1367

Kezdődik az egyetem – tanácsok gólyáknak 

Elérkezett a szeptember, és ezzel együtt a várva várt egyetemi élet, amelyre már az érettségi időszak és a ponthatárok kihirdetése óta vártak a gólyák. Nem könnyű feladat megszokni az egyetemi rendszert, hiszen sok téren különbözik a középiskolától – éppen ezért nagy segítség lehet, hogyha olyan tanácsokat kapsz, amelyekkel könnyebben készülsz fel a tanévre. Ennek érdekében szeretnénk megosztani veled pár hasznos tippet és tanácsot, amellyel sikeresen elkezdheted az egyetemi életedet. 

Élj az új lehetőségekkel! 

Az egyetem új lehetőségeket, egy tiszta lapot nyújt: ha a középiskolai éveid eddig a túlélésről szóltak, felejtsd el, és bátran vágj neki az egyetemnek! Egy teljesen más közösségről szól, különböző baráti társaságokat is kialakíthatsz magad körül, és önmagad lehetsz. Használd ki a szabadságot és az új lehetőségeket! 

Tervezd meg a félévedet! 

Minden félévre igaz ez a tanács, de különösképpen az elsőre. Nehéz előre kalkulálni azzal, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a tanulás, de próbáld meg megtervezni a félévedet, emellett pedig gondold végig a céljaidat is! Az előre meghirdetett egyetemi programokból hányra szeretnél majd elmenni? A tanulmányaid a legfontosabbak, vagy inkább lazábbra vennéd? Vállalnál feladatot a meghirdetett hallgatói szervekben? Érdemes tervezni, hogy ne ússzon el az első féléved. 

Kérdezz a felsőbb évesektől! 

Rengeteg témában és kérdésben tudnak segítséget nyújtani a felsőéves hallgatók, akár a választott tantárgyadban, az adott órát tartó tanárról, vagy a Neptunról – legyen az bármilyen kérdés, ha az egyetemmel kapcsolatos, ne tartsd magadban! Ők biztosan nem fognak elutasítani téged, és szívesen segítenek bármiben. 

Legyél ott az egyetemi programokon! 

Főleg az első két-három héten próbálj meg ott lenni minden egyetemi programon, bulin, hiszen ott lehet a legkönnyebben kapcsolatokat kiépíteni. Ha lenne benned kétség, hogy a tanulás mellett nem lenne időd szórakozni, akkor csak nyugi, hiszen a szorgalmi időszak eleje nem a tanulási hajráról szól. A baráti kapcsolatok rendkívül fontosak és meghatározóak az egyetemen töltött éveid során, így a tanulás mellett barátságok építésére is szánj időt! 

Tájékozódj! 

A középiskolában az osztályfőnökök osztották meg veled a fontos információkat és határidőket; ezzel ellentétben az egyetemen (ez talán az egyik legnagyobb változást is jelenti) mindennek magadnak kell utánajárnod. Folyamatosan kövesd az e-maileket, amelyeket a Neptunon keresztül kapsz, az aktuális ösztöndíjakról, programokról, vizsgákról, tanulmányi tudnivalókról. Legtöbbször még a tanszékek falára is tűznek ki információkat, emellett pedig az egyetemek közösségi oldalait érdemes böngészni, ott is érdekes és hasznos információk várnak rád. 

Ne hasonlítsd az eredményeidet másokéhoz! 

Természetesen motiváló lehet, ha a barátaid sokat tanulnak, és a dolgozataik, vizsgáik mind ötösök lesznek, vagy éppen ha gyorsan beilleszkedett egy társaságba, de ez semmiképpen se befolyásoljon téged. Idővel meg fogod tapasztalni, hogy mennyire nehéz egy adott vizsgán teljesíteni, ami a tanulás mellett még rengeteg más tényezőtől is függ (ilyen lehet például a fáradtság vagy a vizsgáztató hangulata). Kapcsolatok kialakítására is ott van az egész tanév, nem kell rögtön az első héten megtalálnod a társaságodat. Mindig próbáld csak magadhoz mérni a teljesítményedet, és meglátod, hogy mennyit fejlődtél a gimi óta. 

Próbálj meg egyensúlyt teremteni! 

Az első félév rengeteg izgalmat tartogathat a számodra. Legszívesebben csatlakoznál az összes hallgatói szervezethez, felvennéd az összes szimpatikus szabadon választható órát, és elmennél mindegyik buliba, de emellett azért készülnél is a vizsgákra. Csábító lehet a sok új lehetőség, de próbálj meg egyensúlyt tartani az életedben. Oszd be a tanulásra, szórakozásra, hobbijaidra szánt idődet. Ha az egyetem mellett dolgozol is, akkor pláne meg kell tanulnod úgy beosztani az idődet, hogy a szemeszter végét sikeresen le tudd zárni. 

Próbáld megfogadni ezeket a tanácsokat, és élvezd ki a sulis időszakot! Reméljük, hogy hasznosítani tudod a fent leírtakat, és ezáltal felkészülten kezded a tanévet. Előre is sok sikert kívánunk a tanulmányaidhoz!