Verseskötet-ajánló a magyar költészet napja alkalmából

Akárhogyan éltük is meg a középiskolai irodalomórákat, azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a magyar lírára okkal lehetünk büszkék. Versművészetünk rendkívül sokszínű, gazdag és kifejezetten különleges képződmény, melyet valamilyen szinten mindannyian a sajátunknak érzünk, amihez kötődünk. 1964 óta pedig minden évben meg is ünnepeljük a magyar költészetet, egyik legegyedülállóbb nemzeti költőnk, József Attila születésnapján – április 11-én.

A magyar lírának szintén fontos vonása, hogy szinte kimeríthetetlen – legyen szó akár a tankönyvekből kifelejtett régi alkotásokról, akár a kortárs költők folyamatosan bővülő életművéről. A magyar költészet napja alkalmából szeretnénk néhány verseskötetet ajánlani azoknak, akik már szeretik és azoknak, akik még csak szeretnék megszeretni líránkat. 

József Attila: Nagyon fáj (1936)

József Attila költészetét attól függetlenül is érdemes mélyebben megismerni, hogy a magyar költészet napját az Ő születésnapjára tűzték ki – verseit olvasva ugyanis számunkra is tagadhatatlanná váliképpen arról van szó, hogy a költő méltán vált a magyar líra egyik ikonikus alakjává. József Attiláról sokunknak eszébe jut a Mama, a be nem teljesült szerelem, az önmarcangolás, az elveszettség, a városi elidegenedés témája és számos jellegzetes vonás. Az idén 90 éve megjelent Nagyon fáj című kötet mindezeket magában foglalja. Felöleli a költő lírájának számos alaptémáját, megőrizve az életműre jellemző nyelvi gazdagságot és borús, néhol dühös hangnemet.

Pilinszky János: Harmadnapon (1959)

A XX. századi magyar költészetről általánosan elmondható, hogy áthatják a korszak történelmi szörnyűségei, tragédiái. Ennek az egyfajta „traumaköltészetnek” jellegzetes darabja Pilinszky Harmadnapon című kötete is, amely elsősorban a költő II. világháborúban szerzett tapasztalataiból táplálkozik. Ilyen módon, a kötet egésze erősen megrázó, nyomasztó hangulatú, ugyanakkor egyedülállóan mély és erőteljes képekben festi meg a XX. századi emberi sorsokat.

Kányádi Sándor: Sörény és koponya (1989)

Kányádi Sándort elsősorban gyermekverseiről ismerjük, az én érdeklődésemet azonban éppen irodalomórán keltette fel a költő Sörény és koponya című műve. Kányádi azonos címet viselő kötete tartalmazza a költő legkevésbé sem gyermeki hangulatú, sokkal inkább történelmi és személyes tapasztalatokból született verseit. Ezesetben nem igazán beszélhetünk könnyedségről vagy egyszerűségről – helyette mély komorság, összetett képek és meglehetősen súlyos mondanivaló hatják át a kötet nagy részét. Éppen ez teszi rendkívül átélhetővé és grandiózussá a benne szereplő költeményeket.

Jász Attila: Naptemplom villanyfényben (2011)

Amennyiben egy masszív „magyar művészetfröccsre” vágyunk, mindenképpen ajánlott Jász Attila Naptemplom villanyfényben című kötete. A kortárs magyar líra kifejezetten sajátos darabjáról van szó, hiszen a benne szereplő versek mindegyike egy-egy Csontváry-képből táplálkozik (pécsi egyetemistaként érdemes lehet a kötettel kezünkben meglátogatni a Csontváry Múzeumot). Látványos vizuális és nyelvi képek szintézise, művészsorsok összefonódása, valamint kimeríthetetlen értelmezési lehetőségek jellemzik ezt a korszakokon és művészeti ágakon átívelő kötetet. 

Kemény Zsófi: Nyílt láng használata (2015)

Nagyon érthető, nagyon átélhető, helyenként kifejezetten dühös és lázadó versek kortárs gyűjteménye. A Kemény Zsófi-kötet könnyen magával ragadja azokat az olvasókat, akik nyitottak a kissé nyers, mindennapi képekből táplálkozó, modern nyelvezetre és a határozott, erős, világosan megnyilvánuló érzésekre és gondolatokra.

Simon Márton: Rókák esküvője (2018)

Simon Márton a kortárs magyar líra népszerű alakja. Harmadik verseskötete, a Rókák esküvője kifejezetten ajánlott azoknak, akik szeretnek kissé meghökkenni egy-egy verset olvasva, majd meglepődni azon, hogy a mondanivalójával nagyon is képesek azonosulni. A kötet versei jól érthető, olykor mégis egészen szürreális kifejezésmódban íródnak, egyszerre hétköznapi és szokatlan képeken keresztül fogalmaznak meg személyes, az olvasó által is mélyen átélhető érzéseket, élményeket.

Erdős Virág: Hősöm (2020)

Költészet és szociológia: Erdős Virág Hősöm című kötetének középpontjában mindennapi társadalmi problémák állnak. A versek megrendítő, ám annál valóságosabb képekben mutatják be az – elsősorban városi – szegénység legsúlyosabb küzdelmeit, egyszerre tárgyilagos és zaklatott hangnemben egyaránt. A szerző hiteles megfigyeléseiből felépített kötet mindenképpen ajánlott azoknak, akik érdeklődnek a társadalmi problémák, azok újszerű megközelítései és a költészet társadalmi szerepvállalása iránt.

Kemény István: Lovag Dulcinea (2025)

Mi sem bizonyíthatná jobban a magyar költészet sokszínűségét, mint egy sajátos, XXI. századi Don Quijote-allúzió? Kemény István Kóborság/Lovag Dulcinea című kötete egymással párhuzamosan verseli meg korunk – pl. technológiával, környezetvédelemmel kapcsolatos – kihívásait és egy modern hős kóborlásának történetét. A kötetben szereplő versek hol humorosan, hol kijózanítóan hatnak, így kifejezetten ideális azoknak, akik szeretnek iróniával tekinteni a mindennapi problémákra.

Legyen szó akár régi, akár kortárs szerzőkről, személyes vagy társadalmi szintű érzésekről, gondolatokról, a magyar költészet minden esetben képes újszerű, sajátos hangokat felmutatni. Érdemes tehát beleásni magunkat a magyar költők és köteteik végeláthatatlan tárházába, és nemcsak április 11-én, hanem az év minden napján elmerülni költészetünk érdemes darabjaiban.                                 

Grafika: Samarjai Lili