Április 29-e a tánc világnapja. A tánc a művészeti ágak egyik legismertebb szereplője. E mozgáskultúra érdeklődési kört teremt a különböző népcsoportok tagjai között, eltekintve származástól és faji különbségektől. A tánc nyelvét beszélők szavak nélkül is érthetik egymást. E világnap alkalmából hoztunk nektek híres tánctípusokat, amelyek a Föld más-más részéről származnak.
Tangó
A tangó elsődleges hazája a Dél-Amerikai Argentína. Buenos Aires kikötőnegyedében terjedt el hegedű, zongora, gitár és fuvola kísérettel, majd 1870 után egy német importárú, a tangóharmonika vette át a vezető hangszer szerepét. Európában először Párizs utcáit hódította meg, majd elterjedt az egész földrészen. Az egyház azonban ellenezte a tangót ízléstelensége és érzelemdús hangulata miatt, ezért egy ideig be is tiltották. Az 1920-as években az angolok megreformálták az eredetileg latin táncot, egységesebb, “európaibb” stílust kapott. Napjainkban a standard táncok közé soroljuk, másik ága, az argentin tangó a divattáncok körét erősíti.
A tangó gyors, rándításszerű mozgásokkal (főként a fejjel) szőtt, határozott figuralezárásokkal és késleltetett, lassított mozdulatokkal díszített tánc. A térdek végig hajlítottak, még a lábak zárásánál sem egyenesednek ki. A tánc nehézségét adja, hogy a lábak mozgása puha, ezzel ellentétben gyors. Az alapmozgást az előre és hátra történő lépések képezik, mellyel a páros folyamatos haladásban van. Második standard táncként a táncversenyek alapját képezi a tangó. Az aláfestő zene 2/4-ed ütemű, a tánc ritmusa lassú-lassú-gyors-gyors-lassú.
Bécsi keringő
A társastáncok talán legismertebb fajtája a bécsi keringő, mely a legidősebb táncként szerepel a táncversenyeken. Hazája a német terület, eredetét a Dreher, Landler, Langaus hármashoz kötik. Könnyed szerkesztés és határozott, lendületes zene mellett lágy, kecses mozdulatok jellemzik. A táncosok körében méltán népszerű. Tipikus 3/4-es üteme könnyű felismerést kínál a táncos lábúaknak. 1-2-3 ritmusa egyedi mozgást biztosít, mellyel körben haladva vagy csupán a páros a tengelyük körül fordulva mozdulnak. Az időnként divatossá vált modern táncok mellett a keringő időállónak bizonyult és napjaink modern táncai sem tudták elnyomni.
Flamenco
Az Andalúziából származó tánctípust a társadalom alsó rétegeitől eredeztetjük. A földmunkások, állattenyésztők és kereskedők férfi tagjai szomorúságról, halálról énekelve szórakoztatták a gazdagabb népeket. Az énekek mellé táncot jártak, melyet városról városra járva adtak elő a nézőknek. A cigányok szerepe kihagyhatatlan a tánc elterjedésében.
A flamenco nem koreografizált, csupán adott motívumokat egymás után szerkesztve alakult ki az előadás. Így minden esetben az adott pillanat hangulatát sugározták a mozdulatok. Ritmikai kötöttsége azonban rendkívüli, így a lábdobbantások és tapsok, melyet a táncos végez, önmagának a ritmuskísérete. A tánc rendkívül feszes és gyakran bekiabálásokkal, hangulatfestéssel színezett. Gyakori kelléke a legyező.
Cha Cha Cha
A Kubából származó cha cha cha a latin-amerikai ág legkedveltebb tánca. Játékos hangvételű, mozgalmas, azonban kis teret igényel. Alaplépése a chasse, amely a tánc nevét is adó három lépés. A mozgás oldalirányú, előre, vagy hátra történő mozdulatsor esetén Lock az elnevezés. Ritmusa egyedi és tiszta, a figurák variálhatóságának köszönhetően kedvelt tánc az egész világon. A nyújtott lábra történő súlyáthelyezés egy természetes csípőmozdulatot eredményez, mely a tánc alapját adja. Jellegzetessége, hogy rendkívül rugalmas aláfestő zene tekintetében, így számos dalra táncolható. A lábfigurákhoz nagyon jellegzetes kézmozgás társul, így megjáratva az egész testet.
Magyar néptánc
Végül, de nem utolsó sorban fontos említést tennünk saját hagyományainkról. A magyar nép tánca rendkívüli a világban, hiszen egy azon népnek számos kultúrája ismeretes. Kiváló gyűjtőinknek köszönhetően a néptáncnak a mai napig nagy szeretete van az országunkban és azon túl is.
A magyar néptáncra jellemző a hangulatosság. A bálokban, egyéb falubeli összejöveteleken az emberek jókedvükben perdültek táncra, így annak legfontosabb jellemzőjévé téve a vidámságot. Bár tájegységekre tagolva más-más mozdulatot és jellegzetességet találunk, a zene, melyet vonós zenekar (hegedű, brácsa, nagybőgő) szolgáltat összeköti a különböző népeket. A páros táncok lassabb (csárdás) és gyorsabb (friss, sebes csárdás, szapora) változatai, körtáncok, karikázó, férfitáncok mindenhol felbukkannak. A lányok legjellegzetesebb viselete a szoknya, mely alá tájegységenként eltérő számban húznak alsószoknyákat. A viseletek gyakran megmutatják a társadalomban elfoglalt szerepet, pénzügyi helyzetet. Más kultúráktól eltérően nálunk a férfi nyeri el a hölgy szívét, mely a táncban is megmutatkozik: ő irányítja a mozgást, esetenként incselkedik párjával. Fontos megemlíteni a csujogatások, táncszók szerepét, melyek a jókedv és az önfeledt mulatozás jelképévé váltak. A mesterhármas mellé gyakran társul furulya, citera, harmonika, cimbalom és számos fúvós hangszer is. A néptánc a kultúránk szerves részét képezi, ezért az érdeklődők a hivatásos táncegyüttesek műsorait könnyedén felkereshetik, a haladó szintűek felsőfokú képzésben sajátíthatják el a magyar mozgáskultúrát.
Nyitókép grafika: Kovács Emese
