutóbb írtam az idei F1-es szezonról, akkor éppen csak túl voltunk a téli teszteken, és az idénynyitó Bahreini Nagydíjon, ami Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben a Red Bull kettős győzelmét és Fernando Alonso – akkor még kisebb – meglepetéspódiumát okozta. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és öt nagydíjjal előrébb vagyunk az idei bajnokságban, ami hozott nem várt történéseket. 

Március 17. és 19. között a száguldó cirkusz Dzsiddában folytatta az idei menetelését, ahol a már tavaly pole-pozíciót szerző mexikói, Sergio Pérez fogadkozott a hétvége során, hogy ezúttal megpróbál fogást találni a Red Bull-os csapattársán, Verstappenen. Az ígéretét be is tartotta, a hétvégén azonban a holland ellen nem talált fogást Checo, egészen a szombati kvalifikáció második etapjáig, ahol is a sebességváltó megadta magát az 1-es rajtszámú Red Bullban, így Pérez ellenfél nélkül szerezte meg a rajtelsőséget. Mögé a Ferrari monacóija, Charles Leclerc és az Aston Martin spanyol világbajnoka, Fernando Alonso sorakozott fel a vasárnapi futamra, ám előbbit megbüntették a bahreini motorhibája miatt, így Pérez, Alonso sorrendben rajtoltak el. Utóbbi az első kör alatt átvette a vezetést a Red Bulltól, ám nem tartott sokáig Alonso vezetése, és a rajtrácsra sem állt fel megfelelően, így hamarosan öt másodperces büntetésre ítélték. 

Közben a mezőnyben Verstappen zárkózott fel egyre jobban, miközben Lance Stroll a másik Aston Martinban félrehúzódott a verseny alatt, és bejött a biztonsági autó. Ekkor töltötte le Alonso a büntetését, amit a verseny végén a versenybírók kivizsgáltak, ugyanis szerintük hozzáért az autóhoz az öt másodperc alatt, ami a szabályok szerint tilos. A spanyol így rövid időre kikerült a dobogósok közül, ám az Aston Martin megóvta a végeredményt. Az első három helyezett tehát Szaúd-Arábiában Pérez, Verstappen és Alonso lett, mögöttük a két Mercedes végzett Russell, Hamilton sorrendben, majd a két Ferrari, Carlos Sainz és Charles Leclerc futott be, a pontszerzőket pedig Ocon, Gasly és Magnussen zárta. 

Ausztráliában aztán minden a feje tetejére állt, és egy teljes káoszfutamot láttunk. A pole-ból ezúttal Verstappen rajtolt, amíg Perez egy technikai-vezetői hiba miatt az utolsó helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot. Leclerc mindjárt az első körben a kavicságyban ragadt, ami biztonsági autót eredményezett, majd miután újraengedték a mezőnyt, a williamses Alex Albon csapta oda a falhoz nagy tempóval, így következett az első piros zászlós megszakítás a futamon. Az ötvenötödik körig szinte eseménytelenül telt a nagydíj, amikor Kevin Magnussen falhoz csapta Haast, így következett az újbóli megszakítás két körrel a verseny vége előtt. Ismét állórajt következett, ám ezúttal egy igazi káoszos újraindítást sikerült produkálnia a mezőnynek: Carlos Sainz megforgatta Alonsót; a két Alpine, Pierre Gasly és Esteban Ocon egymást ütötték ki az első kanyart követően, és a holland Nyck de Vries és az amerikai Logan Sargeant is összeütköztek a rajtot követően. Ezután következett az újabb piros zászló, majd a romok eltakarítása; és a megmaradt autók felsorakoztak egy utolsó körre – abban a sorrendben, ahogy elrajtoltak az ötvenhatodik kör elején. Ez nem kis fennakadásokat okozott a verseny végén és azt követően. Carlos Sainzot megbüntették balesetokozásáért. Öt másodperces büntetést kapott, így a biztonsági autó mögött véget ért versenyén a negyedik hely helyett a tizenegyedikre esett vissza. Az első hármas Verstappen, Hamilton, Alonso sorrendben futott be, mögöttük Lance Stroll, Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg, Oscar Piastri, Csou Kuan-jü és Cunoda Júki végeztek a pontszerző helyeken. Azonban többen felhívták a figyelmet a szabályok következetlen használatára. 

A következő forduló Azerbajdzsán, Baku volt. Ezen a hétvégén debütált az új sprintverseny-formátum, ami annyit jelent, hogy a klasszikus időmérő átkerül péntekre (ez a vasárnapi verseny rajtsorrendjét határozza meg), míg szombaton tartanak egy sprintszétlövést, ami a szombati sprintverseny sorrendjét határozza meg – ugyanúgy Q1-2-3 formában, mint a hagyományos időmérő esetében, csak rövidebb ideig tartanak az egyes etapok. A hétvégén az időmérő edzést és a sprintszétlövést is Charles Leclerc nyerte meg. Így szombaton és vasárnap is ő indult az élről, azonban egyik nap sem tudta megtartani sokáig a vezetést. Bakuhoz képest szokatlanulkevés baleset történt, és a verseny sem volt olyan eseménydús, mint lenni szokott. Szombaton Sargeant nem tudott részt venni a sprintversenyen, miután összetörte délelőtt a Williamset, míg Cunoda ütközött. Az első nyolc versenyző szerzett pontot a sprinten, akiknek a sorrendje: Pérez, Leclerc, Verstappen, Russell, Sainz, Alonso, Hamilton és Stroll volt. Vasárnap az első hármas változatlan volt, mögöttük némi helycserével Alonso, Sainz, Hamilton, Stroll, Russell, Norris és Cunoda futott be. Összességében elmondható a hétvégéről, hogy hiába vezetett a holland nagyon jó formában, Pérez nem talált legyőzőre a bakui aszfaltcsíkon. A csapat az Utcák királya nevezést aggatta a mexikóira, azonban az F1-ben nagyon gyorsan változik a szélirány, és ez az utóbbi két versenyből is kiderül. 

Az első amerikai forduló Miamiban került megrendezésre. Az időmérő edzést ugyan Pérez nyerte, és Verstappen csak a kilencedik helyről indult, ehhez kellett Leclerc hibája, ami miatt idő előtt intették le a kvalifikációt. A vasárnapi futamon azonban Verstappen ismét a legjobb formáját vette elő, és parádés versenyzést bemutatva végzett az első helyen, maga mögé utasítva a fő bajnoki riválisát. Így fordultak rá az európai szezonra, ám az olaszországi áradások miatt nem rendezték meg az Emilia–Romagna Nagydíjat, így háromhetes kihagyás után Monaco utcáin folytatódott a versenyfutás az idei bajnoki címért. 

A Monacói Nagydíj nem tartozik a legizgalmasabb futamok közé – nézői szempontból. A pilóták imádják ezt a pályát, a kihívások és a falak közelsége miatt. Pérez ismét belefutott abba a hibába, hogy fogadkozott – a hercegség utcáin majd farag a hátrányából. A hétvégén a tempója meg is lehetett volna hozzá, azonban az időmérő első szakaszában falhoz csapta a Red Bullt, így a másnapi versenyen utolsó helyről kényszerült indulni. Monacóban pedig szinte lehetetlen előzni, így nehéz dolga volt másnap. Az első három Verstappen, Alonso, Leclerc sorrendben végzett az időmérőn, azonban utóbbit megbüntették egy feltartás miatt, így a szenzációsan vezető Esteban Ocon, az Alpine versenyzője örökölte meg a harmadik helyet. A vasárnapi futam Monacóban csak akkor tartogat izgalmakat, ha piros zászló van, vagy pedig leszakad az ég. Itt utóbbi történt meg, ám az ötvenharmadik körben már későn jött az égi áldás, így az első három helyezett változatlan maradt.

Összességében elmondható az elmúlt öt fordulóról, hogy Pérez ugyan üldözi holland csapattársát, ám Verstappen idén is egy másik ligában vezet a mexikóihoz képest. Aki ráadásul többet is hibázik, így eshetett meg könnyen, hogy Alonso egyre közelebb zárkózik hozzá az összetett második helyéért folyó versenyben. A Ferrari továbbra sem találja az ellenszert a szenvedéseire, a Mercedes ugyan jelentős újításokat vetett be, ám ők sem tudták közelebb egerészni magukat a Red Bull és az Aston Martin kettőséhez. 

A Formula–1-es világbajnokság június első hétvégéjén folytatódik Barcelonában.

Grafika: Fábián Patrik