Hamarosan szeptember, ami nem jelent mást, mint a nyári munka, a fesztiválok és a töménytelen mennyiségű szabadidő végét. Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt mennyire megviselt az, ahogy láttam a reklámokban (majd utána a való életben) azokat a gyerekeket, akik kifejezetten várták az iskolakezdést. Vadiúj iskolatáskájukban – szigorúan új uzsonnás dobozzal és kulaccsal ellátva – battyogtak be az első napon a frissen bekötött tankönyveikkel, tolltartójukban az anyukájuk által kihegyezett, már-már szúró eszköznek minősítendő ceruzákkal, a még hófehér radírral és a törésmentes vonalzóval.
Egyetemistaként mindez másként történik. Már egy füzet elég, nincs tankönyv. A ceruzát felváltotta a toll, valamint, a tolltartómmal nem is tudom, mikor találkoztam utoljára, így csak egy, azaz egy darab kék tollam van, ami remélem, hogy kibírja legalább a szorgalmi időszak végéig.
20 évesen tapasztalom életemben először azt, hogy várom az évkezdést – nyilván szomorúan konstatálom, hogy ez a nyár is rettentő sebességgel telt el. Elkezdődnek az órák, újra összeállnak a baráti társaságok, indulnak a bulik, majd egyre több emlék és élmény fog belénk égni.
Mindannyian tudjuk, hogy Pécs egy viszonylag apró egyetemi város, aminek köszönhetően szeptembertől májusig pezsgő élettel rendelkezik, leginkább a hétköznapokon. Mivel körülbelül májustól szeptemberig offseason, azaz utószezon van az egyetemeken, így sokan elhagyják a várost. Ez azt eredményezi, hogy a hallgatók helyét átveszik egy kis időre a turisták, a kocsmák nyitvatartási ideje marad, vagy lerövidül; a szórakozóhelyeken nincs megállás, azonban ott is inkább a látogatók foglalják el a táncparkettet.
Balatoniként kiválóan össze lehet hasonlítani a belassult nyári Pécset a pangó téli Balatonnal – nyilván utóbbi esetén erősebben látszódik a néptelenség, miután az éttermek 80%-a nyugovóra tér. Ugyanez a felállás a mediterrán városban nyáron, és évközben a hétvégéken: a helyek bezárnak, ritkulnak a kocsmai nyitvatartások, alig látni embert.
Így is élvezetes volt lent lenni Pécsen. Az egyik kedvenc városom, mert tele van lehetőségekkel, például kulturális látnivalókkal, szórakozóhelyekkel, kávézókkal, túraútvonalakkal, és még sorolhatnám. A Pécsi Állatkertbe is bármikor el lehet nézni, nagyon szép fekvése van, és még a Tv-toronytól sincs messze.
Visszatérve az iskolai évkezdésre: 12 évig a rossz gyerekek számára irigylésre méltó ,,mintadiák” voltam, ami szerencsére átalakult az egyetem kezdetével. Sokat segített, hogy jó társaságban azt tanulhattam, amit évek óta szerettem volna. Ez mára sem változott meg, kíváncsi vagyok az idei évre. Izgatottan várom a hajnalig tartó Szenes bulikat, TTKEDDeket, Közgáz Szerdákat; egy random megcsúszott este utáni fáradalmakat, ártatlannak mondható fröccsözéseket a Tudásközpontból kiszabadulva, és a többi.
Ezt a cikket mindenkinek ajánlom, akire egy kicsit is ráült a média által nagyon nyomott ,,Vissza a suliba füzet akció”. Főleg a gólyák figyelmét szeretném ezzel felkelteni, mert emlékszem, hogy az első félévem elején még nem tudtam, hogy mire számítsak. Teljesen be voltam feszülve, egy hétre rá pedig lement minden stressz rólam, mert éreztem, hogy jó helyen vagyok.
Grafika: Kovács Emese
