Amy Winehouse kilencszeres Grammy-díjas énekesnő, akinek szemtelenül fiatal korában, huszonhét évesen véget ért a karrierjével együtt az élete is. Bizonyára sokan hallottak a drog- és alkoholproblémáiról, verekedéseiről, és láttak róla koncertfelvételeket, melyeken teljesen bekábulva találgatja a saját dalainak szövegeit, miközben a közönség felháborodva kiabál. Ezek a negatív megjelenések, cikkek, posztok élete vége felé sokasodtak, előtte viszont hatalmas rajongótáborra tett szert tehetségének köszönhetően. A jazz, a soul, a hip-hop és a pop elemeinek ötvözésével dolgozott, majd 2003-ban, húsz évesen már megjelent az első lemeze. Kinézetét a hatvanas évek amerikai lánycsapatai inspirálták, mely stílus felvételének miértjét az életrajzi film bemutatja.
Ennek az eszméletlen angol énekesnőnek a tragikus életéről Sam Taylor-Johnson megcsinálta a Back to Black című életrajzi filmet, ami 6.6-os IMDb értékelést kapott a tízből.
Marisa Abela, angol színésznő kapta meg az énekesnő szerepét, Eddie Marsan játszotta Amy apját, Mitch Winehouse-t. Maga a szereposztás tetszett, szerintem élethűen jelentek meg a karakterek. A történet kicsit kesze-kusza volt, néhol elcsépelt. Elindult egy történet, amiből kiindult egy másik, majd nem lett vége egyik elkezdett sztorinak sem, hanem elindult egy harmadik sztori teljesen más időben és élethelyzetben.
Ettől elvonatkoztatva voltak jól feldolgozott és kifejtett emberi kapcsolatok. Ilyen volt például Amy és a nagymamája, Cynthia kapcsolata, akit Lesley Manville alakított. Nagyon szoros kötelék volt kettejük között, a nagymamája volt a példaképe nemcsak a zenei karrierjében és kinézetében, de a magánéletében is. Az egyik legnagyobb támogatója, a legfőbb bizalmasa volt Amy-nek. Cynthia tüdőrákban elment, ami teljesen ledöntötte a lábáról az énekesnőt. Ez volt az a pont, ami minden néző tekintetét elhomályosította a nézőtéren.
Kicsit felületesebben láthattuk az apjával való kapcsolatát: ő a menedzsere és egyben a sofőrje volt, az összes koncertjén igyekezett jelen lenni, Cynthiával együtt. Mindenben ott volt neki Mitch, a botrányai ellenére is mellette állt, ő vitte el rehabra és menedzselte az egész életét.
A legmeghatározóbb személy azonban Blake (Jack O’Connel) volt Amy zavaros életében. Egy igazi egymás iránti függést láthatunk – ez is lett a végzete a kapcsolatuknak. Több volt a botrányos pillanatuk, mint az őszinte szerelem. Egymást vitték bele a rosszba, mondhatni versenyeztek azon, hogy ki rakja magát jobban gallyra. Válásuk után újra összeomlott az énekesnő, megtörténtek a színpadi botrányok, a dulakodások a rajongóival. Mondhatni ő látta el a bulvármédiát anyaggal.
A sajtó nyomására elkezdett besokallni, és elvállalta, hogy elmegy rehabra. Végig csinálta, és tiszta emberként jött vissza. Ezek után 2008-ban megnyert egyszerre hat darab Grammy-díjat, plusz Angliában volt egy józan koncertje – imádták a rajongói.
A film folyamata szerint új életet kezdett egy új házban, ahol a történet le is zárul: felsétál a lépcsőn, és elsötétedik a kép, majd bevágták a film elején említett mondatát Amynek: azt akarja, hogy a rajongói énekesnőként emlékezzenek rá, ne pedig a botrányok miatt.
Az egyik barátnőmmel együtt néztük meg a filmet és ő nagyon jól reagálta le a záró mondat és a film közti kapcsolatot: ha eleget tettek volna Amy akaratának, hogy énekesnőként emlékezzenek rá, akkor nem a botrányai köré épülő életrajzi filmet kellett volna csinálni róla – vagy mást kellett volna idézni tőle.
Apró megjegyzés, hogy a film folyamán kétszer jönnek szóba a – valószínűleg – epilepsziás rohamai. Ezt egy az egyben elfelejti bemutatni a film, ezért érzem elcsépeltnek. Ugyan az énekesnő halálának okait homály fedi, de lehetséges, hogy ez is közrejátszott benne.
Képek forrása: UIP-Duna Film
