ITTHON Rendezvények

Színek és fények júliusban, na meg persze egy pohár rozé – hétvégi programajánlók 

Baranya vármegye programjainak köszönhetően júliusban igazán pezsgő és élettel teli – többek között a Zsolnay Fény- és a Villányi Rozé Fesztiválnak köszönhetően.

Zsolnay Fényfesztivál 

A Zsolnay Fényfesztivál Magyarország eddigi egyetlen olyan fesztiválja, ahol Pécs belvárosa színekbe borul az este folyamán. Egy négynapos eseményről van szó, ami idén július 6-tól 9-ig tart. Családbarát, de a fiatalság sem szorul háttérbe, ugyanis a csodás fények mellett zenés eseményekkel is találkozhatunk. Kifejezetten ajánlom a zenés programok közül a Lambda nevezetű estet, melynek a Szabadkikötő ad otthont. Ezen az esten az elektronikus zenéé lesz a főszerep, amit olyan színvonalas előadók fognak benépesíteni, mint például pTru, Quentin, Komfort vagy Juhàsz Miki.

A Fesztivál honlapjáról kiderül, hogy idén környezeti és társadalmi problémákra (klímaváltozás, energiaválság, fenntarthatóság) helyeződik a fókusz, mindemellett az űrhajósok perspektívájából lehet majd szemlélni bolygónkat, és még a mecseki erdők mondavilágát is láthatjuk életre kelni négydimenziós élménnyel megspékelve, ahogy a zene vizuálisan megjelenik előttünk.

Különösen nagy rajongásnak örvend a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőverseny, melynek során a Székesegyház homlokzatán elevenednek meg a háromdimenziós, épületspecifikus fényalkotások. A Light Art idei témája a coexistence, azaz az egyidejű létezés.A Dzsámi homlokzatán a NASA 20 éven át gyűjtött adatai alapján feldolgozott vetítést fognak bemutatni, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy miket tettünk a bolygónk ellen .

Monumentális berendezéssel ellátott állomás lesz idén a Fény Útja, ahol új helyszínként debütál a Kodály Központ – az UNICEF Magyarország Klímahősök programjához szorosan kötődik a Gaia (Luke Jerram remekműve) elnevezéssel élő lebegő installáció, mely ezen a helyszínen lesz látható.

Az idei újdonságok egyike a fényművésztelep elnevezésű tér, ami bemutatkozási és közösségépítési lehetőséget biztosít a fiatal művészek számára. A projektben a Pécsi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai vesznek részt.

A szervezők egész napos programot kínálnak a látogatók számára: nappal utcaszínházi, audiovizuális és fényszakmai műsoroktól fog benépesedni a város, este pedig különböző zenés rendezvényekbe kaphatunk betekintést.

2023-ban olyan embereknek ajánlott a fesztivál, akik szeretnének művelődni és nem félnek betekintést nyerni a jövőbe, elgondolkodni a Föld sorsáról, változtatni nézőpontjukon. Különösen színvonalas és jeles eseménynek gondolom a Zsolnay Fényfesztivált, amiért ilyen mély, de mégis szórakoztató programot kínál. Ismerőseim közül többen már gyerekként is részt vettek a rendezvényen, és idén is izgatottan készülnek az esemény nyújtotta hangulatra és látványra.

Villányi Rozé Fesztivál

A Villányi Rozé Fesztivál szintén remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt július második hétvégéjén, ahogyan azt már több, mint tíz éve teszi. A fesztivál július 7-től 9-ig várja az érdeklődőket. Mint a fesztivál neve is mutatja, borból nem lesz hiány az esemény folyamán, ahol a táj szépsége és a pincék hangulata már önmagában garantálja a sikert; a gazdag programkínálatból pedig mindenki kiválaszthatja a számára legvonzóbbat. Akik elég lendületet éreznek magukban, rozénak öltözve rózsaszínben futhatnak végig a méltán híres Villányi Pincesoron, vagy akár legjobb jelmezeiket felöltve vehetnek részt a Rozé Szépségversenyen, este pedig különböző előadóművészek fogják táncoltatni a tömeget. Villányba látogat a Honeybeast, a ValMar, Manuel, a Wellhello, lesz 4S Street koncert, ami a pop-rock-indie-folk vonalat képviseli, és a Brains zenekar jóvoltából elektronikus zenét is hallhatunk majd. Részletes információkért és jegyárakért kattints ide!

Grafika: Kovács Emese