1848. március 15. történései bizonyára mindenki számára jól ismertek. Történelem órákon megtanultuk, iskolai megemlékező műsorokban számtalanszor megelevenedtek már szemünk előtt e jeles nap eseményei, a szerencsésebbek talán bele is bújhattak a márciusi ifjak szerepébe. A Nemzeti Dalt pedig szóról szóra tudja minden magyar, hiszem irodalom órákon biztosan mindenki elszavalta már legalább egyszer. Nem csoda, egy ekkora jelentőségű történelmi eseményre büszke is lehet a nemzet. Éppen ezért itt volt az ideje, hogy egy monumentális film is megörökítse és bemutassa, hogyan kezdeményezett forradalmat néhány budapesti fiatal.
A történet jól ismert: Pilvax kávéház, Nemzeti dal, Landerer nyomda, Nemzeti Múzeum, Helytartótanács, Táncsics Mihály. Ha ezeket az eseményeket dokumentumfilm-szerűen mutatnák be a készítők, csak egy újabb, nem túl izgalmas, unalomig rágott történelmi film készült volna. Ehelyett akciófilmszerű fordulatot vett a történet, s kitalált fikciókkal gazdagították a szálakat. Így került bele az osztrákok oldalán álló gonosz ellenség, Farkasch, Meyer bűnbandája, és így jutott nagyobb szerephez Szendrey Júlia is.
A kalandfilm forgatókönyvét Kis-Szabó Márk írta Rákay Philip és Szente Vajk közreműködésével, a rendező pedig Lóth Balázs. Mivel az ötletgazdáról, Rákay Philipről köztudott, hogy nem áll távol a budapesti kormánytól, a film pedig hatalmas, 4,7 milliárd forintnyi támogatást kapott, sokan már a vászonra kerülése előtt negatív véleménnyel voltak róla. Azonban úgy gondolom, ez a tény fikarcnyit sem vesz el a film zsenialitásából.
Egy igazán jól sikerült filmről beszélünk. A valóságtól sok helyen elrugaszkodott, de pont ettől különösen szórakoztató. A márciusi ifjakat a Pilvax kávéházban ismerjük meg az első jelenetekben. Ekkor még a hétköznapi dolgokkal foglalkozó fiatal srácokként láthatjuk őket, a film végére viszont hősökké érnek a nézők szemében. Petőfi Sándor, az események elindítója, a történet főszereplője pont úgy elevenedik meg a vásznon, mint ahogyan legtöbbünk képzeletében eddig élt. Heves, indulatos, véleményét nem titkoló forradalmár, aki a végsőkig szembeszegül a felsőbb hatalmakkal. Berettyán Nándor hitelesen alakítja ezt a szerepet. A Koltai-Nagy Balázs által alakított Jókai Mór nyugodt természetével, racionális gondolkodásával, ugyanakkor szintén forradalmi tettvágyával hamar belopja magát a nézők szívébe. Fehér Tibor Vasvári Pálja pedig humort és jókedvet táplál a sokszor reménytelennek tűnő helyzetekbe.
Szendrey Júlia, akit Mosolygó Sára alakít, különösen fontos szerephez jut a történetben. Míg a valóságban annyi van róla a köztudatban, hogy Petőfi múzsája, kedvese s gyermekének anyja, addig ebben a filmben ő az, aki megmenti Petőfit a puskagolyótól. Természetesen ez a valóságban nem így történt, ám a kalandfilm a fikciókkal együtt tud igazán izgalmas lenni. Így pedig kaptunk egy kiemelkedően fontos női főszereplőt, ami miatt csak még inkább érdekes és akciódús lett a történet.
Gonosz karakterből nincs hiány, a forradalmat sokan vissza akarják szorítani. Az ellenség Farkasch (Horváth Lajos Ottó) karakterében ölt testet. Ő az, aki többször megkísérli eltenni láb alól Petőfit, jobbára kevesebb sikerrel. Ő persze az osztrák utasításnak tesz eleget, fő ellenségként tehát szomszédjaink jelennek meg. Szerencsénkre az osztrákok sem akartak aznap vérontást a fővárosban, így az egész forradalom fegyverek nélkül zajlott le. Tudjuk jól, hogy az ezt követő szabadságharcról ez már nem mondható el, a márciusi ifjak közül is többen vesztették ott életüket, többek között Vasvári Pál is.
Azt már tudjuk, hogy a film nem kis költségvetésből készült és ez meg is lászik rajta. A képi világon egyértelműen látszik, hogy nem kellett takarékoskodni. Az akkori Budapest utcáit korhűen elevenítik meg, ez pedig a film kedvéért megépített díszletvárosnak és a hollywoodi produkciók minőségét idéző CGI-nak tudható be. A káprázatos jelmezek és az igazán hangulatos zene pedig csak tovább emel a produkció színvonalán.
Sajnos a jelenlegi politikai helyzet beárnyékolja a film fogadtatását és az arról alkotott véleményeket. Ha ezektől eltekintünk, egy igazán jól sikerült, nagyszabású filmmel büszkélkedhetünk, amely méltó emléket állít nemzeti hőseinknek. Nézőként úgy érezzük, mintha magunk is részesei lennénk a forradalomnak. Így, ha eddig netalántán csak a kötelező ünnepségek jutottak volna eszünkbe március 15-ről, a film megnézése után sokkal inkább magunkénak érezhetjük a történteket, így erősítve bennünk a nemzeti érzületet.
