EGÉSZSÉG

Egészséget mindenkinek

1948-ban az emberiség élete egy nagyon fontos fordulóponthoz érkezett. Április 7-én megalakult a WHO, az Egészségügyi Világszervezet, ez lett az egészség világnapja, amit először két évvel később, 1950-ben ünnepelték meg a világ országai, hovatartozástól függetlenül. Azóta a WHO számos olyan dologban tett erőfeszítéseket, amelyek a Föld lakosságának egészségügyi körülményeit javították. 

Nem kell messzire menni ahhoz, hogy megállapítsuk, fontos a WHO léte, hiszen nélkülük sokkal nagyobb bajban lennénk, mint azt gondolnánk. Amióta létezik a világszervezet, azóta számos, a 20. századig ismert betegség ellen vette fel a harcot, sikerrel. Ilyen például a fekete himlő, amely ellen a küzdelem 1958-ban kezdődött meg a Szovjetunióban, azonban 1967-re a világ szinte minden részére eljutott a vakcina és a képzett egészségügyi ellátás, 1980-ban pedig a WHO bejelentette, hogy a fertőzést sikerült megszüntetni. A járványos gyermekbénulás még a 20. század második felében is aktív betegség volt, amelyet Európában már a hidegháború alatt sikerült megfékezni. A legtovább Afrikában maradt fent, ám az 1996 és 2020 között zajló nagyszabású oltási kampánynak köszönhetően Afrika is mentes lett a vírustól. 

A WHO minden évben ad egy mottót a világnapjának. Évekre visszamenőleg, 2017-ben a depresszió elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet, 2018-ban pedig először szerepelt az „Egészséget mindenkinek” szlogen, ami a következő esztendőben is az Egészségügyi Világszervezet szlogenje maradt. 2020-ban az ápolónők és a szülésznők munkájára, 2021-ben az egészségügyi ellátásra hívta fel a figyelmet, míg a tavalyi Világnapon a Föld és az egészség kapcsolata került előtérbe. Idén azonban megismétlődik a 2018-as jelmondat, és újra az „Egészséget mindenkinek” lesz a középpontban, ezzel visszatekintve a WHO 75 éves sikerére és az előttük álló feladatokra. 

Amire szükség is lesz, hiszen hiába fejlődik rohamosan az orvostudomány a világon, Magyarországon még mindig rendkívül magas a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegek száma. Emellett az sem elhanyagolható, hogy számos káros szenvedélyünk van, amelyek hosszan tartó hatásaira próbálja meg a WHO felhívni a figyelmet az Egészség világnapján. 

És talán a legfontosabb az, hogy hiába az Egészségügyi Világszervezet erőfeszítése arra, hogy a Föld minden országában szinte hasonló legyen az ellátás, Magyarországon még Európához is alig hasonlíthatjuk magunkat a fejletlen egészségügyi ellátásunkkal, a fogyatkozó orvosi létszámmal és az egyre dráguló termékekkel, amelyekhez szinte csillagászati áron lehet hozzájutni. A kórházak ramaty állapotban vannak, az orvosok és az ápolók jelentős része inkább külföldre megy dolgozni, és itthon, ha az állami egészségügyi ellátást kell válassza egy beteg ember, akkor nagy eséllyel vagy nem látják el rendesen, vagy pedig komolyabb baja lesz, mint amivel orvoshoz fordult. Kétlem, hogy a WHO erre gondolt az idei szlogenje alatt. 

Ám mindezek ellenére fontos az, hogy odafigyeljünk az egészségünkre. Ismerjük a mértéket, ha káros szenvedélyeinkről van szó, és törekedjünk a minél egészségesebb táplálkozásra, valamint a rendszeres vízfogyasztásra és testmozgásra. Ezek az alapjai az egészség megőrzésének, az Egészségügyi Világszervezet is erre próbálja meg minden évben felhívni a figyelmet.

Források: 1, 2

Grafika: Gálfalvi Erika