A Nevetnikék Alapítvány egy régóta működő nonprofit szervezet, célja a hospitalizáció megelőzése és a kórházban fekvő kis betegek gyógyulásának a segítése. Felkértük a pécsi csapat kórházi gyermekprogramjának két koordinátorát, Borsay Rékát és Vén Bíborkát, valamint az alkotói csapat játékműhelyvezetőjét, Füredi Kristófot, hogy osszák meg gondolataikat és ismertessék a csatlakozás menetét.
Miért csatlakoztatok az alapítványhoz?
Borsay Réka: A szakmai gyakorlatom kapcsán ajánlották a Nevetnikék Alapítványt, mivel hasonló élményben volt ott is részem, így szerettem volna akár önkéntesként is segíteni gyermekeken, foglalkozni és játszani velük. Így jelentkeztem ide először önkéntesnek, aztán abból lett a koordinátorság.
Vén Bíborka: Amikor Pécsre kerültem, gyógypedagógusként dolgoztam egy iskolában, és ennél kreatívabb munkafolyamatra vágytam. Egy nap, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem, milyen állások vannak, az első, amit találtam, az a Nevetnikék kórházi programkoordinátora volt, és nem is kerestem tovább.
Mi az alapítvány célja?
Füredi Kristóf: Tulajdonképpen az, hogy a gyerkőcöknek a kórházban töltött idejét megváltoztassuk, ne úgy maradjon meg a gyerekek emlékezetében, hogy ez egy szörnyű hely. Az általánosan szerzett traumatikus élményeket előzzük meg különböző programokon keresztül, hogy egy kis fényt vigyünk azoknak a gyerekeknek az életébe, akiknek bármilyen úton-módon köze van a kórházhoz.
Meséljetek az alapítvány keretén belül szerzett tapasztalataitokról!
Bíborka: A legeslegjobbat mesélném el, ami bennem nagyon megváltoztatott valamit. Én az alapítvány kaposvári koordinátora vagyok, így ez az élményem Kaposvárhoz kötődik. Nemrég meglátogattunk két önkéntessel egy három-négy éves kisfiút, aki nem beszélt egyáltalán, amióta kórházba került, és nem is volt, aki látogatta volna, hiszen árvaházból került be. Valóban nem is kommunikált velünk, és ránk sem nézett, de én ettől függetlenül viccelődtem, meséltem neki, báboztam és zenéltem, mindent bevetettem. A foglalkozás felénél feltettem a kérdést, hogy melyik mese tetszett neki jobban, amire nem vártam választ, de mégis válaszolt. Ezen mindenki nagyon le volt döbbenve, még a nővérek is bejöttek, még egyszer sem hallották a gyerek hangját, és a foglalkozás végére már együtt énekeltünk. Nagyon megérintett ez az eset.
Réka: Én nem is emelnék ki konkrétan egy esetet, mert többször is visszatér például az, hogy amikor betanult önkéntesként gyerekekkel játszottunk, közben bent volt az anyukájuk is, így ő is mindig részt vett a játék folyamán. Amikor kimentünk a teremből, és már elköszöntünk, akkor az anyuka utánunk szólt, hogy „köszönjük”. És tudom, hogy ez egy apró kis szó, de ez engem hospitálóként annyira megérintett, hogy igen, a szülőknek is segítünk azzal, hogy ott vagyunk, és nekik is jól jön az az öt perc, hogy el tudnak menni akár mosdóba mindenféle stressz nélkül, vagy a gyereküket láthatják egy kicsit fellazulni.
Kristóf: Én inkább a szülők az e-mailjéből vagy a nővérektől hallok történeteket. Van két aranyos sztori, ami egy nagyon jó példa arra is, hogy miért is csináljuk ezt az egészet. Dombóváron hajnali két óra körül egy kissrácnak nagyon megfájdult a hasa. Amikor beérkeztek az ügyeletre, kinyílt az osztály az ajtaja, és az egész fal mindenféle lényekkel meg színes kis figurákkal volt kifestve. Teljesen elvonta a gyerek figyelmét. Amikor az anyuka hazafele ment a kis gyerkőccel, egész úton próbálta elmagyarázni gyerkőcnek, hogy kórház nem az a hely, ahova vissza akar menni.
A másik pedig játékkészítéshez kapcsolódik. Egy délutáni foglalkozás után, amikor kint voltak az udvaron a gyerekek, akkor az egyikük nem érezte jól magát, szédült, erőtlen volt. Leültették a tanárok, és hívták a szülőket, akik bejöttek az ambulanciára, és lényegesen hamar kiderült, hogy szívrohammal kapcsolatos problémája van. Ezután a kardiológiára is mentek, és miután megvizsgálták, utána már haza sem mehetett. Aztán a kórházi osztályra utalták, ahol komolyabb vizsgálatokra is kapott beutalót, erre a gyerkőc is annyira megijedt, hogy sírni is elfelejtett. Amikor mentek volna tovább, a nővér a meseládából kivett egy filcből készült marokállatkát, belenyomta a kezébe, hogy azzal menjen tovább, és ez attól a pillanattól kezdve annyira hozzánőtt, hogy a kezelés alatt is végig a kezében szorította. Mondta az anyuka, hogy azóta is, hogy ha például fogorvoshoz mennek, akkor az állatkának ott kell lennie, mert az vigyáz a fiúra. Néhány havonta, amikor vissza kell járniuk kezelésre, mindig kap még valami más játékot is, így már egy egész gyűjteménye van, mindegyiket nagyon szereti, és mindegyiket nagyon nagy becsben tartja.
Tudnátok mesélni az alapítvány tavalyi évéről?
Bíborka: Nyáron volt egy csomó kitelepülésünk, fesztiválokon is jelen voltunk, interjúkat is adtunk, utána social media megjelenéseken is részt vettünk, és bővültünk ezerrel. Nagy előrelépés, hogy nagyjából hatvan-hetven önkéntesről száz fölé ugrottunk. Egy olyan projektünk is volt nemrég, hogy minden osztályra kijelöltünk egy nagyon lelkes önkéntest, aki képben van az adott tevékenységekkel, és tudja, hogy mi történik az adott osztályon, és ezt felénk is le tudja informálni. Valamint a gyermekvédelmi protokollunk is fejlődött.
Jelenleg milyen programjaitok vannak?
Bíborka: Az egyik nagy programunk februárban volt, az I. Pécsi Kortárs Jótékonysági Aukció, amely egy hihetetlenül színvonalas rendezvény lett. Ez nem csak az alapítvány ügye, hanem nagyon sok mindenki benne volt, de akik eljöttek, nagyon bőkezűek voltak, és rendkívül megérintette őket az alapítvány munkája. Ha van rá mód, szeretnénk ebből hagyományt is teremteni.
Kristóf: Igen, nagyon jól sikerült ez a kezdeményezés, több millió forintnyi támogatás gyűlt össze, amely egy hihetetlenül magas összeg. Ez a pécsi aukció több szempontból is rendhagyó volt, mert azonfelül, hogy ez volt az első kortárs jótékonysági aukció Pécsen, alapvetően nem feltétlenül szokott minden mű elkelni egy aukció során, és még inkább nem ekkora tételben. De ezen az alkalmon az összes létező tétel ott, a helyszínen elkelt, egyszóval ez egy abszolút rendhagyó teljesítmény, amit elértek.
Milyenek a visszajelzések a kórház dolgozóitól, a gyermekektől vagy a családoktól?
Réka: Tavaly egy kérdőívben kérdeztük meg az ápolókat, hogy a foglalkozások során ők mit látnak a benti gyerkőcökön. Ők azt nyilatkozták, hogy a gyerekek hangulata sokkal jobb lesz, miután foglalkoztunk velük, hogy tényleg pozitív hatása van a foglalkozásainknak. Ezenfelül a szülőkkel és a gyerekekkel is töltettünk ki kérdőívet, és ezekben is az látszik, hogy szeretnének még részt venni a foglalkozásainkon, továbbá a tinédzsereknél is magas százalékban kaptuk azt, hogy nagyon tetszett nekik, nagyon élvezték. Összességében úgy érzem, hogy pozitív visszajelzéseket kapunk.
Hogyan lehet csatlakozni hozzátok?
Réka: Az érdeklődők a weboldalunkon alapvetően rengeteg infót olvashatnak az alapítványról, és a menüpontokra kattintva található egy jelentkezési űrlap, amit csak ki kell tölteni. A kórházlátogatási űrlap kicsit hosszabb, hiszen ott felteszünk személyesebb kérdéseket is, például volt-e már kórházi élménye a jelentkezőnek, így szűrhetjük ki a jelentkezőket. Úgy gondolom, hogy a másik kettőt – a mesefalfestést és a játékkészítést – bárki kitöltheti, semmilyen kikötés sincs. Pécsen jelenleg nincsen toborzási időszakunk, legközelebb előreláthatólag ősszel lesz, addig mindenki várólistán marad. Kaposváron még keresünk jelentkezőket, ott most is fogadunk űrlapokat, ha valakinek megoldható a város megközelítése. A felvételi folyamat első lépése egy egyórás előadás, amin bemutatjuk azt, amire jelentkeztek. Ha a felvételi során a jelentkező úgy érzi, hogy ez sok vagy nem tetszik neki, nem áll még készen, akkor abszolút visszaléphet.
Kristóf: A játékkészítő önkéntesek nem érintkeznek gyerekekkel, maximum a nyári rendezvényeken, így nekik nem kell semmilyen előfeltétel vagy interjú. Aki kreatívkodni szeretne, az jelentkezhet. Vannak olyanok is, akiknek otthon nincsen lehetőségük kreatív hobbit űzni, itt pedig minden eszközt a kezükbe adunk, így itt alkothatnak. Még az sincsen megszabva, hogy mennyi időt kell önkénteskedni – jössz, amikor ráérsz, mész, amikor menned kell. Nincsen semmilyen megkötés, nem jár semmilyen kötelezettséggel, az is segítség nekünk, ha csak egy félórára beugrik a játékkészítő önkéntes.
Bíborka: Egyik terület sem zárja ki a másikat, a jelentkező akár mind a háromra is leadhatja a jelentkezését. Kórházi önkéntesként bekerülni azonban picit hosszadalmasabb, erre mindig nagy figyelmet fordítunk. Ez egy többlépcsős folyamat általában képzésekkel, előadásokkal egybekötve, és a jelentkezők mindent megtanulnak, hogy hogyan is kell kifejezetten a kórházban lévő gyerkőcökkel foglalkozni. Vannak mentoraink is, akik már több éve itt dolgozó, nagyon profi önkéntesek, akik élesben megmutatják a kezdőknek, hogy mit hogyan érdemes csinálni. Utána tartunk egy bemutatófoglalkozást, amin meg kell felelnie a jelentkezőknek, és ezt követően ők már aktív önkénteseinkké válnak.
