Minden évben eljön az a különleges nap, amelyet hazánkban május utolsó vasárnapján, azaz idén május 25-én tartunk: a gyermeknap. Ezen a napon a gyermekekre kell figyelnünk, a nevetés, a játék és az ártatlanság kerül előtérbe, emlékeztetve bennünket arra, hogy minden gyermeknek joga van a boldogsághoz, szeretethez és gondoskodáshoz. Ezen a napon kiemelten foglalkoznunk kell olyan súlyos témákkal, mint a gyermekbántalmazás és a gyermekek jogainak védelme. Az ünneplés során figyelmet fordítunk arra, hogy minden gyermeknek joga van a biztonsághoz, az oktatáshoz és a boldog gyermekkorhoz.
Ez a nap tehát egy összetett célt szolgál: felhívja a figyelmet a gyermekek helyzetére, miközben a nevetés és az öröm légkörében emlékeztet minket arra, hogy a gyermekkor valóban varázslatos időszak. Az ünnep alkalmából színes programokkal, vidám rendezvényekkel ünnepeljük meg a gyermekek napját, ahol az ő örömük és kacajuk tölti be a teret. A gyermeknap egy lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekek jogaira és jólétére, miközben együtt ünnepeljük az életet, az új kezdeteket és a reményt, amelyet ők képviselnek a világ számára.
Honnan is ered ez a közismert és szép ünnep?
A világnap Törökországból, azon belül is Ankarából ered, ötletgazdája pedig a törökök nagy államférfija, Mustafa Kemal Atatürk, aki kivívta a függetlenséget és megalapozta a Török Köztársaságot. Törökországban 1920 óta április 23-a a gyermekek, és egyben a törökök függetlenségének napja is – de miért is kapcsolódik a gyermeknap függetlenséghez? A két ünnep azért esik egybe, mert Atatürk szerint a gyermekek képviselik a jövőt, és így nekik kell megőrizniük a szabadságot és a függetlenséget.
Magyarországon a 20. századtól kezdve tartják meg évente a gyermeknapot, eleinte gyermekhetek rendezésével, majd végül 1953 óta május utolsó vasárnapján ünnepelnek. A gyermeknap akkor fejlődött igazán nemzetközi szintre, amikor 1954. november 20-án az ENSZ közgyűlése elfogadta az Egyetemes Gyermeknap létrehozásáról szóló határozatot arról, hogy minden országban tartsák meg ezt a fontos napot.
A gyermeknap mellett témába vágóan meg kell említeni a másik fontos napot is, amely a gyermekekről szól: november 20-át, a gyermekek világnapját. Igaz, más ünnepek más jelentéstartalommal, de a gyermekek fontossága és joga megegyező. 1989-ben ezen a napon írták alá az ENSZ a gyermekjogi egyezményét, amely kimondja, hogy a földkerekség minden gyermekének joga van a biztonsághoz, tiszta ivóvízhez, élelmiszerhez, orvosi ellátáshoz, az egyszeri és megismételhetetlen gyermekkorhoz.
Erre hívja fel a figyelmet az UNICEF minden évben egy globális kampánnyal. Az üzenet: halljuk meg és erősítsük fel a gyermekek hangját, figyeljünk a véleményükre és avassuk be őket az életüket érintő fontos döntésekbe – az ünnepnapon és a hétköznapokban egyaránt. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden szülőnek, testvérnek, nagyszülőnek, dédszülőnek és a gyermekeknek boldog gyermeknapot!