Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, 2012-ben sokunkat magával ragadott az első Éhezők viadala film. Azóta még 3 filmen keresztül kísérhettük végig kedvenc főszereplőink kalandjait, ennek a szép korszaknak pedig 2015-ben, a negyedik és egyben utolsó rész vászonra kerülésével lett vége. 2023 novemberében azonban újra a mozi felé vehették az irányt a rajongók, hiszen ekkor érkezett meg a magával ragadó történet következő része, egy előzményfilm: az Énekesmadarak és kígyók balladája.
A film 64 évvel a fősorozat előtt játszódik. Azok számára, akik az eredeti filmeken keresztül szívesen merültek el Panem disztópikus világában egy ajándék ez a film. Így még egy rész erejéig visszarepülhetnek e képzeletbeli világba, s eddig ismeretlen részeit fedezhetik fel. Az eredeti filmsorozat központjában maga a viadal áll. Ebben a filmben is fontos szerepet foglalnak el a játékok, a fókusz mégsem erre irányul. Az előző filmek főgonosza, Panem erőskezű diktátora, Coriolanus Snow eredettörténetét dolgozza fel. Így magyarázatot kaphatunk arra, hogy a kezdetben ambiciózus diákból hogyan lett egy gyűlölt és hataloméhes vezető.
A nagy időbeni ugrásnak köszönhetően láthatjuk Panem központját, a Kapitóliumot korai formájában, a pompa és fényűzés előtt. Magát a viadalt is sokkal kezdetlegesebb, egyszerűbb, ám annál barbárabb és embertelenebb kivitelezésben szemlélhetjük meg. A viadal folyamata már jól ismert; 12 körzet 24 fiatalja élet-halálért küzd az arénában, míg végül csak egy győztes marad. Az eredeti filmekben a 74. és 75. viadalnak lehettünk tanúi, itt viszont még csak a 10.-nél járunk. Snow lesz az, aki megreformálja az addig egyszerű játékokat, műsort csinál belőle, ami leköti a kapitóliumi emberek figyelmét és pénzét. Ez természetesen etikailag teljesen helytelen, nézőként ezt az elejétől érzékeljük. Ám mikor Snow ad magyarázatot a viadal szükségességére, egészen érthetően adja elő érveit. Felmerül a film első kérdése: valóban szükség van-e minderre a civilizált körülmények fenntartásához, a gyarló emberi természet miatt? S bár bizonyos szempontból talán igen lehet a válasz – ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy egy olyan társadalmat, amelyben egy kisebbség folyamatos elnyomással, terrorral és erőszakkal tartja sakkban a többséget, nem igazán tekinthetünk civilizáltnak.
Snow karakterfejlődése magyarázatot ad későbbi viselkedésére. A kezdetben családja jólétéért küzdő diákból önös érdekek által vezérelt, gátlástalan és hataloméhes ember lesz, ez pedig több külső befolyás hatására történik. El is érkezünk így a film másik fő kérdéséhez: a genetika vagy inkább a környezeti hatások formálnak bennünket? Az alkotók erősen azt sugallják számunkra, hogy nagyon is sokat nyom a latba, ki milyen dolgokon megy keresztül, különösen fiatalkorában.
Snow összetett karakterét Tom Blyth alakítja, aki feltörekvő színészként tökéletesen formálja meg a főszereplő belső vívódásait. A viadal során Snow a mentora az egyik kiválasztottnak, a Rachel Zegler által alakított Lucy Graynek, aki végül megnyeri a 10. viadalt. Kettejük között természetesen kialakul egy szerelmi szál, ami szintén tragikus véget ér. Lucy Gray karaktere sokban hasonlít az eredeti filmek főszereplőjére, Katnissre. Talán ezért is nyeri el az első pillanattól kezdve a nézők szimpátiáját. Fontos szereplő még a Josh Andrés Rivera által életre keltett Sejanus Plinth, aki gazdag kapitóliumi léte ellenére látványosan lázad a viadal ellen. Talán nézőként akkor veszítjük el a megmaradt szimpátiánk utolsó foszlányát Snow iránt, mikor saját céljai érdekében kivégezteti barátját, Sejanust. A film végére családjától is elhidegül, holott unokatestvére, Tigris (Hunter Schafer) a legközelebbi bizalmasa volt. Nem is lenne igazi disztópikus fantasy film, ha nem jelenne meg benne Peter Dinklage, aki jelen esetben az akadémia dékánját alakítja. Suzanne Collins könyvét Francis Lawrence rendezésében elevenítették meg a mozivásznon.
Tény, hogy az Énekesmadarak és kígyók balladája nem egy könnyen emészthető darab, de aki bírja a lassabban csordogáló és elgondolkodtató filmeket, az nem fog csalódni benne. A film Snow következő, ikonikus mondatával zárul: „Mindig az, amit a legjobban szeretünk, az pusztít el”. Én inkább egy másik, kevésbé tragikus idézetével zárnám mondanivalómat: „A remény az egyetlen dolog, ami erősebb a félelemnél”.
Film megtekinthető a Netflixen, a képek forrása: IMDB
