Az ősz beköszöntével az idő is napról napra enyhül, ami a nyári forróságok után jólesik az embernek. Mint szinte minden évszakhoz, az őszhöz is tudunk kötni jellegzetes ételeket és alapanyagokat, amik ebben a szezonban elérhetőbbek, mint máskor. Így, hogy már nem fogsz megsülni a konyhában sütés-főzés közben, hoztam pár receptet, amit elkészíthetsz.
Egy igazi klasszikus: sütőtökkrémleves
Hozzávalók:
- 1 db nagyobb sütőtök
- 2 db sárgarépa
- 2 teáskanál olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma
- 1 diónyi nagyságú gyömbér; 1 teáskanál garam masala; fél teáskanál kurkuma
- 400 ml zsíros kókusztej
- 1 liter víz; 2 nagy csipet só; frissen őrölt bors
Elkészítés:
A félbevágott tököt 180 fokos sütőben puhára sütjük, 30 perc elteltével pedig hozzárakjuk a darabokra szelt répákat is. A vöröshagymát egy lábasban olívaolajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért is. Ehhez keverjük hozzá a garam masalát és a kurkumát, majd a sütőtököt és a répát is beletesszük. Az eddig elkészített alapanyagokat felöntjük a kókusztejjel, illetve fél liter vízzel, ízlés szerint fűszerezzük (só, bors), és hagyjuk forrni. Utolsó lépésként egy botmixerrel összeturmixoljuk a levest, annyi vizet adagolva hozzá, hogy felvegye az általunk kívánt sűrűséget.
Ha mindezekkel megvagy, tálalhatod is ezt a klasszikus őszi ételt, amellyel tuti nem fogsz mellélőni a konyhaasztalnál!
Ázsiai világ, őszi ízek: sütőtökös-szójaszószos tésztasaláta
Hozzávalók:
- 2 gerezd fokhagyma
- 60 dkg sütőtök
- 1 evőkanál chilikrém
- 5 evőkanál mogyoróolaj
- 1 evőkanál méz; 1 teáskanál római kömény
- 0,5 dl szójaszósz
- 1 kisebb csokor koriander
- 15 dkg lencse
- 25 dkg ázsiai tészta
Elkészítés:
A tököt vágjuk kockákra, majd a mogyoróolajon grillezzük meg. Ezután adagoljuk hozzá a fokhagymát, a chilikrémet, a mézet és a lemosott, lecsöpögtetett lencsét, majd óvatosan keverjük el, vigyázva arra, hogy a sütőtök nehogy összetörjön. Az ázsiai tésztát főzzük meg, és ha elkészült, keverjük hozzá a többi alapanyaghoz. Ízlés szerint a korianderrel tálalhatjuk.
Édesburgonya-püré cukkinifasírttal
Hozzávalók a fasírthoz:
- 50 dkg cukkini
- só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem
- 3 db tojás
- 10 dkg reszelt sajt
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 1 dl olaj
Elkészítés:
A cukkinit mossuk meg, majd reszeljük le. A leeresztett levet alaposan nyomkodjuk ki belőle. Keverjük össze a tojással, a petrezselyemmel és a fokhagymával, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Végezetül adagoljuk hozzá a reszelt sajtot és a zsemlemorzsát, a lényeg, hogy a kapott állagot tudjuk formázni. A fasírt gombócokat forró olajban süssük készre.
Hozzávalók az édesburgonya-püréhez:
- 1,5 kg édesburgonya
- 5 dkg vaj
- 2,5 dl tej
- só, bors, szerecsendió
- 2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Az édesburgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk és előmelegített sütőben, 200 fokon puhára sütjük. Az elkészült batátát egy tálba öntjük, ízlés szerint fűszerezzük (vigyázzunk, hogy szerecsendióból ne tegyünk rá sokat!), hozzáadjuk a vajat, a tejet és egy botmixer segítségével püré állagúra turmixoljuk.
A sok sósat le kell fojtanunk valamilyen édességgel, így hoztam nektek őszies sütemény recepteket is!
Óriás palacsinta almás raguval
Hozzávalók a tésztához:
- 120 g natúr joghurt
- 80 g zabpehely
- 1 mokkáskanál sütőpor
- 3 csipet őrölt fahéj, 1 evőkanál méz
- 40 ml tej
- 2 evőkanál cukor
- 2 db tojás, 2 db alma
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk, lereszeljük és a többi alapanyaggal együtt összekeverjük. Egy palacsintasütőben vagy serpenyőben az ízlésünknek megfelelő méretű palacsintákat sütünk belőle.
Hozzávalók a raguhoz:
- 3 evőkanál barnacukor
- 1-2 csipet őrölt fahéj, 1 teáskanál méz
- 3 db alma
Elkészítés:
Az almákat ebben az esetben is hámozzuk meg, majd vágjuk kisebb kockákra. Egy serpenyőben karamellizáljuk meg a barnacukrot 1 evőkanál vízzel. Ehhez adagoljuk hozzá az almát, a mézet és a fahéjat. Dolgozzuk őket össze, majd a palacsintára téve találjuk a kész desszertünket.
Fahéjas-szilvás piskóta
Hozzávalók:
- 35 dkg szilva
- 6 evőkanál liszt
- 6 evőkanál cukor
- 6 db tojás
- 1 csomag sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- 1 csipet só
Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a csipet sóval habbá verjük, a sárgáját pedig a cukorral keverjük össze, szinte fehéredésig. A cukros tojássárgájához adjuk hozzá egy szita segítségével a sütőporral és fahéjjal vegyített lisztet, ehhez a kapott masszához pedig óvatosan keverjük hozzá a tojáshabot. Béleljünk ki egy tepsit, amibe beletesszük a tésztát, végezetül pedig a tetejét ízlés szerint díszítsük a megmosott, kimagozott szilvákkal. Előmelegített sütőben, 160 fokon, kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Kockára felvágva, porcukorral tálalhatjuk.
Remélem sikerült hasznos ötleteket adnom az őszi napok főzéseihez, sütéseihez. Jó étvágyat hozzájuk!
Grafika: Kovács Emese