KIKAPCS MERÜLJ EL

Jön a húsvét! – Az ünnepnap eredete, programötletek

A húsvét sokak számára csak a pár nap pihenésről és a finom ételekről szól, azonban ennek az ünnepnek sokkal nagyobb értéke van. A következőkben megismerhetitek, hogy pontosan mit is ünneplünk a hosszú hétvége napjain, valamint találtok pár kikapcsolódási ötletet.  

Mit ünneplünk húsvétkor?

A kora tavasz a nyár eleji hónapokig hagyományosan ünnepi időszak, amely a nagyböjttel indul, majd a pünkösddel zárul. Az ünnepi időszakhoz számtalan hagyomány kapcsolódik, amelyek a keresztény hitből és a pogány tavaszköszöntő hagyományokból maradtak fenn. 

A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe. Nagypénteken Jézus Krisztus halálra ítéléséről és kereszthaláláról emlékezünk meg. Az egyház ilyenkor keresztutat jár, és esti szentmisével emlékezik meg a Megváltóról. A nagyszombat a virrasztásról szól. Majd húsvétvasárnap Jézus harmadnapra való feltámadását ünneplik a hívő emberek, ahogyan azt ő előre megjósolta. 

Milyen hagyományok kapcsolódnak az ünnephez?

Sok-sok érdekes népszokás kapcsolódik a húsvétot övező időszakhoz. A legtöbb már feledésbe merült, és csak pár vidéki faluban él a hagyománya.

Egy ismertebb szokás, hogy húsvét előtti vasárnap, azaz virágvasárnap a leszedett barkát elviszik a hívők a templomba. Ott megtörténik a barkaszentelés, ami a hagyomány szerint a növénynek bajmegelőző és védelmező szerepet kölcsönöz.

Több országban él a vasárnapi napfelkeltenézés hagyománya. Az érdekes szokás Jézus feltámadásához kötődik, miszerint az éjjeli virrasztás után vasárnap a napfelkeltével láthatjuk Jézus Krisztus mennybemenetelét. 

A locsolkodás és a hímestojás-ajándékozás az egyik legismertebb húsvéti hagyomány. Az eredeti, vödörnyi kútvízzel történő locsolást azonban csak vidéken tartják, a legtöbb helyen a kölni vált széles körben elterjedtté. A hagyomány szerint a locsolkodás jelképes megtisztulást jelent, amiért hálából a lányok kézzel készített hímes tojást ajándékoznak a fiúknak. 

Hol kapcsolódjunk ki a hosszú hétvégén?

A húsvéti időszakot tölthetjük otthon pihenve, vagy akár kiléphetünk a négy fal közül, ha szeretjük az aktív kikapcsolódást. A tavaszi jó idő éppen megfelelő a szabadtéri kiruccanásokra. Szerencsére Magyarországon számos helyen találunk érdekesebbnél érdekesebb programokat a hosszú hétvégére. 

Szeretett városunk, Pécs is készül az ünnepi időszakra. Már a húsvéti hétvége előtt ünnepi színt öltött a belváros, és kikerült a hatalmas húsvéti tojás a Széchenyi térre. A belváros látványosságai és ragyogó virágágyásai mellett április 10-én a Zsolnay Negyed is változatos programokkal készül. Egész napos koncertek várhatók, és egy detektívjáték keretein belül húsvéti tojáskeresés. 

Emellett több hazai vár és kastély szervez különleges programokat a húsvéti időszakban. Többek között a siklósi vár, a kisnánai vár, a győri kastély és az egri vár várja színes programokkal az érdeklődőket. Lesz tárlatvezetés, hagyományőrző bemutatók a várkertben, kézműves foglalkozások, valamint kisállat-simogató is. Ezek a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt élvezetesek lehetnek.

A fővárosban is lesz program bőven. A Budai Húsvéti Nagyvásárban hagyományos és különleges művészi díszítésű húsvéti díszeket, valamint kulináris ínyencségeket találhatunk. Aquincumban a tavalyi siker okán újra megrendezésre kerül a Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó. Érdekes programok várják a látogatókat, bepillantást nyerhetünk a különböző korok hétköznapjaiba, hagyományőrző páncélos bemutatókat láthatunk, valamint a kicsik igényeire tekintettel mesemondás és gyermekszínház is lesz. Továbbá a Vasúttörténeti Parkban is egész napos programok várják a kalandvágyókat, a különböző bemutatóktól, állatsimogatótól kezdve a gőzmozdonyvezetésig. 

A felsoroltak mellett még számtalan településen lesznek izgalmas programok. Az országszerte megrendezésre kerülő eseményekről a Csodálatos Magyarország oldalán találsz részleteket.

Források:

A Húsvét története

Húsvét ünnepe – Húsvét Magyarországon

Húsvéti szokások, hagyományok, szimbólumok – A Turulmadár nyomán

Húsvéti programok, fesztiválok 2023. április 1-16. között | CsodalatosMagyarorszag.hu

Grafika: Munkácsi Zsófia