Budapest csodás belvárosában, azon belül is a Király utca 26-os szám alatt meglátogattam Salvador Dalí, spanyol szürrealista képzőművész kiállítását, amely november 19-ig még tárt kapukkal várja az érdeklődőket. Röviden ugyan nem lehet beszélni Dalíról, de megpróbálom nagy vonalakban összefoglalni a munkásságát.
Dalí 1904 májusában látott napvilágot a spanyol Figueras városában. A kiállítás legelején olvastam, hogy az ,,eredeti” Salvador Dalí öt évesen elhunyt, majd kis idő elteltével megszületett az a Dalí, aki közismertté tette az elfolyó idő szimbólumát, a girbegurba órát a folyós térben. Olvastam egy könyvet – Salvador Dalí titkos élete címmel –, amelyben a gyermekkorától kezdve a művészetén át a szerelmi életéig mindent megtudtam. 1989-ben hunyt el, de az addigi élete során igencsak sokat tett le az asztalra. Már kisgyermekként benne volt az alkotási vágy: sokáig elemezgetett tárgyakat, a természetet, embereket, ruhakölteményeket. Nagyon szeretett csinosan öltözködni, mindemellett nagyon rossz gyerek volt. A rosszasága felnőtt koráig kísérte, még a madridi Képzőművészeti Akadémiáról is eltanácsolták, ahova végül valahogy visszafogadtatta magát.
Élőben látni a műveit elképesztő élmény volt. Azért kedvelem a szürrealizmust, mert sokkoló és felfoghatatlanul felfogható – ennél jobban nem tudom körülírni. A szobrászművészetet is gyakorolta, sokat festett, a film- és a fotóművészetben is feltalálta magát. Picasso jó barátja volt, sok eszmecserét folytattak életük során. A galériában volt egy szoborcsoport, amelyben a kubizmus élessége táncol a gömbölyded, arányos, kifejezetten reális formával. Picasso imádta a kubizmust, – hatottak egymásra Dalíval, ami ezen a két bronzból készült testen jelenik meg. Picasso mellett a saját kultúrája is megjelenik a szobrain, ilyen például a ,,Dalí stílusú táncos”, akin virágokkal ellátott, fodros flamenco ruha látható. Imádta a zenét és a táncot, ezért is ragadhatta meg ennyire ez a fajta ábrázolásmód. A legámulatba ejtőbb, és szerintem mindenki által jól ismert formája az elfolyó óra, amely egy ember nagyságú szoborként is megjelent. A színhasználata elegáns és kifinomult, a legtöbb szobrán a kék, a zöld és az arany színek dominálnak.
A festészete mellett sem szabad elmenni, miután azzal vált igazán felkapottá. Képsorozatai voltak feltüntetve a galériában, amelyek leginkább a vallásra reflektáltak a kihalt katalán pusztával a háttérben. Zavart keltő, felkavaró, mégsem lehetett nem nézni és nem elgondolkodni egy-egy képén. Kedvelte a női testet és annak fortélyait, sokszor ábrázolta negatívan, de persze pozitívan is. A negatív alatt arra gondolok, hogy a képein a hölgyek szemérmesebb részeire hangyákat festett/rajzolt, amelyek a rohadást, a pusztulást jelentik.
Minden alkotásában egyre mélyebb jelentéssel bír számomra a szürrealizmus fogalma. Sokáig nem értettem, hogy hogyan kéne értelmezni, felfogni a szürrealizmus fogalmát, mert nem találtam kézzelfoghatónak azt a definíciót, amely szerint a szürrealizmus a tárgyi valóság feletti tartalmak megragadását, a létezés rejtélyének megközelítését taglaló irányzat. Pont ezért szürrealizmus, mert ezt nem lehet kézzel tapintani, ezt érezni és látni kell, mindehhez pedig sok mindent meg kell élnünk életünk során. Ez a stílus egyébként a két világháború közötti időszak egyik irányzata, aminek hallatán mindjárt minden világossá válik. Dalí ugyan még kicsiként, de megélte az első világháború borzalmait – és mindannyian tudjuk, hogy gyermekként a legfogékonyabb az ember -, majd már felnőttként végigkövette a második világháborút.
Dalí művészete a képzőművészet közvetítésén keresztül egy hatalmas kritika az emberiségre nézve. Nem szégyelli negatívan véleményezni a világot, a művein is látszik, hogy a társadalom már akkor komoly gondokkal küzdött. Nagyobb műfejtésekbe nem szeretnék belemenni, viszont egy biztos: aki csak teheti, látogassa meg a kiállítást, mert elképesztő élmény! Jó, ha van előzetes ismeretünk bármelyik alkotó életéről vagy stílusirányzatáról, mert csak akkor tudunk mélyebb gondolatokkal elfordulni egy képtől.
