ITTHON

Amit eddig nem tudtál az aradi vértanúkról 

Október hatodika nemzeti gyásznap, ilyenkor emlékezünk meg az 1849-ben ezen a napon kivégzett aradi vértanúkról. A tizenhárom nevét bizonyára mindannyian ismerjük, a történetet pedig még inkább. Ismerjük Haynau kegyetlen ítéletét és az elbukott szabadságharcot. Ám sokunk ismeretei itt érnek véget, holott az október 6-ai események rengeteg érdekességet tartogatnak még. Nézzünk most egy párat közülük! 

A 13 aradi vértanú – Knezich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Asztrid és Lázár Vilmos – habár a magyar szabadságharc ügyéért halt hősi halált, nem mind volt magyar származású. Valójában csak négyen voltak magyarok: Dessewffy Asztrid, Török Ignác, Vécsey Károly és Nagysándor József. A többiek között volt német, osztrák, szerb és horvát származású, az örmény kisebbség is képviseltette magát Kiss Ernő és Lázár Vilmos személyében, Leiningen-Westerburg Károly pedig egyenesen Hessen nagyhercegségben született. Ők nem is beszélték a nyelvet, de egyes feljegyzések szerint magyarul káromkodni azért megtanultak. 

Talán többen is hallottunk már róla, hogy valójában nem 13, hanem 16 vértanút érte utol a halál Aradon. Ormani Norbertet, Kazinczy Lajost, akinek az édesapja a híres nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc volt, valamint Ludwig Haukot, Bem tábornok alezredesét is Haynau halálos ítélete tette aradi vértanúvá. 

A kivégzettek közt Leiningen-Westerburg Károly volt a legfiatalabb, mindössze harmincéves, egyben a legmagasabb is. Ez pedig gondot is okozott az ítélet végrehajtásakor, az akasztófáról ugyanis jóformán leért a lába. Így különös kegyetlenséggel a hóhér segédjei addig csavarták az elítélt kötélbe szorított fejét, amíg halála már bizonyos volt. 

Az aradi 13 kivégzését végrehajtó személy egy bizonyos Franz Bott nevű cseh hóhér volt, aki éppen akkor tervezett felhagyni Magyarországon a hóhérkodással, s vissza akart térni Csehországba. Az osztrák hadvezetés azonban úgy döntött, az aradi kivégzést még neki kell végrehajtania. Egyes források szerint Bott nagy tisztelője volt Damjanich Jánosnak, akit meg is látogatott börtönében, halála után pedig megkapta az ingjét is. Sőt, egyes feljegyzések szerint az elhunyt Damjanich köpenyét ő maga is hordta. 

Az események különös kegyetlensége miatt az elkövetkező időben Haynau nem örvendett nagy népszerűségnek sem hazánkban, sem a környező országokban, de még tőlünk nyugatra sem. Állítólag mikor 1850-ben Londonba látogatott és megnézte a Barclay/Perkins sörgyárat, az ott dolgozók seprűkkel és ostorokkal akarták kikergetni onnan, majd nyakon öntötték egy bála szénával. A sörgyárból menekülve az utcai tömeg tovább üldözte a gyűlölt táborszernagyot.  

Az aradi 13 közül 10 római katolikus volt, az ortodox Damjanich pedig Aradon kereszteltette át magát az október 6-i hajnalon. Sujánszky György Euszták minorita szerzetes volt az, aki mindannyiuk gyóntató papja volt haláluk előtt. A kivégzést követően a szerzetes visszavonult, s haláláig a világtól teljesen elvonulva élt, örökre megőrizve ezzel az aradi vértanúk gyónási titkait. 

Ennyi év távlatából sem szabad megfeledkeznünk, mekkora áldozatot hoztak értünk hazánk hősei. Magyarország különösen híres a szabadságvágyáról, s ezt remekül bizonyítják a 48-49-es események. Mi itt Pécsen kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen csak el kell látogatnunk az Aradi vértanúk útjához, ha tiszteletünket szeretnénk leróni a vértanúk előtt. 

Grafika: Kovács Emese / 1367