Nehéz egy olyan vidéket elképzelni, ahol a szélsőséges elemek egymással karöltve uralkodnak – ahol egyszerre van jelen a vulkánok perzselő forrósága és a jég metsző hidegsége. Izland szigete már-már eltörpül a többi északi óriás mellett, ennek ellenére ez az apró ország a történelem során bebizonyította, hogy cseppet sem jelentéktelen. A zord vidékhez és a melankolikus emberekhez hasonlóan az izlandi nyelv sem túl barátságos, de különlegessége említésre méltó. Ebben a cikkben bemutatjuk az izlandi nyelvhez kapcsolódó nyelvészeti törekvéseket és trendeket, kialakulásának történetét, a nemzeti identitás kérdését és azt az irodalmi műfajt, amely (el)ismertté tette a világban.
Az izlandi nyelv napját (izlandiul dagur íslenskrar tungu) minden évben november 16-án ünnepli a szigetország. E jeles nap egészen 1995-ig nyúlik vissza, amikor is Björn Bjarnason, volt oktatásügyi miniszter kezdeményezésére az akkori kormány úgy döntött, hogy egy napot a nyelvnek szentelnek: szimbolizálva az izlandi irodalmat, Jónas Hallgrímsson, XIX. századi költő születésnapjára, november 16-ra esett a választás. Ehhez kapcsolódóan ezen a napon egy szintén Jónas Hallgrímsson nevéhez köthető irodalmi díjjal tüntetik ki azokat az írókat, költőket, fordítókat, tanárokat és nyelvészeket, akik valamilyen módon hozzájárultak az izlandi nyelv megőrzéséhez és műveléséhez. A tavalyi évben Áslaug Agnarsdóttir nyerte el ezt a díjat, aki többek között ukrán nyelvről fordította le Andrij Kurkov Szürke méhek című regényét, illetve Nyikolaj Gogol Mirgorod című novelláskötetének és Mihail Siskin Levélregényének fordításában is közreműködött.
Az izlandi nyelv történelme és megőrzése
A magyarhoz hasonlóan az izlandi nyelvet is a világ legnehezebb nyelvei közé sorolják – nem véletlenül, hiszen az évszázadok során megőrizte eredeti formáját. Mintha egy időutazást tennénk a történelemben, egészen a vikingek koráig, amikor is a mai norvég nyelv alapját is képező nyugati óészaki nyelvet beszélték a szigeten. Így az izlandi embereknek nem okoz nehézséget a XI–XII. századi sagák olvasása sem, szemben a magyarral, ahol a Halotti beszéd és könyörgés nem sorolható a legegyszerűbb olvasmányok közé.
Annak ellenére, hogy Izland elszigetelt volt, a szomszédos országok nyelve akaratlanul is beszivárgott az országba. Így a XIX. századtól kezdve a nyelvészek a nyelvi tisztaságra törekedtek, és az addigi dán és német jövevényszavakat óizlandi vagy óészaki eredetű kifejezésekkel helyettesítették. A nyelvi purizmus során számos humoros kifejezés született, amelyeket előszeretettel vizsgálják a magyar nyelvészek is – főleg, mert a magyar neologizmusok legtöbbje nem maradt fenn mindennapos használatban. Ilyen szóalkotások például a sími („hosszú cérna”, azaz telefon) vagy veðurfræði („időjárás-tudomány”, azaz meteorológia). Érdekes szóösszetétel még a ljóðmóðir („versanya”, azaz költő) kifejezés is, amely egy szójátékon alapul: a ljósmóðir („fényanya”) jelentése bába, a ljóð szó pedig verset jelent – ebből következik tehát az, hogy a költő „életet ad” a verseknek.
Ez a nyelvészeti törekvés ma, a XXI. században sincsen másképp: a különbség csak annyi, hogy a dán és német szavak helyett az angol eredetű és internettel kapcsolatos kifejezéseket helyezték célkeresztbe.
Ahogy más kultúrákban is, az izlandi nyelv szerves részét képezi az ország nemzeti identitásának. Ám az izlandi emberek identitásérzése a nyugati (vagy éppenséggel keleti – norvég, dán, svéd) hatások miatt erősen megcsappant. Ezt az elvesztett nemzeti öntudatot hivatott az irodalom újra feleleveníteni – a bűnügyi regények pedig kiváló színteret biztosítanak arra is, hogy megjelenítsék az identitáskérdés dilemmáit.
A krimi mint irodalmi műfaj és a nemzeti hovatartozás kapcsolata
Katrín Jakobsdóttir „Semmitmondó izlandiak” („Meaningless Icelanders”) című tanulmánya alapján a nemzeti öntudat kérdése már a kezdetektől jelen volt a bűnügyi regényekben. Sőt, olyannyira a kezdetektől, hogy az első bűnügyi történetnek, Jóhann Magnús Bjarnason „Egy izlandi Sherlock Holmes” („Íslenzkur Sherlock Holmes”, 1910) című novellájának főhőse egy nagyszerű nyomozóképességekkel rendelkező, Kanadába emigrált izlandi férfi. Ez nemcsak azt mutatja, hogy az izlandiaknak szükségük volt egy Sherlock Holmes-szerű detektívre, hogy a szomszédos nemzetekkel egyenlő szintre emelkedjenek (ahogy Jakobsdóttir fogalmaz), hanem azt is, hogy a nyomozás nagyban összeköthető az emigráció, identitás és nemzeti értékek kérdésével. Nem meglepő tehát, hogy az izlandi krimi Észak-Amerikából, a kivándorolt izlandi íróktól ered.
Mivel az izlandi irodalom nem rendelkezik évszázadokig visszanyúló múlttal (hiszen az első izlandi regény is csak 1850-ben jelent meg), így a XX. századra a bűnügyi műfaj nagyban összekapcsolódott a kor szellemével és dilemmáival. Ennek hatásaként egyfajta polaritás alakul ki a krimi szereplői között: adott a főhős, aki a múltat, ezáltal a tradicionális, nemzeti értékrendet képviseli, nem próbálja meg alapjaiban megváltoztatni a társadalmat, a főgonosz pedig teljesen az ellentéte; ő a romlott, újítani akaró, modern felfogású gyilkos.
Ezekben a regényekben további ellentétet jelent a városi és vidéki élet (reprezentálva a nemzeti értékeket) preferálása, és a nemek közötti egyenlő(tlen)ség megjelenítése. Fontos még azt is megemlíteni, hogy Izland a múltban jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a norvég és dán befolyástól megőrizze önállóságát – ám ez a törekvés XX. és XXI. századra megtörni látszik. Az idősebb generáció és a tradicionális értékeket képviselő izlandiak számára úgy tűnhet, hogy felesleges volt mindaz, amiért a történelem során harcoltak.
Az évszázadokon keresztül elszigetelt Izland kapuja mára már mindenki előtt nyitva áll; az internet és a turizmus hatására pedig nemcsak a nyelv, hanem az izlandi emberek nemzeti öntudata is rendkívüli átalakuláson megy keresztül. A bűnügyi irodalom ezáltal reprezentálja az izlandi emberek félelmeit, de segít abban is, hogy tisztes távolságból megismerjék és elfogadják a más, tőlük távol eső értékeket. Továbbá ezek a történetek hozzájárulnak ahhoz is, hogy az olvasók megküzdjenek a maguk démonaival, felfedjék a gyilkost, és közben rájöjjenek, hogy talán hamisan ítélték meg őt, szerintük minden tradicionális érték kivégzőjét: a változást.
