Azt mondják, minél több érzékszervre hat egy esemény, annál jobban beépül az emlékezetbe. Murakami Haruki könyveinek olvasása minden bizonnyal ilyen, többek között azért, mert a japán író egyike azoknak a kortárs bestsellerszerzőknek, akik regényeiket rendszeresen zenei utalásokkal fűszerezik. A Norvég erdő című regény Murakami ötödik könyve, amellyel a nyolcvanas években vált ismertté országában, később pedig az egész világon. Ez az ajánló azoknak szól, akiket érdekel, hogyan szélesíti az olvasó zenei ízlésbeli horizontját (is) a regény által megidézett, melankolikus-romantikus atmoszféra.
A Norvég erdő (1987) főszereplője és elbeszélője egy fiatalember, Vatanabe Toru, a történet maga pedig nem más, mint egy nosztalgiával átszőtt visszaemlékezés. A könyvben az egyetemi évek, az első szerelem, a hippi mozgalmak és a diáklázadások, az élet és a halál múltidéző mélységei keverednek az író sajátos humorával, ami már önmagában megalapozza az egyedi olvasásélményt. De mi van a szavakon túl?
A mű címe a Beatles-zenekar 1965-ös Norwegian Wood (This Bird Has Flown) című dalát idézi, ami egy egyéjszakás kalandot elevenít fel (a wood itt bútorra vonatkozik). Érdekesség, hogy a dalban az indiai szitár dallama is felcsendül. A Norwegian Wood mellett azonban a regényben több helyen megjelennek a Beatles korszakalkotó dalai, így például az A Hard Day’s Night album „And I Love Her” című dala, a Rubber Soul „Michelle”-je és „Nowhere Man”-je, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, vagy az Abbey Roadon szereplő „Here Comes The Sun”.
A hatvanas évek zenei palettája ugyanakkor itt még nem ér véget. A történetben Toru szerelmének, Naokónak karácsonyra egy Henry Mancini albumot vásárol. A Dear Heart and Other Songs About Love Mancini első olyan albuma volt, amelyen kizárólag kórus énekel. A címadó „Dear Heart” mellett ezen szerepel a „The Girl from Ipanema” című dal is, amely szintén megjelenik a regényben.
A könyv hangulatát folyamatosan fokozza, hogy milyen dalok szólnak a történetben a rádióban, így jelenik meg például a Cream White Room című dala. Pete Brown költő szövege a kilátástalanságról és az egyébként ténylegesen létező „fehér szobájáról” elmondása alapján egy „vízválasztó időszakról” szól, amikor megpróbált megbékélni a világgal, felhagyott a droggal és az alkohollal. De ugyanígy feltűnik a Simon & Garfunkel duó viszonzatlan szerelemről szóló Scarborough Fairje is, vagy felcsendül a háttérben Thelonius Monk amerikai dzsesszzongorista Honeysuckle Rose-a.
Mindazonáltal nem csak a zenehallgatás, hanem a zenélés is hangsúlyos szerepet kap. Az egyik szereplő, Reiko eljátssza például a Stan Getz & Charlie Byrd-féle Desafinandót, valamint néhány Burt Bacharacht, és a már említett John Lennon és Paul McCartney-dalt is. Toru egy esetben a Drifters Up On The Roof című számát játssza gitáron.
A pop- és rockzenei ikonok mellett pedig nem szabad elfelejtkezni azokról a klasszikus művekről sem, amelyek a történet során szintén megjelennek vagy hangszeres zene eredményeképp, vagy pedig az egyes jelenetek rádiós háttérzenéjeként. Ilyenek például Joseph-Maurice Ravel, Johannes Brahms vagy Claude Debussy művei.
A Norvég erdő tehát bővelkedik a hippi kultúra és a hatvanas évek zenei felhozatalának legmeghatározóbb elemeiben. A Murakami által összetéveszthetetlenül ábrázolt japán kulturális hatások így találkoznak az angol beatzenével, és teremtik meg a tizennyolc éves korára visszaemlékező főszereplő nosztalgiával átszőtt lelkiállapotát. Az író más műveihez hasonlóan érdemes úgy olvasni a regényt, hogy közben külön figyelmet fordítunk a cselekményt átszövő dallamvilágra is. Akit bővebben érdekel Murakami Haruki világának e szeglete, az itt eléri a könyvben megjelenő dalokból összeállított lejátszási listát.
Kiemelt képünk forrása a flickr.
