Immár nyolcvan éve annak, hogy Magyarországot is elérte a gettósítás sötét időszaka, miután a németek megszállták az országot. Az egymásutánban elfogadott zsidórendeletek hatására 1944 márciusának végén Pécsett is megkezdődött a zsidók összeírása – először megtiltották utazásukat, vagyonukat zárolták, majd el is különítették őket. A kitelepítést végül többszöri egyeztetés után 1944. május 8-án kezdték meg. Május 15-éig a korabeli újságcikkek szerint mintegy 3400 embernek kellett elhagynia az otthonát. Április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk.
„Az egymásután napvilágot látó zsidórendeletek végrehajtása Pécsett is teljes erővel folyik. Most sor került a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók kitelepítésére is, az erre a célra kijelölt helyre”
– így írt a Dunántúl című pécsi napilap 1944. május 5-én. A város polgármestere, az utólag ellentmondásos megítélésű Esztergár Lajos jelölte ki a kitelepítés helyszínét, és rendelte el a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók kitelepítését. A gettó életének irányítása Németh László rendőrfogalmazó feladata lett. A kormányhatóság rendelete alapján a városnak ez a része zárt területté vált.
A pécsi gettó területét délen a báró Bánffy Dezső utcának (ma Mártírok útja) az Ispitaalja utcától (ma Semmelweis utca) a Vas Gereben utcáig bezáróan terjedő északi szakasza, keleten az Ispitaalja utca nyugati, északon a Kassa utca déli, nyugaton pedig a Vas Gereben utca keleti része határolta. A területet hamarosan kerítés vette körül, és rendelkeztek arról is, hogy a zsidónegyed lakói engedély nélkül nem távozhattak el, míg a keresztények is csak engedéllyel léphettek be közéjük.
A már itt is zsúfoltságban és rossz körülmények között töltött átmeneti időszak nem tartott sokáig: június végén megkezdődött a zsidók deportálása. Először az azóta már lebontott Lakits laktanya területére telepítették az embereket, ahol a férfiakat a lovardában, a nőket és a gyermekeket pedig lóistállókban helyezték el. Elviselhetetlen napok következtek.
Június 29-én érkezett ide a mohácsi gettóból mintegy 1100, Bonyhádról pedig nagyjából 1180 fő. Hábel János és Vörös István Károly Pécsi levelek 1944-ből című munkájában arról olvashatunk, hogy a pécsi népbírósági tárgyalások tanúvallomásai szerint érkeztek zsidók Kaposvárról, Tolnáról és Szekszárdról is, valamint feltehetően Pécsre hozták ekkor a Szentlőrincen maradt néhány zsidót is. Így július első napjaira az összezsúfolt körülbelül ötezer ember borzasztó körülmények közé került. Öt nap elteltével aztán – amely alatt többen öngyilkosok lettek – július 4-én kezdődött meg a vagonokba terelés. Az útvonal, amelyen a vasútállomás felé, az Auschwitzba tartó vonathoz haladtak, ma a Mártírok útja nevet viseli.
Képek forrása: Fortepan
