A levendula, vagy idegen nevén lavandula az árvacsalánfélék családjába tartozik. 29 fajjal és több hibrid fajjal rendelkező gyógynövény. Őshonos Európában. A mérsékelt övi éghajlaton kerti növényként, dísznövényként ültetik, felhasználják továbbá fűszerként, illóolaja pedig számtalan kozmetikai termék fontos hozzávalója. A Wikipédián először csupán ezt a néhány szárazabb információt tudjuk meg a levenduláról. Pedig ha egy kicsit jobban utánaolvasunk, hamar kiderül, hogy ennél sokkal különlegesebb növényről van szó. Az évek során egyszerre segítette már orvosok munkáját, kísért udvarlást vagy éppen vallásos szertartást, és ugyanazzal az egyedi, semmivel sem összetéveszthető illatával köszön vissza egy valaha élt fáraó sírkamrájából vagy egy viktoriánus kori szappanból, mint ma a molyok ellen a ruhásszekrényünkbe akasztott kis levendulazsákokból.
Úgy tűnik, hogy ez a kékeslila gyógynövény olyan időtlen varázzsal bír, ami évszázadok óta rabul ejti az embereket, és eléri, hogy a mai napig rengetegen használják.
A levendula már egészen az ókor óta segíti az emberek mindennapi életét. A rómaiaktól kapta a nevét, mégpedig feltehetően a lavare (mosás) vagy pedig a livendulo (vagyis kékes) szóból eredően. Az ókori Rómában a fertőzésgátló tulajdonságai miatt terjedt el leginkább, de sokan rovarirtóként is használták. Az ókori Egyiptom leghíresebb temetkezési szertartásában, a balzsamozásban is nagy szerepet játszott, például Tutanhamon sírjának feltárása közben a régészek levendulából nyert balzsamot is találtak a nagy fáraó szarkofágjánál. Ezenkívül kellemes illata miatt már az ókorban is sok kozmetikum egyik fő alapanyagát jelentette, a belőle nyert illóolajat a tehetős egyiptomiak parfümként locsolták a hajukra és ruháikra. A görögök a levendula illatát egyenesen gyógyító hatásúnak vélték, és az egyiptomiakkal szemben ők a lábukat kenték be vele, hogy az illat felpárolgásával az egész testük gyógyulhasson. A római katonák ezenkívül levendulát vittek a hadi táborokba is, hogy ezzel kezeljék, fertőtlenítsék a sebesülteket. A levendula valószínűleg a vallásos szertartásokat is gyakran kísérte. Talán az ókori görög költő, Anakreón lejegyzett szavaiból látszik leginkább, hogy a virág mennyire kedves volt már az akkori emberek számára is. A költő szerint ugyanis a levendula olajával egyenesen a mellkast kell bedörzsölni, hiszen az a szív otthona.
Európába az arab orvosok által összegyűjtött különféle gyógyszeres receptekkel és praktikákkal érkezett meg a levendula, elsősorban Spanyolországba, ahonnan aztán lassan az egész kontinensen elterjedt. A középkorban egy ideig csupán a kolostorok rendelkezhettek levendulaültetvénnyel, ám Angliában a Tudorok korában ismét visszakerült a háztartásokba is. A levendula jótékony, fertőtlenítő hatása a kolera- és a pestisjárványok során is megmutatkozott. Például egyes megfigyelések szerint azokat a kesztyűkészítő mestereket, akik a műhelyükben levendulát használtak termékeik illatosítására, általában elkerülték a rettegett betegségek. Ezekben az időkben a levendula elvileg még a sírrablók számára is hasznossá vált, akik gyakran levendulából készült szerekkel mosták át a valamikori tulajdonosok ellopott értékeit. A levendula – a társadalmi különbségeket figyelmen kívül hagyva – háztartásba és palotába egyaránt eljutott. Angliában Erzsébet királynő szívét hódította meg, aki a levendulát parfüm és tea formájában orvosságként használta gyakori migrénes fejfájásaira, I. Károly felesége az angol udvar kozmetikai készletét bővítette a levendulaolajból készült illatos szappanokkal, VI. Károly francia király pedig gyakran üldögélt levendulával töltött székpárnáin, amely talán egy kis nyugalmat adott az őrültségre hajlamos uralkodónak. A viktoriánus korban az udvarban élő hölgyek dekoltázsukba helyezett kis zsákokba varrták a lila virágokat, mivel úgy vélték, bódító illatuk garantálja számukra, hogy sose legyen hiányuk a hódolókban. Gyógyító ereje miatt pedig a tábori orvosok még az első világháborúba is magukkal vitték, ahol az ókori Róma katonáihoz hasonlóan a levendulát az égési sebekre kenve próbálták enyhíteni a fájdalmakat.Bár a gyógynövényeknek a korábbi korokhoz képest sajnos már egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak az emberek, a levendulát a legtöbb otthonban megtalálhatjuk szörp, tea, szappan, esetleg illóolaj formájában.
Bódító illatát altatóként, depresszió és fejfájás ellen használják, de teaként a másnaposság tüneteinek kezelésében is megállja a helyét.
Dekorativitását kihasználva sok használati tárgy díszítőeleme, a virágzó levendulamező pedig az alkalmi fotósok kedvelt hátteréül szolgál. Magyarország leghíresebb levendulaültetvénye Tihanyban található, ami június végén, július elején néhány hétre igazi turistalátványossággá teszi a várost. A tömött sorokban hullámzó kékeslila virágtengert Bittera Gyula gyógynövényszakértőnek köszönhetjük, aki elsőként hozott az országba szaporítóanyagot Franciaországból. Ezért a tihanyi levendulát gyakran még most is francia levendulaként emlegetik, habár a magyarországi ültetvény a hely természeti adottságainak köszönhetően sokkal nagyobb illóolaj-tartalommal rendelkezik, mint francia őse. A városban saját manufaktúra működik az itt learatott levendula felhasználására és eladására, a legkülönfélébb termékeket pedig az egész országban vásárolják. Minden évben megrendezésre kerül a Szedd magad! programsorozat is, amely keretében a látogatók saját maguk szüretelhetik le a virágokat. A virágzó levendulamező minden évben olyan bámulatos látványt és felemelő érzést ad, amelyért megéri mindenkinek legalább egyszer ellátogatnia a Tihanyi-félszigetre.
