1367 Rendezvények

Indul a buli – PTE Majális 2023

Bár a klasszikus értelemben vett majálisnak már vége, azért nem maradnak buli nélkül a PTE hallgatói. A sör, a virsli meg a légvár helyett azonban ezen az eseményen a  szórakozás lesz a középpontban. Május tizedikén lehet búcsúztatni a félévet a Szalay  Kollégium udvarán megrendezett első PTE Majálison. 

Lassan tíz éve koptatom a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának padjait, azonban hosszúra nyúlt egyetemi pályafutásom alatt nekem csak a sörben úszó Oktoberfest és a disznóvágások hangulatát megidéző Kolbásztöltő jutott, a május elsejét még nem volt szerencsém megünnepelni egyetemi keretek között. Idén sem ez lesz a helyzet, mert mire a Szalay koliban elindul a buli, addigra már kilenc nappal túllépjük a munka ünnepét. 

Az estén kettő színpadon bulizhatnak azok, akik jegyet váltanak a majálisra. Az 1367 színpadon, a kollégium sportpályáján a legnagyobb produkció kétségtelenül a BSW live lesz, akik az országban először lépnek fel élő koncertshow-val. A rapduó 2006 óta aktív, és eddig csak duóban vállaltak fellépéseket, szóval egész biztosan várják már, hogy a dalaikat élő zenekar szólaltassa meg a rajongóknak   Biztos vagyok benne, hogy a Tankcsapdával közös Baz+ is elhangzik majd az utóbbi idők BSW slágerei közül.

Ők 20:30-tól állnak színpadra, azonban előttük az a KKevin melegíti be a sportpályát, akinek  dalai 2020 óta a YouTube trendingben landolnak. Van közös dala G.w.M-mel, a BSW-vel, valamint a Csavargó című dala L.L. Juniorral – utóbbiban biztos vagyok, hogy el fog hangzani a fellépésén. 

A Majálison egy bulihelyszín is lesz, mégpedig az UNIV Klubban, ahol már a BSW live után egyből, 22:00-kor kezd a sörház rezidens DJ-je, spanics. Egy órával később JOERJUNIOR lesz, éjféltől pedig Pumped Gabó követi majd, aki számomra eddig inkább a környezetvédelem melletti kiállásáért (és a Balaton Soundon híressé vált tánca miatt) volt ismert, de mint azt korábban felfedeztem, DJ is lett, aki hardstyle-t játszik a bulikban. Szóval elég veretős élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Majálisra. Ezután Koósz Milán következik, és végül hajnali kettőtől ismét spanics lesz a porondon, aki elküldi hajnalig a szettet, majd a bulizókat utána haza. 

A jegyek között vannak PTE Early Bird-ök, elővételesek – ezek 2000 és 2500 forintba kerülnek –, és a külsősöknek számára is van külön elővételes jegy, ami 3500 Ft.  Részletes információkért látogass el az esemény Facebook oldalára!

A fellépőket áttekintve, szerintem kellemesen fogják magukat érezni azok, akik kedvelik a rapzenét és szeretnek bulizni. Abban biztos vagyok, hogy a BSW az élő koncertjével odateszi magát, és aki hajnalig akarja veretni Gabó lépegetős mixeire, vagy esetleg spaniccsal szeretné magát átbulizni a napfelkeltére, az is egész biztosan megtalálja majd a számára megfelelő programot a Majálison.