EGÉSZSÉG KIKAPCS

„Új év, új én” – újévi fogadalmak újragondolva

Egyre többen gondolkoznak a most elkezdődött éven és tervezgetik a jövőjüket. Van, aki csak a fejében rendezgeti a 2023-as szándékait, és van, aki egészen komoly fogadalmakat tesz, amelyeket igyekszik mindenáron betartani. Egy biztos, az évváltás tökéletes alkalmat jelent egy új én és egy új, jobb élet kialakítására. 

Miért teszünk fogadalmakat?

Az újévi fogadalomtétel hagyománya a Római Birodalomban kezdődött, akik Janus istenség előtt tisztelegtek. Az új kezdet istenét, más néven a kétarcú istent ünnepelték, akinek egyik arca a múltba, vagyis az óévbe, míg másik a jövőbe tekint. Az ünnepség nem mindig esett január elsejére, de Róma népe a januárt, az év első hónapját nevezte el róla, így személye összekapcsolódott az újévvel. Ilyenkor a polgárok lehetőségként tekintettek az elkövetkező évre, Janus tiszteletére ígéreteket tettek, megbocsátottak ellenségeiknek, és ajándékkal jutalmazták barátaikat és családtagjaikat. A rómaiak óta ez a hagyomány történelmen és népcsoportokon ívelt át, és egészen a mai napig fogadalmakat, ígéreteket teszünk a pozitív változás reményében. 

Igazság szerint fogadalmat az év bármely napján tehet az ember, bármikor nekikezdhet egy új életmódnak, vagy elhagyhatja a káros szokásait. Az emberek legnagyobb része mégis újévkor vág neki a rég áhított vágyainak és terveinek. Az új év, vagyis egy új „időszámítás” azt érezteti, hogy ez valami egészen újnak a kezdete, ami hatalmas lendületet tud adni az embereknek. Reménnyel és motivációval telve tiszta lapot nyithatnak, ahol mindenre van esélyük. De ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor nem különbözik semelyik másik naptól, csak az emberek ruházták fel mágikus erővel azáltal, hogy hisznek benne. 

Mik a leggyakoribb fogadalmak?

A leggyakoribb fogadalmak közé tartozik az egészséges életmódra való törekvés. Ezen belül az egészséges étkezés, több zöldség és gyümölcs fogyasztása, kevesebb nassolás, több sportolás és a lefogyási törekvés. Érdekes módon januárban tömve vannak az edzőtermek, mindenki próbálja jó formába lendíteni magát, bár sokak motivációja korán elhal. 

A dohányzásról és más káros szenvedélyekről való leszokás is gyakori fogadalomnak számit. A legtöbben tudják, hogy ezek a tevékenységek negatív hatással vannak az egészségükre, mégsem tudják abbahagyni őket, hiszen függőjévé váltak. Az új év viszont lehetőséget adhat egy káros szenvedélyektől mentes új én kialakítására.

Az iskolába járók körében népszerű még a tanulással kapcsolatos ígéretek megfogalmazása. Több tanulás, a vizsgákra való alapos felkészülés, a beadandók időbeni leadása, a halogatás elkerülése, több magabiztosság a vizsga- vagy interjúhelyzetekben, belevágni egy rég áhított kurzusba, vagy csak több év halogatás után befejezni az egyetemet. 

Sokan a pénztárcájukkal is gondolkodnak, ezért a spórolást és a pénzzel való észszerűbb bánásmódot ígérik meg maguknak. Talán még malacperselyt is vesznek, amibe a pénzüket gyűjtögethetik, vagy egy szerencsehozó malaccal több bevételben reménykednek. 

Nagyon szép gondolat a családdal, barátokkal, szerettekkel való több minőségi idő eltöltése is. A mai rohanó világban sokszor nincs időnk beszélgetni, meglátogatni a szeretteinket, viszont ez nagyon fontos dolog, hiszen az időnk véges. Érdemes odafigyelni a 2023-as évben, hogy minél több időt töltsünk a számunkra fontos emberekkel, minél több szeretetet adjunk nekik. 

Gyakori fogadalom még a pozitív gondolkodás és az élet élvezete is. Új lehetőségként tekintünk a következő évre, és próbáljuk a negatív gondolatainkat pozitívokra cserélni. Szeretnénk jobb és boldogabb emberek lenni, és ezt tűzzük ki célul a következő évre, azonban ezért tennünk is kell. 

Hogyan tegyük reálisabbá a fogadalmainkat?

Több kutatás is alátámasztja, hogy az újévkor tett fogadalmak nagy részét nem tartják be az emberek. Véleményem szerint azért, mert irreális elvárásaik vannak maguk felé. Hiszen hogy is lenne például elhagyható valamilyen szokásunk, amit több éven keresztül, az év minden napján csinálunk, és aztán egyik napról a másikra lemondunk róla. Pár hétig vagy hónapig tartható az ígéret, de a drasztikus változás hosszú távon általában nem működik.

A legjobb, ha kis célokat tűzünk ki, kisebb változásokban gondolkodunk, amelyek majd lépcsőként épülnek fel, és ezáltal érjük el a nagyobb végcélt. Például ne azt mondjuk magunknak, hogy leadjuk az összes súlyfelesleget, mert az nehezen betartható, és elveszthetjük a motivációnkat, ha pár héten belül nem látjuk a változást. Ezért inkább kisebb, könnyebben betartható célokat határozzunk meg, amik örömet okoznak, ha sikerülnek. 

Valamint ne fosszuk meg teljesen magunktól a dolgokat, mert előbb-utóbb vágyakozni fogunk utánuk, és megszegjüka fogadalmat. Ez a jelenség a diéták esetében a leggyakoribb, mikor teljesen kiiktatjuk a csokit és nasikat, de nem sokáig bírjuk a teljes megvonást. Ezért érdemes fokozatosan csökkenteni az adagokat, pár egészséges nap után csalónapot bevezetni, természetesen mértékkel, vagy cserealapon egy egészségesebb változatát választani kedvenc ételeinknek. 

Érdemes lehet listát készíteni a terveinkről, majd pipával jelezni, amit már elértünk. Ezek kisebb célok legyenek, így az egyre több pipa motiválhat minket. Ha egészségesebbek szeretnénk lenni, akkor már a napi 10 perc sétával is elérjük a célunkat, ne akarjunk rögtön élsportolók lenni. 

A manapság népszerű vision board készítése is jó ötlet lehet. Ez egy olyan tábla, amire a jövő évi céljainkat írjuk fel, vagy fotókkal, illusztrációkkal díszítjük. Olyan gondolatokat, célokat rakjunk rá, amik fontosak a számunkra, és rápillantva pozitív érzéseink lesznek. Ha ez a tábla a szobánkban van, vagy elektronikus úton a laptopunk vagy a telefonunk háttérképe, akkor mindennap láthatjuk, és emlékeztet minket a céljainkra, motivációt adhat a folytatásra. 

Tehát összességében szerintem jó ötlet az újévi fogadalmak megtétele, de fontos, hogy betartható, reális célokat tűzzünk ki, amikben sikerélményünk lehet. Ha valami mégsem sikerül, akkor se keseredjünk el, hiszen Róma sem egy nap alatt épült fel!

Forrás: http://tortenelem.network.hu/blog/tortenelem-klub-hirei/miert-teszunk-ujevi-fogadalmakat