A nehezén túl vagy, hiszen már te is a PTE családhoz tartozol, szeretettel köszöntünk! Azonban nem titok, hogy a sikeres felvételi csak egy a végeláthatatlan kihívások és események sorában, amelyek az egyetemi éveid színesítik: lakáskeresés, új órák, ZH-k, vizsgák stb… A nagy fennforgásban pedig gólyaként hajlamosak vagyunk megfeledkezni a teljesen hétköznapi, de annál fontosabb feladatokról; mint például, hogy mikor, hol és mit is fogunk enni.
Vannak ugyan, akiknek ez nem okoz gondot, mert szívesen főznek maguknak, de ha te nem ebbe a táborba tartozol, és mégis szeretnél költséghatékonyan és egészségesen étkezni (kerülve a gyorséttermeket), akkor ez a cikk neked szól. A teljesség igénye nélkül szeretnék bemutatni pár olyan kifőzdét és éttermet, ahol jó áron és jó minőségű menüket, ételeket tudtok fogyasztani, mindezt az egyetemi karokhoz közel.
Első lehetőség a Tudásközpont földszintjén található Teleky Bistro, amely közgázosként, joghallgatóként és művészetisként is kiváló választás lehet. A hagyományos kifőzdei jelleg mellé pörgős és modern hangulat keveredik. Az egyszerű napi menü mellett pedig vegán választék is van, így mindenki megtalálhatja a neki kedvező opciót.
A közgazdasági- és a jogi kartól ötperces sétával elérhetjük a Fiáker éttermet is, ahol állandó à la carte kínálat mellett menüajánlat is a rendelkezésünkre áll, minden nap kettő választható főétellel. A heti menüről előzetesen tájékozódhatunk az étterem Facebook oldalán. Továbbá, az étteremből akár házhoz is rendelhetünk, így, ha épp nem arra járunk, akkor is van lehetőségünk egy finomat enni.
Haladva a központ felé, az Árkád felső oldalán található az Aranygaluska Gyorsétterem, amely tízperces sétával megközelíthető mind a KTK-ról, mind az ÁJK-ról és az Egészségtudományi Karról is. Az étteremben a magyar konyha ízei dominálnak, és a széles választék mellett négyféle menüből: napi, extra, fitness és vegetáriánus, menünként pedig két főételből is választhatunk.
A Műszaki és Informatikai-, illetve a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói számára optimális választás lehet a Xavér önkiszolgáló gyorsétterem, ahol a széles à la carte választék mellett hétköznaponként menüt is fogyaszthatunk. Jó árakon finom, házias ízeket és állandó minőséget biztosítanak, a kiszolgálás pedig gyors és pörgős.
Közeledve az Ifjúság úti campus felé, találjuk az Elemózsia Bistrot, ahol választhatunk a magyaros frissensültek és egyéb gasztro különlegességek közül, illetve van napi menü, választható főétellel és extra napi ajánlat is. Ha finomat szeretnél enni, családias környezetben, akkor ez a hely kiváló választás számodra, főleg, ha MIK-ről, a BTK-ról, TTK-ról vagy a GYTK-ról érkezel.
Az Elemózsiától nem messze pedig beülhetünk a Paulus Caféba, amely széles kínálatú önkiszolgáló étterem mellett reggeliző helyként, kávézóként is funkcionál. Az önkiszolgáló pult meggyorsítja az ebédidőben nyüzsgő tömeg kiszolgálását, mellette viszont à la carte kínálat is rendelkezésünkre áll. Akár egy reggeli kávéra, akár egy gyors ebédre ugranál be, a Paulus lesz a megfelelő úti cél számodra.
Végül, de nem utolsó sorban az ÁOK közelében található az Umami Kávézó és Étterem. Mind a kávézó, mind az étterem célja az, hogy olyan kínálatot biztosítson, amellyel egyrészt megkönnyítik a mindennapokat, emellett pedig finom és mindenki számára megfelelő. Éppen ezért napi és vega menüből választhatunk, továbbá a konyhában nemcsak a hazai ízek érvényesülnek, hanem nemzetközi ételek is felkerültek a palettára.
Még egy kis ráadás:
Ha kedveled az ázsiai konyhát, akkor külön ajánlom a Spéci Pho vietnámi éttermet, ahol autentikus pho levesek mellett más, igazán különleges finomságokat is megkóstolhatsz egy rendkívül kellemes környezetben, nem messze a városközponttól. Ha pedig épp nem arra visz az utad, bármikor tudsz házhoz rendelni a népszerű ételrendelő applikációk segítségével.
Sushi-fanatikusként pedig kihagyhatatlan megálló a Király utcai Player’s Sushi, ahol hangulatos légkörben fogyaszthatsz kiváló minőségű japán finomságokat, így az étterem megfelelő helyszíne lehet akár egy közös baráti összejövetelnek is. Annál jobb, minél több ízt és formát tudsz kipróbálni, úgyhogy hajrá!
És – most már tényleg – az utolsó ajánlásom a Stefano Pizzéria, melyet a Rókus sétányon találsz. Ha a mirelit pizzát lecserélnéd valami sokkal finomabb, de megfizethető alternatívára, akkor Stefano pizzáit imádni fogod! Akár otthonod kényelméből, akár a sétányra kiülve élveznéd az olasz ízeket, ez a pizzéria a kedvenced lesz.
Remélem, tudtam segíteni ezzel, az ugyan nem teljes, de informatív ismertetővel, és hasznos guide-od lesz majd az első pár pécsi heteden. Mindazonáltal leszögezném, hogy Pécsen rengeteg más szuper jó étterem, kávézó, reggeliző van, így, ha már kicsit belelendültél az egyetemi napokba, fedezd fel őket te magad!