Jeanne d’Arc a francia történelem kiemelkedő alakja. A százéves háborúban bemutatott harciassága és akarata fellendítette, majd sikerhez vezette Franciaországot. A katolikus egyház hitrendszere szerint szentté avatott lány rövid, de eseményekben bővelkedő élete és tragikus halála megalapozta Franciaország történelmét. Bár félelmet nem ismerő katonaként, a százéves háború hősnőjeként tartja számon a történelem, Jeanne d’Arc a francia csapatok hadvezéreként egyetlen csatában sem harcolt, és nem is ölt meg senkit. Halálának évfordulója alkalmából emlékezzünk meg róla pár sor erejéig.
Tizenkét éves korában látomása volt, amelyet Istentől kapott. Látomásaiban a korabeli Franciaország három legismertebb szentje, Szent Mihály arkangyal, Alexandriai Szent Katalin és Antióchiai Szent Margit látták el tanácsokkal, bátorították és védelmezték. Elmondása szerint néha Gábriel arkangyal és maga a Szűzanya szólt hozzá. Feladatául kapta Franciaország felszabadítását a megszállók alól. Jeanne sokszor hangoztatta, hogy ő a valódi királyért, Jézus Krisztusért vonult háborúba. A látomások következményeképp egész nap imádkozott és teljesen elmerült a hitében. Manapság sokan gondolják, hogy skizofrén volt, viszont a skizofrénia, ha nem kezelik gyakran, teljes elmezavart okozhat. Jeanne tiszta tudatú lány volt, a személyisége nem változott. Az isteni látomás a középkori vallás elfogadott része volt, és nem mindenkinek adatott meg, hogy hallhatja Isten hangját. Azt azonban mindenki hitte, hogy mindez megtörténhet.
Jeanne az isteni hangok hatására elhagyta szülőfaluját és családját, majd Károly királyhoz ment tanúbizonyságot tenni látomásairól. Bár eleinte boszorkánynak hitték, végül a király a százéves háború reménytelen helyzete miatt kénytelen volt hinni a lánynak. Hadfelszerelést és sereget kapott Orléans-ba való utánpótlás eljuttatásához. Végül a lány az ostromot is visszaverte, és hadvezérnek járó tiszteletben tartották számon. A hangok azonban továbbra is bíztatták, így egészen a főváros, Párizs ellen indult meg. Ez azonban nagy falatnak bizonyult, kisebb sérülések mellett fél évig fogságba esett az ellenségnél, az angol csapatoknál. Védőszentjei itt sem feledkeztek meg róla, ösztönzéseiknek eleget téve a lány kivetette magát a huszonegy méter magas toronyból, majd pár nap alatt felgyógyult.
Sokáig viszont nem menekülhetett, ugyanis eretnekség és boszorkányság vádjával perbe. A kihallgatások iszonyúak voltak, szavait meghamisították, embertelen körülmények között tartották fogva. Babonaságban, hazudozásban, tévelygésben, kérkedésben, istenkáromlásban, árulásban, botrányokozásban, kishitűségben, fennhéjázásban, hazug prófétálásban, bálványimádásban és szakadár nézetek terjesztésében találták bűnösnek. Az egyházi méltóságok Jeanne megtörésében találták a siker kulcsát. Megpróbálták meggyőzni, hogy vonja vissza állításait, tagadja meg látomásait. Abban reménykedtek, hogy a lány beismerő vallomást tesz, ezáltal halálbüntetés nélkül befejezhetik a pert. A lány azonban meglepő és hiteles válaszokat adott teológiai szempontból is. Az eljárás hat nyilvános és kilenc magánkihallgatást ölelt fel. A per végén a lányt bűnösnek ítélték, máglyahalál vált rá.
Másnap a büntetés végrehajtásakor a máglya láttán valószínűleg sokkot kapott, megijedt a haláltól, és végül aláírta a beismerő vallomását. Ebben leírták, hogy nem voltak látomásai, és a tárgyalások alatt nem mondott igazat. A megváltozott ítélet immáron életfogytig tartó szabadságvesztés lett. A börtönben női ruhákat kapott, így az őrök gyakran megerőszakolták. A szentségeket megtagadták tőle, éheztették. A legnagyobb fájdalmat mégis saját lelkiismerete okozta, mivel Isten ellen vallott. Végül férfias ruháit visszavette, és inkább a halált választotta. Egy utolsó gyónást követően az egyház kitagadta, majd a máglyára kötözték és elégették. A feljegyzések szerint a fákat háromszor kellett meggyújtani, mivel úgy építették fel a vesztőhelyet, hogy a lehető leglassabban égjen el, ezzel biztosítva nagyobb szenvedést a lánynak. Első alkalommal a lábujjai égtek el, másodszorra a feje és a végtagjai, végül az egész teste. A halál minden bizonnyal az első alkalommal bekövetkezett, azonban a gonosztól félve az egész testét el kívánták égetni.
A százéves háború lezárását követően a lány perét rehabilitálták. 1919-ben szentté avatták, így azóta orléans-i szűz néven ismeri a világ.
