KIKAPCS

Hallottál már az Idő Urairól?

Tudtátok, hogy 1982-ben készült egy francia-magyar sci-fi animáció? És ha még azt is hozzátesszük, hogy a készítésében nem kisebb mester vett részt, mint a Mœbius művésznéven ismert Jean Giraud? Ő olyan filmek művészi koncepciójának megalkotásában is részt vett, mint Ridley Scott Alien-je, vagy Luc Besson Az ötödik elem című alkotása?

Bár a film látványvilága le sem tagadhatja Mœbius munkáját, valójában négy alkotó közös munkájáról van szó: Stefan Wul írta a forgatókönyv alapjául szolgáló regényklasszikust, az 1958-as A Perdide árváját, melyből Mœbius és a film rendezője, René Laloux, alkották meg a forgatókönyvet. Végül pedig az egész filmet a Pannónia Filmstúdió és annak animációs rendezője, Hernádi Tibor (János vitéz, Mézga család, Trombi és a tűzmanó…) vitte vászonra, Mœbius francia képregénygrafikus látványtervei alapján.

Az idő urai története egy kisfiú, Piel kalandjait követi, aki egyedül marad a kietlen Perdide bolygón, miután elveszíti édesapját. Egyetlen „társa” Miki, a tojás formájú walkie talkie, amellyel kapcsolatban tud maradni halott apja barátjával, egy Jaffar nevű űrhajóskapitánnyal. Akinek azonban nem kevés idő, míg átutazva az űr sötétségét Perdidere ér. A film egyik legnagyobb ereje, hogy a történet a várható hősi küzdelem és klasszikus menekülés helyett sokkal inkább egy álomszerű, szürreális utazásra invitál.

Akik azt várták, hogy ezt követően kalandos mentőakciók és űrhajók veszik át a főszerepet, csalódhatnak, amikor a film elrugaszkodik az ilyen típusú narratívától, és inkább különféle bizarr kalandokat mutat be: agyvelőt lékelő frelonok, űrkalózok, bolsevista „paradicsom” a Gamma-10-en… Bár a történet néha túl összetettnek tűnhet egy gyereknek, és talán túl egyszerűnek egy felnőttnek, az alkotók által teremtett egyedi vizuális hangulat mindenért kárpótol.

A film vége egy különös időparadoxon révén zárja le a történetet kerek egésszé, azonban mégis sok kérdést hagy maga után. Míg az alapjául szolgáló regény egy koherensebb narratívát kínál, Laloux és Moebius ehelyett a titokzatosságot és a kérdések megválaszolását a nézőre bízzák.


Ajánlónk apropója, hogy a film az idei évben visszatért a hazai mozikba. 2025. január 23-tól játssza Budapesten a CinemaCity , Pécsen pedig az Apolló Mozi.