A tavalyi évtől eltérően hagyományteremtő jelleggel a tavalyi 12 órás vetélkedő koncepciója finoman szólva is fel lett turbózva, és egy grandiózus 24 órás küzdelemben mérhették össze a csapatok tudásuk, kreativitásuk, kitartásuk legjavát.
Kezdjük viszont az elején. A csapatok pénteken 14:00-kor buszra szálltak, mindösszesen annyi információval rendelkezve, hogy vasárnap este hat óra környékén ugyanoda érkeznek vissza, ahonnan elindultak.
Ennek rendje és módja szerint a buszok elindultak és meg sem álltak egészen a festői Mattyig, hogy ott aztán minden várakozáshoz és latolgatáshoz képest, valami sokkal meghatározóbb szünet nélküli 24 órát töltsenek együtt.
Ez a cikk viszont nem fogja hosszan részletezni a csapatfeladatokat, amelynek két oka is van. A legfőbb, hogy közel 50 kreatív, és bizony ivós bulizós feladatot teljesítettek a résztvevők, amelyeket részletezni egy kisregény is kevés volna, másfelől ami Mattyon történik az ott is marad. (kacsintás)
Ami a lényeges mondandója ennek a kis összefoglalónak, hogy kevés olyan nagyszerű dolog van az ember életében, mint a barátság meg a közösséghez tartozás érzése.
Márpedig ezzel lehet összefoglalni, hogy mi történt abban a 24 órában. Persze hangsúlyozásra kerül minden évben az, hogy TÖK-MIN-DEGY ki nyeri a DRV-t, de ez igazán értelmet a mostani hétvégén nyert.
Megérkezett pénteken 8 csapat Mattyra akik elszántan láttak neki a feladatoknak, éppen csak az felejtődött el teljesen a 24. óra végére, hogy ez egy verseny. Ettől többet pedig igazából kívánni sem lehet. 100 könnyes szempár együtt ünnepelte a túlélést a vetélkedő végén és énekelte, hogy „nem kérlek légy enyém örökké”.
Végezetül a szó a köszöneté! (műfaját tekintve innentől válik a cikk szerelmeslevéllé)
Köszönjük, hogy jó ötletnek tartottátok, hogy csapattá alakulva erre szánjatok egy teljes hónapot. Köszönjük, hogy jól érzitek magatok, hogy odateszitek magatokat, hogy energiát, kreativitást nem sajnálva teszitek bele a feladatokba magatokat, hogy együtt nyugdíjas tornáztok a harkányi fürdő vendégeivel úgy megünnepelve a tornát tartó nénit mintha legalább Azahriah állt volna a medence partján. Köszönjük, hogy pogóztok a sárban reggel 5-kor, hogy örültök álomból felkeltve a szombat hajnali mézes-barack rakétának. Legfőképpen pedig köszönjük, hogy emlékeztettek arra, nincs attól jobb, mint amikor jó emberekkel körülvéve közösen csináltok valamit.
A Diákrektor-választás versenyének a fele még hátra van, pedig már mindenki nyert.
