KIKAPCS

Újra sárkányok repkednek az égen… – Sárkányok Háza második évadának beharangozója 

A holnapi napon, tehát június 17-én jelent meg az újdonsült MAX streaming szolgáltató kínálatában a Sárkányok Háza második évada. Az első évadhoz képest majdnem két teljes évet kellett várnunk a Targaryenekre. A hosszú idő könnyen segít felejteni, ezért elhoztunk nektek egy-két fontos információt az első évadból, hogy könnyebben felvegyétek a ritmust a sárkányokkal. 

FIGYELEM, spoilert tartalmaz! Ha nem láttad az első évadot, akkor csak saját felelősségre olvass tovább! 

Rhaenyra, a királynő 

Az első évad igazán megosztott volt több értelemben is. Rhaenyra, a vastrón hivatalos örököse életét egészen kislány kora óta végigkísérhettük. Trónörökössé kinevezését, megfelelő férj keresését és Daemonnal való viszonyát alaposan megismertük. A nagyurak mind felesküdtek rá, hogy királynőként szolgálni fogják. Jól tudjuk Laenor Valeryonnal való házassága inkább csak látszat a világ felé, gyermekei sem tőle vannak, mely komoly bonyodalmakat szült már az első felvonásban is. Így Rhaenyra erkölcsössége igencsak megkérdőjelezhető, királynővé való megkoronázását nagymértékben csorbítja. Amint eltűnt a képből Laenor, Daemonnal kötött házassága kiegyenesítette a kérdéses szálakat, törvényes házasságuk és törvényes gyerekeik némiképp feledtetni tudták a birodalommal idősebb gyermekeinek származását. Azonban, mivel hivatalosan sosem kerülhet kijelentésre e körülmény, a trónörökös Jacaerys Valeryon maradt. Az első évad végén a király haldoklása közepette emlékezteti lányát a Tűz és Jég dalának történetéről, valamint a felelősségről, mely a birodalom egybekovácsolásának és megerősítésének terhét nyomta a lány vállára. A király meghalt, így hivatalosan Rhaenyra Targaryen fejére kerülhetett a korona, mely Sárkánykő szigetén kis létszámú közönség előtt meg is történt. 

Zöldek királya 

Mint azt jól tudjuk, Viserys Alicent Hightowerrel kötött házasságából három gyermek született: Aegon, Aemond és Helena. A Targaryen családban szokás a testvérek összeházasítása a vérvonal továbbörökítése miatt, így Aegon és Helena házasságot kötöttek, melyből három gyermekeik születtek. Alicente nehéz helyzetbe került a gyermekek megszületésével, hiszen nagyravágyó édesapja támogatásával egyre inkább gyermekeit kívánja a trónon látni. Amint meghalt a király, a királyné tüstént cselekedni kezdett és a királyi tanács segítségével másnap nagy tömegeke előtt megkoronáztatta a főseptonnhal Aegont, aki harmadik ezen a néven. Mindezzel semmibe vették a koronázási szokásjogot, az öröklés rendjét, kizárva mindenből Rhaenyrát. Természetesen ezt nem hagyhatják a feketék szó nélkül, így a háború már a kapuban kopog. Igaz, Rhaenyra bölcsessége tartja még egyben a birodalmat, azonban trónkövetelőként természetesen nem kíván behódolni a trónbitorlónak.  

Gyermeket, gyermekért 

A trónbitorlás hírére a feketék abban látták győzelmi reményüket, ha a nagyurakat maguk mellé állítják. Mivel hivatalosan esküt tett a birodalom minden nemese a királynőre, így csupán emlékeztetni szükséges őket minderre. Gyermekeit sárkányháton elküldte a birodalom különböző pontjaiba, hogy szervezzék seregüket minél nagyobbra a nemesekkel való tárgyalással. Természetesen ez akkoriban bevett szokás volt, így a zöldek is e tervhez folyamodtak. A királynő Lord Baratheon várába küldi középső gyermekét, Luceryst, aki a várban találkozik meglehetősen gonosz természetű féltestvérével, Aemonddal. Kisgyermek korukban egy heves verekedés közben Lucerys Aemond számát vette, mely a király elfogultsága miatt lánya iránt szankcionálás nélkül maradt. Ez komoly ellentétet szült a gyermekek között, akik sosem tudták igazán megszeretni egymást. Amint Baratheon elküldte őket, sárkányháton a hatalmas Vhagar elpusztította a kisebb sárkányt és vele együtt Luceryst is. Ebből arra következtethetünk, hogy a továbbiakban a háború elkerülhetetlenné válhat, esetleg Rhaenyra Aegon gyermekein kíván vérbosszút állni. Ezzel a királynő már második gyermekét vesztette el, mely valószínűleg nem az utolsó a sorban. Lehetetlen anyaként olyan forgatókönyvet látni, amely ennyi gyermek elvesztése után nem vezet személyiségváltozáshoz, esetleg depresszióra való hajlamhoz, így Rhaenyra személyében ezekre a körülményekre is számíthatunk a második évadban. 

Borítékolható folytatás… 

Ami biztos, a háború el fog kezdődni és véresebb lesz bármely eddiginél. A királynő trónját követeli, míg a király sajátját védi. Azonban csak egy maradhat a kardokból olvasztott vastrónon!