A LAKNI KELL program célja „a szociális érzékenység és empátia integrálása az egyetemi közegbe, valamint a szemléletmód formálása és a társadalomkép bővítése” – olvasható a manifesztó a projekt weboldalán. Magazinunk felkérte dr. Dányi Tibor Zoltánt, a LAKNI KELL program megálmodóját, valamint Kiss Diomédet és Major Andrást, akik aktív részvevői ennek a kezdeményezésnek, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat.
Jelenleg kik vannak a LAKNI KELL programban?
Dr. Dányi Tibor Zoltán: Idén egyrészt az egyetem diákjai vannak benne, a Szolidáris Építészet kutatócsoport, ezenkívül vannak együttműködő partnereink, többek közt említeném a Kapocs Kft.-t és a Máltai Szeretetszolgálatot, továbbá támogatóinkkal együtt közösen elkezdtük szervezni a LAKNI KELL idei programsorozatát, és ezzel segítünk a rászorulóknak. Hallgatói számban kezdetben három diák csatlakozott hozzánk, de mára már nagyon sok diákunk részt vesz a kivitelezésben. A legutóbbi alkalmon a pécsi diákok mellett győri vendéghallgatók is részt vettek, összesen körülbelül huszonöt önkéntes diák segít, van, aki csak egy napot tud vállalni az aktuális programban, de ez mindig változó.
A LAKNI KELL 2016 óta tart, honnan eredt az ötlet, és hogyan tudtátok megvalósítani?
D. T. Z.: Annak idején, amikor megalakult a Szolidáris Építészet Kutatócsoport, volt egy év végi beszélgetésünk, amely során A Város Mindenkié csoporttal közösen egy karácsonyi főzést kezdeményeztünk a Ferencesek utcájában, ahol hajléktalan embereknek főztünk. Én is úgy éreztem, hogy a Szolidáris Építészetnek kapcsolódnia kellene ehhez a társadalmi réteghez. Ezután találtam ki, hogy ezentúl legyen február 3-án mindig valami, amivel fel tudjuk hívni erre a jelenségre a figyelmet, és ezzel megpróbáljuk a városlakókat is közelebb hozni a hajléktalanok támogatásához. Azért pont február 3-a, mert részben Magyarországon van egy Február Harmadika munkacsoport, valamint meteorológiailag ez az év leghidegebb napja, és eleinte ehhez az időponthoz igazítottuk a programjainkat. Február 3-án az önkéntesekkel mérünk egy országos kutatást, hogy milyen körülmények között élnek az emberek az utcán.
Kiknek segítetek a programsorozatokkal?
Kiss Dioméd: Ez a programsorozat eléggé változatos, mindig másfajta dolgokhoz szoktuk kapcsolni. Amikor én tavaly aktívabban bekerültem ebbe a projektbe, akkor már egy konkrét párnak segítettünk, és most szintén egy családnak segítünk. Tavaly ez nem volt még egy konkrét kiválasztási folyamat, akkor igazából felmértük, hogy hol volt rá igény. Idén már odáig fejlődött a program, hogy most már egy egész házat fel tudunk újítani, előtte csak menedékek, azelőtt pedig pavilonok vagy hasonló installációk voltak a projektben. Hosszú távon sok szociális bérházat is szeretnénk felújítani Pécsen, ami lakhatatlan állapotban van.
A jelenlegi projektetekről tudnátok kicsit mesélni?
Major András: Egy felújítandó házról van szó Pécsbánya közelében, amely eredetileg lakhatatlan állapotban volt, és ezt szeretnénk felújítani és kibővíteni egyéb térrel és terasszal. Ennek a tervezése zajlik 2024 szeptemberétől. Az első lépésekben felmértük a helyzetet, és utána a koncepciót kellett kialakítani, hogy hogyan tudnánk ezt felújítani, berendezni vagy esetleg átrendezni és kiegészíteni úgy, hogy ez az anyukának és a kislányának egy alkalmas tér legyen a lakhatásra. Ez zajlott 2024 első félévében, majd idén szeptembertől már elkezdhetjük a bontási és egyéb fizikai munkálatokat, többek között a tetőfelújítást is, amelyben a támogatóink, a Műszaki és Informatikai Kar diákjai és más PTE-s hallgatók és középiskolás diákok is jönnek.
Milyen célkitűzéseitek, programötleteitek vannak a közeljövőre nézve?
D. T. Z.: Egy társasjáték-pavilont tervezünk, amely szintén egy Szolidáris Építészet Kutatócsoportos kezdeményezés. A projektet a TÁMASZ Alapítvány egyik intézményébe, a férfiak átmeneti otthonába tervezzünk, ahol összegyűlhetnek az ott lakók, beszélgethetnek. Ez egyébként egy nagyon érdekes feladat volt, amely több szálon is kötődik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karához. Nemcsak ahhoz, hogy a mi diákjaink tervezik meg és kivitelezik, hanem abból a szempontból is, hogy ez egy korábbi projekt elmentett elemeinek újrafelhasználásából készül. Emellett ebben a projektben nemcsak a mi diákjaink, hanem külföldi diákok is részt vesznek.
Milyen gyakran kaptok megkereséseket?
D. T. Z.: Nagyon sokan telefonálnak nekünk, és sokan keresnek minket, de mindenre sajnos nincsen kapacitásunk. Elsősorban én is azt szeretném, ha az ez évi projektből kinőhetne valami hosszú távú kezdeményezés, amelynek középpontjában a körforgásos gazdaság elvére épülő regeneratív építészet állna, és ez a diákoknak is nagyon hasznos lenne, hogy gyakorlatban kipróbálhassák a meglévő elméleti tudásukat.
Tudnál mesélni a LAKNI KELL-ben szerzett élményeidről, tapasztalataidról?
M. A.: A LAKNI KELL programba idén kapcsolódtam be, és tavaly szeptember óta dolgozok ezen a projekten, így ez az első projektem. Nem bántam meg, hogy itt vagyok, nagyon örülök neki, hogy a részese lehetek. Kezdetben nem ismertem ezt a programsorozatot, és nem is tudtam, hogy hogyan kell csatlakozni, [Kiss] Diomédtől hallottam először róla. Amit kitaláltunk, azt általában meg is valósítjuk.
Hogyan tudnak jelentkezni az érdeklődők? Lesznek-e erre lehetőségek a közeljövőben?
K. D.: Lesznek! Egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor lesz, mert ez függ attól is, hogy mi az az anyag, ami rendelkezésünkre áll, és hogy követik egymást a munkafolyamatok. De biztosan lesz a félév folyamán még olyan program, amikor szükség lesz segítségre, de ezeket meg fogjuk hirdetni a MIK aulájában is. Idei projektünkhöz is sokan tudtak csatlakozni a fórumainkon látott hirdetések alapján. Valamint a karunk Facebook-oldalát vagy a LAKNI KELL oldalát is lehet követni ez ügyben.
