Pál Boglárka válogatott versei
1. Már nem süt be a fény
Fekete lepel lebeg szemem előtt,
Nem értem hiszen nemrég
Még oly szépen sütött
Be az aranyló fénysugár.
Talán az őszi hideg, a levelek hullása,
Ami nehezíti légzésem, vagy talán
A porzó lelkem keresi új otthonát.
Úgy érzem megfulladok,
Nem látok át rajta.
Óvatos szellő lebben, a függöny is megremeg,
De szívem sötétjén nem jut be a kósza fény.
Egymagam vagyok.
2. Mit kezdjek a boldogsággal?
Mit kezdjek a boldogsággal,
Oly régen látott ismerős,
Kinek előre köszönsz,
Visszanézve összetörsz.
Hogyan fogadjam, miként szeressem?
Most, hogy itt van, legalább már nem kell keresnem.
Markomban a nap s a csillagok,
Hiszen végre újra boldog vagyok.
Szaladok, mint egy gyerek,
Mellkasomat napfény járja be.
Hadd maradjak így, mindig,
Örökre.
3. Nappali fények
Nincs is szebb, mint a napfelkelte,
A hegyek mögül előbukó aranytenger,
S benne minden miben egyszer
Örömömet leltem.
Sötét felhőket kergetek, s közben
Észre sem veszem, hogy ők már nem kergetnek.
Lelkem tisztul, a fény rám ragyog, nekem,
S veled, ami történt, arra már
Nem is emlékszem.
4. Amint a fejem
Amint a fejem vízbe ér, megszűnik a szorongásom.
Csak hallgatom a hullámokat és a csendet,
Ereimben sósvíz, körülöttem verdes.
Amint a fejem vízbe ér, elkerül minden bánat,
S újra tudom miért érdemes élni,
Eltűnik a káosz, mederbe érek én is.
Mederbe mely felkarolva ringat,
Elrejtőzöm a habokban.
Némán nyugvó lelkem újra feléled
És önmagára talál a vízhadban.
Írta: Pál Boglárka
Kép forrása: https://erettsegi.com/tetelek/biologia/a-feny-mint-kornyezeti-tenyezo/
Ha szeretnél hasonló tartalmakról olvasni akkor lesd meg ezt a novellát is: