ITTHON

Építészbejárás: Balatonalmádi – Galéria 

Minden félév elején az építészhallgatók kötelezően részt vesznek egy úgynevezett helyszínbejáráson, amely nem más, mint az aktuális félév tervezési helyszínének felmérése és körbejárása. A bejárás során megismerkedünk az adott várossal, annak nevezetességeivel, köztereivel és építészeti stílusával. 

„Ültünk a mólón és néztük, 
hogy járja a táncát a vízen a fény. 
Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet. 
Hamburgert ettünk és vártuk, 
hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már. 
Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt, 
hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár.” 
(KFT – Balatoni nyár, 1986) 

Idén a Komplex tervezés 2. tárgy keretein belül Balatonalmádiban tervezünk, amely számunkra egy különösen izgalmas feladat egy különleges városban. Meghatározó épületek és helyszínek a Balatonalmádi Városháza (épült: 1901, tervező: Medgyaszay István), a Szent Imre-templom (közismert nevén Medgyaszay-templom, épült: 1930, tervező: Medgyaszay István), a Balaton, az autóbusz-állomás (épült: 1976, tervező: Nyíri Mária, UVATERV), és nem utolsósorban az ország egyik legjobb fagyizója, amely télen is üzemel. Tapasztalatból mondhatom, hogy hideg időben is megéri betérni oda. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk, milyen volt ez a minikirándulás: