2023. június 17–18. között került megrendezésre az európai férfi kézilabdázás csúcseseménye. A kölni Lanxess Arena adott helyet a meccseknek, melyeket húszezer ember követhetett a helyszínről. A mérkőzések a papírformát felborítva, csodákat téve, hosszabbítások hadával zajlottak le. Minden, ami egy kézilabda négyes döntőtől várható, itt megtörtént.
Az első elődöntőt a katalán sportegyesület, az FC Barcelona kézilabdacsapata játszotta a német bajnok SC Magdeburg ellen. A mérkőzést megelőző latolgatások alapján esélyesebbnek tartott Barca uralta az első félidőt. Az előnyt két-három gólnál nagyobbra ugyan nem tudta növelni, de folyamatosan tartotta a megszerzett fölényét. A második félidőben fokozatosan cserélődtek meg a szerepek, a németek többször is átvették a vezetést Kay Smits karmesteri irányításával. A csapatok nagyágyúi, Dika Mem és Gísli Þorgeir Kristjánsson sérülés miatt a kispadra kényszerültek. A hosszabbítással elhúzódó mérkőzés továbbra is kiélezett maradt, a felek nem bírtak egymással. Végül hétméteresek következtek, amit egészen elképesztő módon vesztett el a Barca: három egymást követő lövést is a kapu fölé pattintottak. Kialakult a 40–39-es (38–38) végeredmény, a döntőre a Magdeburg készülhetett.
A második elődöntőt a francia Paris Saint-German és a lengyel Barlinek Industria Kielce együttesei játszották. Az első játékrészben a lengyelek cseretaktikája jobbnak bizonyult, a félidő végére ők tudtak jobb formát hozni, így előnnyel mehettek a szünetre. A kapusok bravúrjairól szóló első félidő után a második felvonást egy nagyobb hullámvölggyel kezdték a csapatok. A majdnem hat perc gólcsendet a lengyelek klasszisa, Alex Dujshebaev törte meg. Luc Steins kiemelkedő játékot mutatott, és jól vezényelte csapatát, de a győzelemhez kevés volt. Az utolsó másodpercig izgulhattunk, végül a Kielce jutott a döntőbe.
Ha arról van szó, hogy a PSG és a Barca a négyes döntőben megmérkőzik, akkor tíz emberből legalább nyolc a döntőre gondolt volna. Azonban a bronzmeccsről kell beszélnünk, melynek megnyerése presztízskérdéssé vált. Magyar szempontból fontos kérdés kapott választ az első pillanatban: Máthé Dominik pályára léphetett francia színekben. Az edzők a kispad felé tekingettek, és a cseresorral is bátrabban bántak a mérkőzésen. A katalánok sima győzelmet arattak, már a 14. percre hét gól került a két csapat közé. A párizsiak kissé mintha feladták volna a meccset, rengeteg hibával játszottak, nem túl nagy lelkesedéssel. Dominik négy gólt lőtt. Végül 37–31 arányban nyert az FC Barcelona, és bezsebelte a bronzmedált.
A döntő nagyon gyors, pörgős játékkal indult. Általában a Kielce és a Magdeburg stílusát is ez jellemzi. A csarnokban igazi döntőhöz illő hangulat uralkodott mind a szurkolók, mind a csapatok részéről. A szépségdíjas gólok mögött hatalmas küzdés volt az egész meccs alatt. Kristjánsson visszatérhetett a pályára, és olyan teljesítményt nyújtott, amellyel a hétvége MVP-je lett. Nehezen bírtak egymással a játékosok, hol a sárgák, hol a zöldek voltak előnyben. A meccset a mentők szirénája zavarta meg, ugyanis egy újságíró rosszul lett. Komoly érvágásként érte a pályán tartózkodókat, hiszen a meccs hosszú percekig állt. Nem szokott semmi jó kisülni a játék képével kapcsolatban a váratlan szünetből, most azonban az eredményre nem hatott ki. A kiélezett végjáték borítékolható volt: megkérdőjelezhető kiállítás, rossz csere, utolsó perces gól, végső védés és elképesztő izgalmak. A hosszabbításban változatlan játékot láttunk: stabil, magabiztos kézilabdát. A fölény átfordult a Magdeburg javára, és a lengyeleknek futni kellett az eredmény után. Végül a Kielce időntúli szabaddobása elakadt a blokkban, és a fekete-zöld mezesek önfeledt ünneplése vehette kezdetét.
A 2022–23-as idényben a Bajnokok Ligája győztese az SC Magdeburg lett. Gratulálunk a győzelemhez!
Grafika: Hajós-Szabó Dóra