„Annak, hogy ennyi ember egy helyen, egy időben csinál valamit, nagy ereje van.” – hangzott el az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő futás ünnepélyes nyitóbeszédén. A rákgyógyítás támogatása céljából létrejött sportesemény minden évben hatalmas sikert arat, nemcsak összegyűlt adomány, de a pécsi közösség összekovácsolása szempontjából is.
A rendezvény célja a kezdetektől fogva az, hogy a részvételi díjakból összegyűlt karitatív összeget teljes egészében a betegekre, az ő komfortérzetük növelésére és életszínvonaluk javítására fordíthassák, az erre kiválasztott alapítvány pedig 2019 óta az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány. Az Alapítvány küldetése a daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekek diagnosztizálása, kezelése és hospice ellátása. A befolyó összeget a kezelés minőségének javítására, a kezelt gyermekek életének megkönnyítésére és szebbé tételére, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük támogatására fordítják. Természetesen nemcsak az eseményen való részvétellel támogathatjuk munkájukat, hanem közvetlenül nekik is adományozhatunk.
Az esemény házigazdája 2019 óta a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája, ezáltal még közelebb kerülhetett a jótékony cél az egyetem hallgatóihoz, és évről évre egyre többen jelennek meg a futáson, bár ez nemcsak az egyre fokozódó népszerűségének köszönhető, hanem a színvonalas programok, különféle izgalmas tevékenységek, tombolák és kitüntetések sokaságának is. Lássuk, milyen volt a 2023-as „Fuss a rákgyógyításért!”!
Megérkezve a Széchenyi térre a helyszíni nevezés standjához vezetett az utam, ahol átvehettem színes ajándék pólómat, amit már több tucat emberen láttam az odavezető úton. Ez az apró egységesség meghozza az ember hangulatát egy jó légkörű közösségi programhoz. Mindeközben a nagyszínpadon már zajlott a kedvcsinálás, hangosan szóltak a már sokunk által jól ismert, futáshoz tökéletesen illő zenék, melyek tovább fokozták a résztvevők izgalmát. Mivel a rajt 11 órakor volt, még bőven volt időnk szétnézni a téren, rácsodálkozni a számos étel-italstandra, valamint a GYMtronic kitelepülésére, ahol sporteszközöket próbálhattunk ki. Már a délutáni Jubileumi Egyetemi Sportnap kellékeit is láthattuk, ugyanis a program keretében sportágválasztó-standokat állítottak fel, ahol az adott aktivitás űzőivel beszélgethettünk, és belekóstolhattunk a különféle sporttevékenységekbe.
Ezeken kívül a gyerekek sem unatkozhattak, mivel egy külön számukra felállított gyermeksarokkal kedveskedtek nekik a szervezők, tele játékokkal, spoteszközökkel és egy hatalmas légvárral. Öröm volt látni, hogy minden részlet az egészséges életmód és a sportolás népszerűsítésére hivatott, ráadásul úgy, hogy minden korosztály számára volt valami, ami felkeltette az érdeklődését.
A szervezők egy közös bemelegítést is terveztek nekünk, így már jóval a rajt előtt megtörtént a tömeg összehangolódása. Amikor felszólítottak minket, hogy hamarosan rajtolunk, mindenki izgatottan felsorakozott a felállított rajtkapu elé, miközben egyre lelkesítőbb zenék csendültek fel a hangszórókból. A visszaszámlálás végeztével több száz pécsi talp ütemes dübörgése töltötte meg a Széchenyi teret. Fantasztikus érzés volt az egymást töretlenül buzdító résztvevők között lenni, megtapasztalni azt az emberi összetartást, ami nem ismer határokat. Családok, szülők, gyerekek, barátok, párok vagy éppen egyedül futók sokasága töltötte meg Pécs szívét úgy, ahogy a futók szívét töltötte meg boldogsággal és hálával a közösség támogató ereje és csapatszelleme. Az útvonal számos pontján rendőrök és önkéntesek vigyáztak ránk a forgalomtól kevésbé elzárt szakaszokon, így teljes biztonságban érezhettük magunkat, és önfeledten teljesíthettük a 2,6 kilométeres távot.
A célba érve mindenki friss vízzel olthatta szomját, a Tettye Forrásház Zrt. jóvoltából, melyet nagy örömmel fogadtunk a tikkasztó hőségben. Miután mindenki megpihent egy kicsit, a nagyszínpadon megkezdődött a futónagyköveti díjazás és tombolaosztás, ami két olyan nagyvonalú figyelmesség, ami kiemelkedővé teszi ezt a jótékonysági eseményt. Látszik, hogy a szervezők nagy gondot fordítanak arra, hogy minden résztvevő érezze munkájának és energiabefektetésének megbecsülését, ami az egyik legfontosabb alappillére egy gyümölcsöző közösségnek.
Számomra nagyon jó élmény volt részt venni ezen az eseményen, és buzdítok mindenkit, hogy jövőre találkozzunk, és fussunk együtt a rákgyógyításért!
Fotó: UNIV Pécs