Október 18-a a magyar festészet és regényírás napja. 2002 óta ekkor ünnepeljük Szent Lukács napját, aki évszázadok óta a festők védőszentje; Dugonics András, akinek nevéhez pedig a magyar matematikai műnyelv megteremtése köthető, nem mellesleg pedig a magyar regényírás úttörő alakja, ezen a napon született 1740-ben. Éppen ezért ezen a napon Dugonics munkássága előtt tisztelgünk, illetve a magyar irodalom és regényírás jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. E nap alkalmából néhány klasszikus magyar regényt sorakoztatnánk fel, amelyeket csak ajánlani tudunk, és méltán állnak a magyar irodalom ranglétrájának csúcsán.
Sorainkat egy igazi klasszikussal kezdenénk, amely kétségkívül minden magyar fiatal kezében megfordult már. Ez pedig nem más, mint Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye. Mindannyian ismerjük Nemecsek, Boka, Áts Feri és társainak történetét, és valószínűleg e nevek hallatára a gyermekkorunk egy szelete elevenedik meg a szemünk előtt. Molnár Ferenc regénye a felnőtté válás szörnyű terhének prózai megtestesülése, amely főként a fiatalabb generációk számára kínál számtalan tanító szót. Nem véletlen tehát, hogy kötelező olvasmány az iskolákban.
Ottlik Géza neve is ismerősen csenghet a fülünknek, hiszen az ő nevéhez fűződik az egyik legnagyszerűbb magyar regény, az Iskola a határon. Az író katonaiskolai tapasztalatait öntötte prózába, emellett pedig kitűnően elemezi benne az emberi viselkedést és a psziché működésének alapvető mechanizmusait. Érdekes, hogy megjelenésekor aligha figyeltek fel rá, valódi népszerűségét csak az 1970-es évektől érte el. Ettől kezdve azonban írók egész generációi számára jelölte ki az utat, és a mai napig ritka kincs irodalmunkban.
Nagy történetmesélőnk, Jókai Mór sem maradhat le a listáról. Az arany ember című regényében az egyszerű ember boldogságkeresését ábrázolja oly módon, hogy az tanító lehet a XXI. század emberének is. Örökérvényű kérdéseket tesz fel, amelyek szintén nem veszítettek aktualitásukból. Emellett pedig a mű a regényírás módszertanának gyönyörű példája.
Kertész Imre regénye, a Sorstalanság a nácizmus, az antiszemitizmus és a magyar szocializmus ihlette műve. Hangneme mégis szokatlan, nem olyan, amilyet egy náci haláltábor mindennapjairól szóló regény olvasásakor várna az ember. Egy zsidó fiú szemszögén keresztül élhetjük át a nyomasztó borzalmakat, szakítva minden klisével, amelyeket egy ilyen komoly hangvételű műtől várnánk.
Az önmagát kereső ember Szerb Antal önelemző regényében, az Utas és holdvilágban jelenik meg. Mihály, a regénybeli hősünk a házasság elől menekülve próbálja visszaszerezni ifjúságának életérzését, ugyanakkor menekül a felnőtt lét bilincsei elől is. Végül ugyanott köt ki, ahonnan indult, ezzel szimbolizálva azt, hogy az embernek mégis bele kell törődnie abba, amibe nem akar. „És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami,” zárul az azóta már világsikerre szert tett regény.
A lista utolsó tagja Az ajtó című regény Szabó Magdától. Ez a részben önéletrajzi ihletésű mű egy fiatal írónő és házvezetőnője kapcsolatáról szól, és Szabó ezen keresztül mutatja be az emberi kapcsolatok értékeit és nehézségeit, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A regény az utóbbi években külföldön is nagy sikert aratott, így a New York Times és a The Guardian is méltatta kritikarovatában.
Láthatjuk tehát, hogy ha valaki egy izgalmas történetet szeretne olvasni, és erre a célra egy magyar regényt vesz a kezébe, nemcsak egy magával ragadó történettel, hanem életre szóló igazságokkal és tanításokkal is gazdagodik. Cikkünket pedig egy idézettel zárnánk Kosztolányi Dezsőtől: „A könyvben nem az az érték, ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle. Minden szó arra való, hogy megindítson bennünk egy folyamatot, s mi ezt hitelesítsük.”
Grafika: Kovács Emese
