Ahogy közeledik a húsvét, világszerte számos hagyomány és népszokás elevenedik meg. Ezek közé tartozik a tojásdíszítés is, amely nem csupán az ünnephez kötődő tevékenység, hanem egy olyan művészeti forma, amelyet sokan elkötelezetten művelnek az év többi napján is. Dávid Kinga, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatója ezen lelkes személyek közé tartozik. Húsvét alkalmával őt kérdeztem a tapasztalatairól és a tojásdíszítéshez fűződő viszonyáról.
Hogyan ismerkedtél meg a tojásdíszítéssel, és mi volt az, ami megtetszett ebben a művészeti formában?
A tojásírással három éve találkoztam egy egyetemi szabadon választható kurzus keretein belül. Az egyik felsőbb éves javasolta, engem pedig mindig érdekeltek a kreatív foglalkozások, így kerültem ide. Ami magában a tevékenységben megfogott, az a különlegessége, nem kell hozzá semmilyen nehezen beszerezhető dolog, és nagyon változatos motívumokat lehet felvinni a tojásra. Emellett pedig egy tájegységet emelnék ki, a Sárközt, mivel főleg ebben a mintarendszerben mozgok, és ezzel mélyült el igazán a kapcsolatom.
Nemrég tagja lettél a pécsi Tojásdíszítők Egyesületének is. Milyen lehetőségek nyíltak meg számodra ezáltal?
Lehetőségem van szakmai tanácsokat kérni/kapni a tagoktól, az általuk szervezett kiállításokon részt venni, illetve elsőkézből értesülök az egyesület által szervezett különféle tojásdíszítő programokról, amelyeken számos módszerrel és ágazattal is van lehetőségem megismerkedni, továbbá kipróbálni azokat.
A közösségi médiában azt írtad magadról, hogy szereted ötvözni a hagyományos magyar motívumokat más kultúrák stílusával és saját inspirációkkal. Hogy kell mindezt elképzelni?
Hogy ezt megválaszoljam, fontos tudni, hogy minősülés alatt állok, hogy megkapjam a népi iparművész címet, ehhez pedig különböző tájegységek hagyományos mintarendszerét kell megalkotnom a tojásokon, részemről ez a már emlegetett sárközi motívumokban mutatkozik meg. Más kultúrák mintáit is szívesen viszem fel tojásra, ahogy saját ötleteket is. Ezeknek a kategóriáknak a hármasát fonom egybe és írom meg, például a sárközi motívumokat felhasználó jin-jang halacskás tojáson.
Van esetleg kedvenc motívumod?
Persze! Nagyon szeretem a halacskás, leveles, illetve a csillagrózsás motívumokat. Ezeket bármikor szívesen írom.
Egy ilyen hobbi minden bizonnyal magában foglalja azt, hogy a tevékenységed egész évben a kreatív alkotásra épül. A húsvét azonban különleges időszak e téren. Hogyan befolyásolja a hagyományok megélése a tojásdíszítéshez való viszonyodat?
Így van! Számomra egész évben egy kicsit húsvét van. A hagyományok megélése alig befolyásolta a viszonyomat a tojásírással, már csak azért is, mert az egyetem előtt nem is hallottam róla. Persze, dekoráltam tojást előtte, de ez nagyon más volt, és a családban nem volt olyan mély hagyománya. Inkább mondanám azt, hogy amióta van ez a szenvedélyem, jobban kapcsolódok a hagyományokhoz.
Milyen tanácsot tudnál megfogalmazni azoknak, akik szeretnék kipróbálni a tojásdíszítést?
Szakmai tanács tekintetében először tervezzék meg, hogy mit szeretnének készíteni a tojáson, majd tapasztalják ki, hogy kényelmes tartani az írókát. A gyimesi mintarendszert ajánlom, onnan is azokat, amelyeken találhatók osztóvonalak. Alapvetően pedig azt, hogy vágjatok neki, és élvezzétek a fejlődést tojásról tojásra! Látszani fog!