A vitorlás sport sokak számára ismeretlen, pedig Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton, igencsak híres vitorlázó paradicsom. Ebben a cikkben betekinthetnek az olvasók a vitorlás sportágba, és egy világbajnok szemszögéből elmesélve megismerhetik a sportot és ezt a rangos versenyt.
Németh Áron egy fonyódi ifjú, aki szinte előbb tanult meg vitorlázni, mint járni. Eszméletlen tehetségével bejárta a világot, Ausztráliában tanult a legtöbbet, el is indult az ottani csapatával a Sydney–Hobart távot megtenni hajóval, ami egy egyhetes túraverseny, ahol igen cudar idővel kell megbirkózniuk a versenyzőknek – aki ezt meglépi, világszinten elismert tudással bír. 2023-ban részt vett a magyar csapattal a Rolex Middle Sea Race–en, ahol egy Málta–Szicília–Málta távot kell teljesíteniük a versenyzőknek. A Balatont sem szabad kifelejteni a bevezetésből, hiszen itthon is nagyokat alkotott. Európa legnagyobb tókerülő versenyén, a Kékszalagon megdöntötték saját rekordjukat (2023-ban 5 óra 4 perc alatt kerülték meg a tavat) a Fifty-Fifty nevezetű kéttestű hajóval, amelynek Józsa Márton a kormányosa.
A Star Sailors League Gold Cup világbajnokság egy olyan vitorlásverseny, ahol ötvenhat nemzet válogatott kiválósága méri össze erejét. Érdekes tudnivaló, hogy focimezhez hasonló öltözékben versenyeztek a csapatok, így próbálták meg népszerűsíteni a vitorlázást a világ minden táján – Áron mezszáma az 1-es volt.
Gondolhatjuk, hogy óriási felkészülést igényel egy világbajnokság – a Sámánok név alatt feltűnő tizenhárom fiú nem sajnálta az idejét. Rettentő büszkék lehetünk rájuk, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon nincs tenger, mégis sikerült egy tenyérnyi tóról kijutni a Kanári-szigetekre, és hazahozni a világbajnoki címet. A csapatban feltűnik egy PTE-s hallgató is, Németh Domonkos, aki a Tihanyi Hajós Egylet színeiben kiváló eredményeket ért el különféle nemzetközi versenyeken. Doma és Áron mellett Adorján Csaba, Majthényi Szabolcs (tizenötszörös világbajnok), Bakóczy Róbert, Gyapjas Zsombor, Goszleth Marcell, Huber Lél, Lillik Ákos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor és Berecz Zsombor (olimpiai ezüstöt nyert 2021-ben) volt a Sámánok tagja.
Hol és mikor kezdted űzni a vitorlás sportot?
Fonyódon apunak megvolt a Bohó nevű hajója, amivel szerintem már fél éves koromban vittek. Soha nem erőltették a versenyzést a szüleim, de amikor már versenyezgettek a Bohóval, akkor mocóként (kezdő vitorlázó) mentem velük. Egy ismerősük vitte Siófokra a MAHART SC-be (Magyar Hajózási RT. Sport Club) versenyezni a gyerekeit, ekkor már tizenegy-tizenkét éves lehettem, majd az egyik gyerekükkel elkezdtem versenyezni, aki jó barátom volt – így szakadtam el a családi hajótól, és akkor kezdődött el a komolyabb versenyzés az életemben.
Mit kell tudni a Star Sailors League indulásáról, a résztvevőkről? Nálatok milyen volt a csapatösszetétel?
Xavier Rohart és Michel Niklaus úgy érezte, hogy hiányzik az a nagyhajós csapat-megmérettetés, ahol, mint az olimpián, országok képviseltetik magukat. Négy-öt éve volt már egy ezt megelőző versenysorozat, de akkor más típusú, kétszemélyes hajókkal. Ekkor meghívták Zsombit is, viszont akkor külföldi párja volt. Ezután alakult ki, hogy nemzetenként legyenek beosztva a csapatok. Sok pénzt fektetett bele – megvette a hajókat, előversenyeket szervezett, amelyek mind Svájcban zajlottak. Nehéz volt egy olyan időpontot találnia, ami alkalmas lehet arra, hogy összeterelje a világ összes jó vitorlázóját. Végül november lett a kiválasztott időpont – ekkor mindenki ráért. Sokat készültünk rá tavaly, de három héttel a verseny előtt jött a hír, hogy nem lesz megtartva, mert nem tudtak megegyezni a helyszínben. Egészen idáig nem is tudtunk róla semmit, hogy lesz–e vagy sem, ezért senki nem készült, aztán szeptember közepén jött a hír, hogy mégis meg lesz tartva a Kanári-szigeteken.
A csapatot a lehető legjobban sikerült összerakni, ami látszik is a végeredményen. Az alap csapat tizenkét-tizenhárom fő, de kilenc személy az ideális mennyiség a fedélzeten. Volt egy súlykorlát, aminek megfelelően tevődött össze a hajók létszáma – akik könnyebbek voltak, eggyel többen, akik nehezebbek, eggyel kevesebben voltak. Az SSL szervezők csináltak egy világrangsort, ahol az itt szereplő ötvenhat nemzet versenyzőit rangsorolták különböző versenyeken elért eredményeik alapján. Ezzel az volt a céljuk, hogy olyan emberek legyenek a hajókon, akik már elértek valamit, hírnévvel rendelkeznek, amivel tudják reklámozni ezt a versenyt. Hat embert a szervezők jelöltek ki a rangsor alapján, a maradék hatot pedig a csapatkapitány választotta ki a rangsortól függetlenül. Nálunk Berecz Zsombor volt a csapatkapitány, ő volt a Sámánok arca. Ezt megelőzően körülbelül huszonkét ember fordult meg nálunk, végül az döntötte el a fix csapatot, hogy ki hogyan illeszkedett be, mindemellett ki hogy ért rá.
Kiemelnék egy momentumot a versenyetekből, amikor 700 métert rávertetek a mezőnyre. Mit éreztetek akkor? Hogyan lehetett ekkora távolságot létrehozni a második hajó, és köztetek?
Megmondom őszintén, fel sem fogtam, hogy mi történik. Azt már láttam, hogy meg fogjuk nyerni a futamot, de ilyenkor azért próbálsz nem arra gondolni, hogy megnyerted, főleg én, bowmanként (a hajó orrában a legelső ember, tulajdonképpen ő a ,,látó”), amikor épp nincs feladat, körbenézek, és akkor láttam: ahhoz, hogy megverjenek minket, ki kell törnie az árbocnak. Ami nekem fontosabb volt, az a csapat, ahogy felértünk erre a szintre, már az elődöntő utolsó két napján úgy mentünk ki versenyezni, hogy mindenki érezte: nagyon jó a csapat. Most kezdem elhinni a történteket…
Sok mindent megéltél már az életed során ezzel a sporttal. Egy világbajnoki arany nem jön szembe minden sarkon. Hogy érezted magad, amikor egyre reálisabbá vált, hogy a Tiétek lesz a dobogó legfelső foka?
Először úgy gondoltuk, ha túljutunk az első körön, akkor már elégedettek vagyunk. A második kör nagyon nehéz volt, ott közel álltunk a kieséshez. Minden este volt egy másfél órás csapatmegbeszélés, ahol elemeztük a napi futamokat, átbeszéltük a hibákat, és másnap nagyon jól működtek az új dolgok, amiket előző este kitaláltunk megoldás gyanánt. Egy olyan csapatban tudtam vitorlázni, ami olyan volt, mint amikor Sydney-ben vitorláztam az egyik új-zélandi csapatban elég komoly vitorlázókkal – nekem az volt az a hely, ahol rengeteget tanultam. A Sámánok teljesen olyan volt, mint az új-zélandiak: mindig arra vágytam, amikor hazajöttem Magyarországra, hogy az itthoni csapatvitorlázás is ilyen szintekre lépjen. Most egy ilyen magyar csapatban voltam. Nem nagyon voltak támogatóink, főnökeink, csak magunkért csináltuk ezt az egészet, így nagyon nagy erőt és szabadságot adott.
Mit jelent ez a győzelem a magyar vitorlázásnak, az utánpótlásnak, és nem mellesleg Nektek? Hogyan tovább?
Az SSL koncepciójának köszönhetően mindenki egyforma feltételekkel indult, mert ha egy olyan mezőnyben versenyzünk, ahol sok pénzt kell felmutatnia a csapatoknak ahhoz, hogy a rajtvonalhoz állhassanak, akkor nem egyenlőek az esélyek. Az SSL-ben nagyvonalakban csak oda kellett repülni a helyszínre, és vitorlázni. Emiatt az egész világ láthatta, hogy bármilyen kis ország meg tud nyerni egy ilyen versenyt, nemcsak az, akinek sok pénze van. Az itthoni ifjúságnak, van-e jövőképe, lehet-e tovább menni a vitorlázásból, miután elértünk mindent, amit akartunk, például az olimpián? Szerintem az SSL Gold Cup egy jó példa arra, hogy igen, lehet, és még negyvenhét évesen is van benne potenciál – mondom én, mint a világ legöregebb bowmanje. Személy szerint ez a verseny megkoronázta a sok éves küzdelmet, mégiscsak lett valami a végén. Mindenki kérdezi, hogy mi lesz a Sámánokkal, de egyelőre nem tudjuk. Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy ezt a csapatot magunknak futtassuk tovább, és esetleg beüljünk egy másik hajóosztályba – szponzorok hiányában ez igen nehéz. Az SSL Gold Cup megy tovább, talán három vagy négy év múlva akarják a következő versenyt, előtte pedig lesznek kontinensbajnokságok, ami azt jelenti, hogy tavasszal valószínűleg már lesz európai megmérettetés, amin biztosan elindulunk. Azt nem tudom, hogy ugyanebben az összetételben, de az SSL folytatásával a magyar csapat mindenképpen igyekszik a mezőny része lenni.
