Bizonyára sokan tudjátok, milyen érzés, amikor kirepültök a családi fészekből, és elkezdtek önállóan élni. Ilyenkor is becsúszhat még egy-egy telefon anyának, hogy mégis hogyan kell összehozni egy normális tojásrántottát. Ugye, mennyire nehéz hozzászokni az egyedülléthez? Na, és most gondoljatok bele abba, milyen is lehet ez egy tízéves lánynak, aki még hazatelefonálni se tud.
Igen, létezik ilyen, habár bevallom, egy fiktív történetről beszélünk, de az olvasása közben megfogalmazott gondolatok, a leírt problémák igenis valóságosak. Lehet, hogy néha sarkítva jelennek meg, hogy izgalmasabb legyen a cselekményszál, de garantáltan hatással lesz mindenkire, aki belemélyed a „Lápi Lány” életébe.
A cselekmény főhőse Kya Clark, az egzotikus kinézetű, rátermett lány, akinek bizony nem volt sok választási lehetősége az életben. Észak-Karolina mocsaras, lápos partvidékén egy szegény családba született bele, ami az alkoholproblémákkal küzdő, erőszakos apa rokkantnyugdíjából próbál megélni. Ő a legkisebb gyermek, nagyobb testvérei pedig szépen-lassan otthagyják az „idilli” családi fészket. A legnagyobb csapás azonban akkor éri, amikor egy szép napon az édesanyja is elindul a lápból kivezető ösvényen, és integetés vagy visszatekintés nélkül sorsára hagyja. Kya, miután egyedül a sirályok társasága maradt neki, kénytelen magának előteremteni a betevőt, és megtanulni egyedül boldogulni. Mindezt úgy, hogy a helybeliektől teljesen el van szigetelve, semmilyen kapcsolódása nincs a külvilággal. Joggal tehető fel a kérdés: kiben bízhat ilyenkor az ember?
Egy horgász kisfiú, Tate azonban mégis szimpátiát kezd érezni a lány iránt, és általa megtanul írni-olvasni. Természetesen nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, gyengéd érzelmeket is elkezdenek táplálni egymás iránt. A felcseperedő Kya egyhangú mindennapjait azonban egy nem mindennapi esemény szakítja félbe: egy rejtélyes gyilkosság történik a láp közelében, és a figyelem értelemszerűen a különc mocsári lányra terelődik, akiből mindenki kinézi, hogy képes lenne eltenni valakit láb alól.
Mint látható, szó van itt mindenről: önállóság, felnövés, első szerelem, gyilkosság, előítélet. Éppen ezért okkal kérdőjelezhető meg, hogyan lehet ennyi mindent belesűríteni alig négyszáz oldalba. A válasz egyszerű: sehogy. Ezek a témák ugyanis, bár tárgyalva vannak, mégsem egyszerre, ráadásul nem is ugyanolyan mértékben. Mindenből kapunk egy keveset, hogy belelássunk, azt azonban fontos megjegyezni, hogy minden hat egymásra. Kya önállóan nő fel, mindentől és mindenkitől távol. Az emberek előítélete miatt Tate is titokban tartja látogatásait, ráadásul a gyilkosságot is ezért akarják a lányra kenni. Igazából, hiába van itt több téma boncolgatva, valójában ugyanarra fut ki minden: hogy mennyire, de mennyire sztereotipikus a gondolkodásunk. Igen, ki merem jelenteni, hogy ez nem csak a regényben van így. Ha nem ismerünk valakit eléggé, aki a környezetünkben él, ha volt vele – vagy hozzá hasonlókkal – egy rossz tapasztalatunk, vagy ha rá akarjuk húzni valakire a vizes lepedőt, általánosítunk, mert ezt a legegyszerűbb megtenni. Kya erre is, mint minden másra, magától jön rá, vagyis hazudok, egy dolog mégis segít neki: a láp. Mivel emberekkel nem érintkezett, közvetlen környezetéből próbálta megérteni fajtársai működését. Arra jutott, hogy az emberek ösztönlények, és rengeteg mindenben hasonlítanak az állatokhoz. Céljuk a túlélés, amely miatt képesek kegyetlen döntéseket hozni – így tett az édesanyja is, aki a rendszeres kegyetlen bánásmód elől keresett menedéket valahol máshol. Minden visszavezethető az ősidőkhöz, ahol talán az élet is sokkal egyszerűbb volt, mert csak a megérzéseinkre hallgattunk, és boldogultunk.
Természetesen ezzel lehet vitatkozni – kérlek, tegyétek is meg –, mert ez azért tényleg nem ilyen fekete-fehér. Abban mindenesetre igazat adok Kya-nak, hogy a csalódásokból nehéz felépülni, és ez rengeteg energiát felemészt. Szintén nagyon nehéz újra megbízni valakiben, aki cserbenhagyott minket, főleg úgy, ha minden problémáddal egyedül küzdesz meg. Tudjátok mit? Minden problémáddal egyedül küzdesz meg, de tényleg. Lehet, hogy ott van a családod, a barátaid, a szeretteid, akikre mindig számíthatsz, de valójában Te magad tudod igazán, hogy mit érzel. Külsőleg foghatják a kezed, de belül csak Te tartod saját magadban a lelket. Valójában erre tanít meg Kya, amit mindenki tud, de senki sem gondol bele. Neki, annyi magányosan töltött évben, volt ideje gondolkodni rajta, és higgyétek el, még ezen kívül is sok mindenre rájött.
Erről a könyvről nagyon nehéz úgy írni, hogy az spoilermentes legyen, mert az összes érzés, elmélet egy-egy esemény után jelenik meg. Egyre kérlek csak titeket, hiába van belőle film is, először a könyvet olvassátok el, mert garantáltan nagyobb hatással lesz rátok. Csupán egy dolgot tudok mondani, de azt tiszta szívből: ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik egy kicsit el akarnak menekülni a világ elől, messzire barangolnának lelkük ösvényén, oda, ahol a folyami rákok énekelnek.
Grafika: Kiss Henrietta
